Ugocsa vármegye egykori központjáig 22 kilométert kell utaznunk Salánkból. A városhoz nem köthető jelentős esemény a Rákóczi-szabadságharc kapcsán, ugyanakkor a nagyszőlősiek mindvégig kitartottak a fejedelem pártján, biztos hátországot jelentettek a hadjáratok idején.

A város felett állnak Ugocsa várának (másik nevén, Kankóvár) romjai, ahova könnyed sétával lehet feljutni, és ahonnan elénk tárul a Perényiek ősi fészke. Odalent a Perényi-kastély a város fő dísze; egy romos vár és a 14. századi eredetű kastély – ennyi maradt a Perényi családból Ugocsa vármegye régi központjában.

Az 1848-49-es mártír, Perényi Zsigmond szobra eredetileg a főteret díszítette, de ott a szovjet időkben nem maradhatott. Ma a volt vármegyeháza előtt áll, s az épületben működő magyar középiskola is a vértanú báró nevét viseli. Él még Nagyszőlősön zeneszerzőnk, Bartók Béla emléke is.

Néhány gyermekévét töltötte itt, s ebben a városban volt az első nyilvános fellépése is. A ferencesek temploma és kolostora, illetve a Nagyboldogasszony-templom is túlélte a szovjet időket, megújulva, újraszentelve várja a híveket.

Nagyszőlősön 2007-ben nyílt meg a Fekete-hegy strandfürdő, amelyet a Fekete Szikla étterem miatt is érdemes meglátogatni. Szintén a Fekete-hegyen van, és szintén van konyhája a Sasfészek Szanatóriumnak. A Kárpátalját bemutató gasztrokalauz szerint a város egyik legrégebbi vendéglátóhelye a Krókusz étterem és kávézó (Állomás utca 1.), míg az egyik legpatinánsabb a Parusz (Ivan Franko út 114.).

A Perényi-kastély mögötti parkban találjuk a Grill in Park éttermet, de említsük meg az Eliza éttermet is (Béke út 56.). Megszállni a Salve-tó partján, az azonos nevű szállodában tudunk (Kommunálná út 22.). Május elején szokták rendezni az Ugocsai Szőlővessző Borfesztivált a Perényi-kastély parkjában.