Az 1973-ban alapított Puskás Tivadar Szakközépiskola tanulói a tizenkettedik helyre „futottak be” a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat nagydöntője végén. A sepsiszentgyörgyi Székely Dandár nevű formáció egyik tagja, Hollanda Tas mesélte el, hogy jutottak el idáig, továbbá mesélt városáról és a csapatnevük választásának történetéről is.

A Sepsiben található iskola 48 éve nyitotta meg kapuit Gépgyártó Ipari Szak Líceum néven, Puskás Tivadar nevét később vette fel. „Egy mini távközlési múzeum található itt” – adott betekintést Hollanda Tas, akinek az édesanyja szólt a Nemzetpolitikai Államtitkárság által szervezett versenyről. „Hatan vagyunk a csapatban, akik közül hárman jól megérdemelt vakációjukat töltik. Ezért csak hárman álltunk össze a fotóra. De amúgy rendkívül összetartó társaság a miénk, gyakran csinálunk közös programokat.”

A magyar többség által lakott Sepsiszentgyörgy a romániai Kovászna megyében, Székelyföldön található. A Sepsi OSK révén a román előosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő csapata is van a városnak. „Szeretünk itt élni, nyáron különösen pezseg a város, de iskolaszezonban sem vagyunk szomorúak, mert szeretünk a Puskásban tanulni” – mondta Hollanda Tas. „Köszönettel tartozunk a felkészítő tanárunknak, a magyar szakos György Piroskának is”.

„Eleinte nem voltak elvárásaink, csak egyszerűen élveztük, amit csináltunk. Összetartó csapatként együtt oldottunk meg minden feladatot” – folytatta a 16 éves Tas. „Büszkék vagyunk erdélyi mivoltunkra, és igazság szerint örülünk, hogy erről a területről a mi iskolánk lett a legjobb. Ez egy amolyan mini győzelem számunkra. Amikor döntőbe jutottunk, úgy voltunk, mint sokan mások. Elkezdtük elhinni, hogy megnyerhetjük.” A tanuló azt is elmesélte, hogy csapatnevük, a Székely Dandár a 27-es székely hadosztály nevéből jött.

A csapat tagjai nem tudják még, mire költik majd a nyereményt, valószínűleg közös programot fognak csinálni a pénzből, amit a bemutatkozó videójukért kapnak. De a versenyre visszatérve: „Tetszettek nekünk, hogy sokszínű feladatsort kaptunk. Olyan nem volt, amit lehetetlenség megoldani. Ezek alapján nagyon el tudjuk képzelni, hogy a továbbiakban is indulunk még a Határtalanul versenyein.”

A Határtalanul 2020/21-es évadának vetélkedőjén 112 ezer külhoni és anyaországi diák vett részt, a júniusi online döntőn ünnepi beszédet mondott Pótápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. „Nagyon izgalmas volt, minden pillanatáért megérte végigcsinálni” – mondta Hollanda Tas, a Puskás Tivadar Szakközépiskola tanulója.

A döntő élő közvetítését itt nézhetitek vissza: