A szlovákiai Galántáról került ki a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat harmadik helyezett csapata. A Délnyugat-Szlovákiában található város iskolája, a Kodály Zoltán Gimnázium diákjai Kowalsky Brothers and Sisters néven indulva futottak be a dobogó alsó fokára, amiért 300 ezer forintot kapnak, felkészítő tanáruk jutalma pedig 100 ezer forint, emellett elutazhatnak a noszvaji Honfoglaló táborba. Marafkó Marcell tanuló volt a csapat szócsöve.

– A ti helyzetetek még egy fokkal nehezebb, mint mondjuk a Csallóközben élő honfitársaké, igaz?

– Igen, A Kodály Zoltán Gimnázium Mátyusföld egyetlen magyar gimnáziuma, mi pedig az I. A osztály vagyunk, átlagban tizenhat-tizenhét évesek. Harminc tagú az osztály, sok tehetséggel és egyéniséggel. Innen nőtte ki magát kis csapatunk, a Kowalsky Brothers and Sisters. Korábban jutott eszünkbe a név, amikor is egy dalt dolgoztunk fel. Több ötlet közül választottuk akkor, és értelmét igazából osztályunk tanulói tudják, de szeretnénk is megtartani magunknak. Azért indultunk ezzel a névvel a versenyen is, mert korábban is dolgoztunk már e név alatt.

– A járványhelyzet miatt speciális, online vetélkedő volt az idei sorozat. Hogy mentetek végig a három fordulón?

– Összesen három fordulót abszolváltunk, kettőt az online térben. Az első fordulóban többször is kitölthető kérdőívek algoritmus által összeállított kérdéseire kellett válaszolni. A második fordulóban Zoom online konferencia keretein belül találkoztunk, ahol élőben tették fel nekünk a kérdéseket. Ekkor jutottunk be a nagydöntőbe, ahol húsz perc állt rendelkezésünkre harminc véletlenszerű kérdés kitöltésére. A verseny YouTube-csatornájának élő közvetítésén követhettük élőben a verseny állását. Sokat segített felkészítő tanárunk, Ollé Krisztina is. A járványhelyzet és az online oktatás idején kerestünk lehetőséget, hogy minél jobban megismerjük egymást. A verseny erre kiváló lehetőséget adott.

– Jól tudom, hogy a harmadik helyetek híre messzire elért?

– Igen, pedig nem gondoltuk volna, hogy ekkora médiavisszhangja lesz. Mindenki gratulált, interjúkat készített velünk az Új Szó (szlovákiai magyar napilap) és a ma7.sk internetes újság is. Szűkebb környezetünkben az igazgató úr gratulált, de mivel a döntő az utolsó napon volt, ezért majd gondolom év elején, a tanévnyitókor kapjuk a külön elismerést.

– A versenyzés élményét melyik feladat dobta fel leginkább?

– A legizgalmasabb a bemutatkozó videó elkészítése volt, ami domborította nagy erényünket, a csapategységet. Ez tágabb értelemben, nemzeti öntudatunkat figyelembe véve is jellemez minket. Kisebbségben élünk Szlovákiában, emellett egyedülálló a magyar történelem, a kultúra, a nyelvünk pedig szinte egyik nyelvhez sem hasonlítható. Nyereményünket is közös magyarországi kirándulásra fogjuk elkölteni.

A döntő élő közvetítését itt nézhetitek vissza: