A budapesti Peresztegi Mirkó Együtt című alkotásával nyerte el a zsűri tetszését a Határtalanul Program keretein belül meghirdetett 2020-as rajzpályázaton. Mirkóéknál nem egyedi eset, hogy valaki jól...
Más versenyen is bizonyított már, idén pedig a Határtalanul Program keretein belül a Magyarok a Kárpát-medencében elnevezésű rajzpályázaton került a legjobb harminc közé. Bíróczi Léda Csodaszarvas...
Kisfülpös egy alig ötszáz lakosú falu a mai Románia területén. Itt él Bondor Evelyn, aki Az erdélyi tölgy című rajzával elnyerte a zsűri tetszését – tizenhetedik...
Erőfelmérésnek szánta magának a Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében Kreatív Rajzpályázaton való indulást Néger Dominika. Az Ungváron élő és tanuló lány tizenhatodik lett rajzával, amivel Ungvárt és az...
A Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében Kreatív Rajzpályázat egyik kedvelt motívuma volt a csodaszarvas. Virányi Csenge is ezt a címet adta rajzának, amivel tizenötödik helyezést ért el a...
Igazgyöngy című rajzával tizennegyedik helyre választotta a zsűri László Patrikot a Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében Kreatív Rajzpályázaton, ami azt jelenti, hogy a Mezősason élő diák is azok...
Horvát Anabelnek szerencsét hozott a misztikus tizenhármas szám. Ő végzett ugyanis ezen a helyen a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében iskolásoknak kiírt rajzpályázatán. A...
Sok kérdés lengi körül a magyarság eredetét, de ez mit sem csorbít a magyarok együvé tartozás-érzésén, közös gondolkodásán. A Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében rajzpályázat tizenkettedik helyezettje, Gulyás...
Talán páran tudják, hogy Dercen egy kárpátaljai falu, ez az egyik legnépesebb kárpátaljai magyar község. Idevalósi a Határtalanul Program rajzpályázatának idei tizenegyedik helyezettje, Fodor...
Már a legjobb harmincba is különleges dolog bekerülni a Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében Kreatív Rajzpályázaton, de Schauermann Liza azzal büszkélkedhet, hogy ő a tizedik helyen végzett...