Az iskola egyik diákja, Rájplik Benedek szerint az ő tanintézményük az egyik legkiemelkedőbb Kárpátalján. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nagyberegi Református Líceum NbRL csapata négyes holtversenyben a tizennegyedik helyen végzett a Nemzetpolitikai Államtitkárság által szervezett Határtalanul középiskolai vetélkedőn.

– Életetek egyik nagy megmérettetésére mellett vágtatok bele a versenybe, hogy bírtátok?

– Az érettségire készültünk, de ezen elmélkedni nem volt sok időnk, mert tényleg lekötött minket a két fronton való helytállás. Az első fordulóban voltak is fennakadások, de azután belerázódtunk. Igaz, az végig kísért minket, hogy az idővel folyamatosan versenyt kellett futnunk. Az osztály egy összeszokott, jó közösséget alkot. Amellett, hogy a Nagyberegi Református Líceum kiemelkedő tanintézménynek számít a régiónkban, lételemünk a tanulás, és a hitélet is fontos szerepet tölt be az életünkben.

– Tudsz példát mondani erre az idővel való versenyfutásra?

– Mint arra utaltam, az elején például egy picit a káosz jellemezte a csapatunkat. Nem voltak felelősei az egyes feladatoknak, volt, hogy egy-egy társunk nem tudott eljönni konzultációra, de utána minden olajozottan működött a szervezést illetően. A csapatnevünk is azért lett ilyen egyszerű (a suli rövidítése), mert azon sem volt időnk komolyabban gondolkodni. Összességében így elégedettek vagyunk a helyezésünkkel, amiért az iskolában külön elismerést is kaptunk.

– Mely feladatok fogtak meg leginkább?

– A tesztes feladatokban tetszett, amikor kép alapján ki kellett találni, hogy a történelmi Magyarország melyik helyén járunk, ezek a feladatok nagyjából jól is mentek. Az elmondottak alapján nem biztos, hogy látszik, de rendkívül összetartó közösséget alkotunk. Ha valakinek valami nem sikerült a versenyen, akkor is inkább biztattuk egymást, és együtt mentünk tovább, nem hagytuk, hogy kizökkenjünk az „egyensúlyból”.

– Mi jut eszetekbe, ha a magyarságotokról beszéltek?

– Nagy szerepet játszik az életünkben a magyarság, és örülünk annak, hogy teljességében megélhetjük, hiszen emiatt eddig még, itt, a Kárpátalján nem keveredtünk személyes atrocitásba. Az osztály több mint a fele járt néptáncra, és most is vannak ketten, akik tovább űzik ezt a műfajt. Ezek mellett iskolánkban volt saját honismereti tábor, és sok más hagyományőrző táborban vettünk már részt. A nyereményünket pedig a témában jártas könyvekre szeretnénk elkölteni.

A döntő élő közvetítését itt nézhetitek vissza: