Ónod Miskolctól 22 kilométerre, délkeleti irányban található. Bronzkori maradványok és vaskori eszközök, szkíta leletek bizonyítják, hogy Ónod területén folyamatosan jelen volt az ember. Napjainkban fennmaradt oklevelek szerint a jobbágyfalut 1356-ban Nagy Lajos király adományozta az udvari köréhez tartozó Cudar Péternek és fivéreinek. A nagyúr parancsára kezdtek itt kialakítani egy erődített szállást, mely a későbbiekben birtokközpontként szolgált. Ez volt Borsod vármegye első kővára.
Az Ónodi várat (közvetlenül a főút mellett, a település központjában) érintő, évek óta tartó ásatások eredményeit összevetve a levéltári kutatásokkal, lassan képet kapunk arról, hogy milyen is volt a Cudar család birtokában lévő korai építmény. A földesúr kisajátította a jobbágyfalu kőből emelt plébániatemplomát, amelyhez nagy tornyot építtetett, várépítési engedélyt azonban nem kért az építményre, így halála után leszármazottai perrel támadtak meg. Csak 1416-ban, Luxemburgi Zsigmond király idejében sikerült az erődítményre jóváhagyást kapniuk. Az utódok folytatták a nemesi rezidencia bővítését, belső udvaros lakóépületet építettek, melynek árkait a Sajó vizével töltötték fel. Katonai szempontból nem számított fontos várnak. Inkább, mint a környékbeli jobbágyfalvakat összefogó uradalmi központ volt jelentős.
1470-ben a Cudar főnemesi család kihalt, így abban az évben, március 8-án Mátyás király Rozgonyi Jánost és fiait nevezte ki birtokosként, majd II. Ulászló királynéi várnak nyilvánította 1508-ban, és Tótselymesi Tarczai János ispánnak és fiainak zálogosította el. Később, 1511-ben 13 000 forintért Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi főispánnak adta el. Tőlük 1514-ben enyingi Török Imre vette meg. 1516-ban az ország egyik legnagyobb mágnása, Perényi Imre nádorispán szerezte meg. Építkezéseiről bőséges feljegyzés maradt fenn. Ezek az építkezések reneszánsz stílusban készültek, és elsősorban a kényelmet és nem a védelmet segítették.
A 16. században Ónod szerepe csökkent, bár 1542-ben ide hívta össze Perényi Péter a felső-magyarországi vármegyék gyűlését. Két évvel később a törökök felgyújtották a lakóházakat, és elrabolták a jószágállományt. Ennek köszönhetően Perényi rádöbbent, hogy az elavult védőművekkel rendelkező vár modernizálása halaszthatatlan. Várfalat és ágyúbástyákat építettek, és helyőrséggel látták el a várat. A korabeli leírásokból tudjuk, hogy magát a mezővárost is palánkfallal kerítették körbe. 1567-ben férfiágon kihalt a Perényi család, így birtokaik visszakerültek a királyi kamara kezelésébe. Ónodba az uralkodó zsoldjában lévő katonák vonultak be, akik gyakran csaptak össze a lakosságot fosztogató törökökkel és tatárokkal. 1603-ban a Rákócz-család birtokába került a vár. 1605-ben Bocskai István, majd 1619-től Bethlen Gábor csapatai jelentek meg a környéken, akiknek az ónodi helyőrség minden esetben önként kaput nyitott, és csatlakozott hozzájuk. 1639-ben az egri pasa jelentősebb sereggel támadt Ónodra. Áttörték a falakat, majd felperzselték a lakóházakat. A négybástyás magyar végvárral azonban nem bírtak. Ebből az időszakból ismeretem csupán az utolsó nagyobb munkálatok ténye. Az északnyugati és a délkeleti bástyák dongaboltozatot kaptak, míg a település felőli nyugati várfal mögött négy méter magas ágyúdombot alakítottak ki. Ide összpontosították a lőfegyverek jelentős részét is, hiszen innen volt várható a következő támadás.
1671-ben a Habsburg Lipót császár elleni magyar főúri összeesküvés csúfos véget ért. A véres megtorlás azonban további ellenállást váltott ki, melynek élére Thököly Imre került, akinek katonai sikereit látva a törökök segítségüket ajánlották fel. Így történt, hogy az oszmán csapatok által bevett ónodi erősségbe kurucok ütöttek tanyát. A Bécs alatt elszenvedett katasztrofális vereséggel azonban leáldozott a törökök csillaga, Thökölyt pedig bebörtönözték. Ónod várának végnapjai 1688-ban érkeztek el, amikor egy török sereg lerohanta és felgyújtotta. Többé nem állították helyre, hadi jelentőségét is elvesztette. Falainak egy részét széthordták, az északnyugati részén pedig egy téglából emelt magtárépületet építettek. A Sajó áradásai szintén nagy sérüléseket okoztak rajta, a víz miatt az északkeleti bástya és falszakaszai ledőltek. 1985-ben régészeti kutatások kezdődtek a várban, melyek még ma is folytatódnak.
A település határában található az ónodi Török-kastély. Török József építtette barokk stílusban 1746 és 1753 között. Később számos család tulajdonába került. Volt Aspremont Gobert Jánosné, majd fia János és felesége Batthyány Regina tulajdona, majd lányuk házassága révén az Erdődy család birtokába került. 1907-ben Draskovich Iváné lett, aki eladósodott, és 1910 előtt a miskolci bankok parcellázták fel az uradalmat, így vásárolta meg Melczer László a Borsod-Miskolci Hitelbank igazgatóságának elnöke a várral együtt 1912-ben. A két világháború között a Melczerek maradtak a tulajdonosok, de László – fiúörökös hiányában – már az 1920-as években megosztotta a birtokot unokái között. A kastély utolsó ura Kövecsesi Lukács Béla 1923. december 8-án vette feleségül Melczer Dórát, és ónodi lakos lett egészen 1938-as államtitkári kinevezéséig, amikor is Budapestre költözött. A rokoni kapcsolat révén az ónodi kerület országgyűlési képviselője lett, majd Miskolc város főispánjává, később pedig földművelésügyi államtitkárrá nevezte ki a kormányzó.
A második világháborút követően szovjet katonai kórház működött a kastélyban. Bútorait, berendezési tárgyait, könyvtárát szétlopták, a maradékot a szovjet katonák feltüzelték, pompás parkjának fáit kivágták. Az 1950-es évektől iskola működik benne.
Az 1707-es év politikai eseményeiről híres, legmeghatározóbb az ónodi országgyűlés volt. II. Rákóczi Ferenc nagy dilemma előtt állt, össze kellett egyeztetnie az ország elmaradottságát és pusztult állapotát, a polgárság hiányát, az állami terhek jelentős csökkentését remélő parasztság kívánságát, a nemesség ragaszkodását az adómentességhez, és a hadsereg rohamosan növekvő anyagi szükségleteit. Ráadásul Rákóczinak egyszerre kellett hadműveleteket folytatnia, hadsereget szerveznie, forrásokat keresnie az ellátáshoz, illetve politikai és diplomáciai irányítást végeznie. Ebben a nagy munkában jelentős esemény volt az ónodi országgyűlés, melyet a történelem a szabadságharc legfontosabb országgyűlésének tart. A gyűlést 1707. január 22-én, Rozsnyón kelt meghívójával, május 1-jére hívta össze a fejedelem, majd körlevélben május 16-ra halasztotta, de az árvizek miatt még mindig késésben voltak a követek. A jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy Rákóczi május 25-én érkezett meg, majd 31-én kezdődött az országgyűlés, melynek a körömi mezőn ma emlékmű jelöli a feltételezett helyét.
