A Vajdaságban lévő Zentán található a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, amelynek tizenhét éves diákjai 22. helyen végeztek a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozatban. A magyar...
Kárpátaljáé, azon belül a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulóié lett a második hely a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága által szervezett Határtalanul középiskolai vetélkedőn....
Négy budapesti csapat is ott volt a Nemzetpolitikai Államtitkárság által szervezett középiskolai vetélkedő, a Határtalanul döntőjében, ahol a verseny tematikája szerint a Kárpát-medencében élő...
Felvidék, azon belül Csallóköz képviseletében a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia is ott volt a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjében, ahol a szlovákiai tanintézmény Imrék nevű csapata...
Az iskola egyik diákja, Rájplik Benedek szerint az ő tanintézményük az egyik legkiemelkedőbb Kárpátalján. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nagyberegi Református Líceum NbRL...
Az 1973-ban alapított Puskás Tivadar Szakközépiskola tanulói a tizenkettedik helyre „futottak be” a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat nagydöntője végén. A sepsiszentgyörgyi Székely Dandár nevű formáció...
A szlovákiai Galántáról került ki a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat harmadik helyezett csapata. A Délnyugat-Szlovákiában található város iskolája, a Kodály Zoltán Gimnázium diákjai Kowalsky Brothers...
A dobogó utáni első helyet, azaz a negyedik pozíciót az Eötvös József Gimnázium 9. B osztálya szerezte meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság által szervezett Határtalanul...
Két budapesti iskola is befért a legjobb tíz közé a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat végén. A Fazekas Mihály Gimnázium „Fazekas2040D” nevű csapata az ötödik helyen...
Csak a kezdet volt nehéz, utána már látták, hogy bármit elérhetnek a Határtalanul középiskola vetélkedőn a Szabadkai Egészségügyi Középiskola tanulói. A vajdasági oktatási intézményben...