Kisfülpös egy alig ötszáz lakosú falu a mai Románia területén. Itt él Bondor Evelyn, aki Az erdélyi tölgy című rajzával elnyerte a zsűri tetszését – tizenhetedik lett a Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében Kreatív Rajzpályázat versenyében. Nagyjából annyi magyar iskolás pályázott művével, ahányan Evelyn falujában laknak. Mostani szereplése egy döntésre is késztette őt.

– Nehéz volt megálmodni és létrehozni Az erdélyi tölgyet?

– A Határtalanul pályázatának olvasásakor sorra születtek bennem az ötletek, nehéz volt dönteni, végül így oldottam meg ezt a kellemes problémát. Kíváncsi voltam, miként tudom megállni a helyemet a rajzommal több száz remek alkotás között. Úgy érzem, nem vallottam szégyent. Tanáromnak és a szüleimnek külön köszönöm, hogy biztattak!

– Mihez kezdesz ezután a tehetségeddel?

– Én azok közé tartozom, akik nem a rajzolásra építik a jövőjüket. Nehezen tudom elképzelni, hogy felnőttként is komolyabban foglalkozzak ezzel, számomra a rajzolás inkább egy hobbi, kellemes időtöltés, de azért fogok vele foglalkozni ezután, most döntöttem el, hogy plusz órákat fogok venni.

– Erdélyben élsz egy kis faluban, a közeli Szászrégenben tanulsz, elégedett vagy a sorsod eddigi alakulásával?

– Igen, és büszke vagyok a magyarságomra. Amikor mások kérdeznek a magyarokról, könnyű dolgom van, mert csak az igazat kell mondanom: összetartó nép vagyunk, akik tisztelik az évezredes hagyományaikat.

– Ha a Határtalanul Program segítségével nem a jelenben, hanem a történelmi idők között lehetne utazni, kiket látogatnál meg?

– A Mátyás királlyal kapcsolatos legendákat nagyon kedvelem, így vele szívesen találkoznék, másik nagy kedvencem pedig, akiről apukámtól is sokat hallottam, Attila, a hunok királya. Bár az ő korszakát picit veszélyesnek gondolom egy lány számára, de a kétségeimet biztos legyőzné a kíváncsiságom.