Valahol a gótikának is véget kell érnie. És ez a hely éppen itt van, Erdély délkeleti határszögletében, az Olt és a Kárpátkanyar keretébe foglalt, Barca folyó öntözte medencében. A Barcaságon, ahol a teuton lovagok gregorián énekét visszhangozzák a templomerődök és a Kárpátok vaskos védfalai. És ahol a gótika véget ér, a hegyeken túl, keleten már egy másik világ kezdődik. És ez a másik világ időnként áttöri a védfalakat, hogy a Barcaság medencéjén keresztül letiporja mindazt, amit a gótika világa jelent.
Honfoglaló eleink még gyepűelvének hagyták a gyakori kun betörések miatt, de a 11. századtól már magyar és besenyő őrizték itt a Havasalföldre vezető szorosokat. II. András királyunk 1211-ben telepítette ide a német lovagrend tagjait, akik várakat, templomerődöket emeltek, védték a határt, terjesztették a hitet, benépesítették a földet, de túlzott függetlenségi vágyuk lett a végzetük. Önálló államot akartak, így végül magának II. Andrásnak kellett őket kiűznie Magyarországról. Örökségüket a betelepülő szászok vették át, így a teuton lovagok emlékei a mai napig meghatározzák a vidék arculatát. Ahogy meghatározzák azok a honvédő harcok, amit a barcasági magyarok vívtak a nemzetért, a kereszténységért. A barcasági magyarok ma többségükben a Brassó melletti Hétfaluban és a Barcaság peremén Barcaújfalu, Krizba, Apáca községekben élnek.
Miután sorba vettük a legfontosabb szász erődtemplomokat a Barcasági-medencében, felemelkedünk a síkot övező nagyszerű hegyekbe. A Keresztény-havas északi kiszögelléséről, a Cenk-hegyről aztán a fővárosba, Brassóba ereszkedünk, majd meglátogatjuk a hétfalusi csángókat. Zárásként a Csukás-hegység sziklavilágában nézünk szét.
Budapestről indulva, a Barcaság a legtávolabbi kárpát-medencei úticél; autóbusszal 8 óra az út. Amennyiben ide jövünk, mindenképpen az 5 napos verziót válasszuk. A látnivalók sokasága és sokszínűsége illetve a barcasági magyarok vendégszeretete minden bizonnyal örök emlék marad számunkra. Az utazás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek barcasági úticélok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/
Általános iskolák közül vegyes tannyelvű intézményeket találunk Brassóban, Tatrangon, Krizbán, Barcaújfalun. Ami a középiskolákat és gimnáziumokat illeti, a barcasági magyar oktatásnak immár 180 éve bástyája a brassói Áprily Lajos Főgimnázium: https://www.aprilyfogimnazium.ro/hu/
Négyfaluban a Zajzoni Rab István Középiskolával tudjuk felvenni a kapcsolatot: https://www.facebook.com/liceul.zajzoni.kozepiskola/?_rdc=2&_rdr
Ajánlott szálláshelyek határtalanul utazóknak:
Négyfalu, Renáta Panzió, a faluturizmus partnerházaiban lehetőség van nagy csoportok elhelyezésére is: http://www.pensiunearenata.ro/?la=hu
Feketehalom
Feketehalomnak van mit mesélnie korunk vándorának. Például azt, hogy Luxemburgi Zsigmond több oklevelet is innen bocsátott ki. Dúlták törökök, tatárok, románok, látta elbukni a kurucokat és győzni Bem seregét, szemtanúja volt, ahogy 1945-ben szász lakóinak többségét deportálják, mégis maradtak még látható jelei a múltjának: itt ágaskodik 13. századi templomerődje is, ami a hontériusi idők után az evangélikusoké lett. Odabent a Szászföldön ritkaság számba menő festett kazettás mennyezet fogad. S üzen a központi kazetta felirata is: „Nem mindaz, ki azt mondja: Uram, Uram, jut be a Mennyek Országába.”
Szászhermány
„Szászhermány erődített temploma előtt óriás hárs áll, ma is büszkén dacolva széllel és viharral. Az anekdota szerint a tatárok közeledtének hírére a falu apraja-nagyja a templomban keres és talál menedéket. Azonban egy szász atyafi és a felesége annyira megkésnek, hogy orruk előtt a nehéz tölgyfakapu becsapódik. A férfi a nyomukban levő tatárok elől a fára kúszik, melynek terebélye, elég védelmet ígért. Az asszonyságnak már erre sem jut ideje. A tatárok utolérik, egy markos tatárlegény nyergébe emeli. A magát biztonságban érző atyafiból kitör erre a fájdalommal vegyes káröröm, mikor így búcsúzik élete párjától: „Szegény tatár!“ (Hát Ky. Pesti hírlap, 1907)
Aztán a „szegény tatár” után fenyegette török és oláh is, így aztán még tovább erősítették. Olyan jól sikerült a védelem, hogy kiállta Báthori fejedelem, a moldvai vajda és a kurucok ostromát is. Utoljára a fegyverek zaja 1848-ban verte fel a csendjét, amikor a felkelő székelyek rohammal vették be az osztrák katonaságtól. A templomot ölelő védőfal rendszerben a vész esetén ide menekülők számára mintegy 200 kamrát alakítottak ki. Békeidőben a családok itt tartották az élelmet és más értékeiket. De a kamrákban különféle műhelyeket is kialakítottak és itt működött az iskola is. A templom honlapja: https://www.harmaninfo.com/
Prázsmár
„Prázsmár mezőváros rangján van sok száz esztendő óta. Különben ugyanolyan jó módú, mint minden szász község. Vannak széles, egyenes utcái, kétfelől csinos kőházakkal. Vannak jól rendezett népiskolái, melyek legdíszesebb épületek a községben. Van vagyonos népe, mely nagyon boldog nép lehet, mert vágyai nem igen terjednek a „falu határán túl”. Vára mind építészetileg, mind történelmi múltjánál fogva a legelőkelőbb közé tartozik a szászok közt is.” 100 év sem telt el a leírás óta, és a vagyonos népet úgy kiebrudalták innen, hogy nemhogy a falu, de az ország határán is messzi túl találták magukat.
Olyan kísértetiesen épen itt maradt templomerődjük is, mintha tegnap lett volna benne az utolsó istentisztelet. Valami olyan égi titkot tudott a gótika, amit leírni nem, csak érezni lehet templombelsőiben. A hálós boltozat alatt kivételes értéket képvisel a 15. századi Szent Kereszt-szárnyasoltár. A várfalban körbefutó védőfolyosó, a gyilokjáró. Hány ostromlót gyilkoltak le védői ezeken a lőréseken keresztül… Moldvai vajdák, Ali és Ahmed pasa hadai, majd kurucok és császáriak hagyták itt a fogukat, de olyan is volt, hogy harc nélkül foglalták el, mint például 1848-ban a háromszéki székelyek. A templom minden nap 9:00 és 16:00 óra között várja a látogatókat.
Brassó
Kevésbé jó emlékű Salamon királyunk a legenda szerint a Brassó feletti havasokba menekült. Koronáját egy barlang előtti fatörzsre tette, majd behúzódott a barlang mélyére, és szépen meghalt. A koronát Brassó első telepesei találták meg, a megtalálás történetéből pedig megszületett Brassó címere. Legenda vagy sem, a barlang ma is ott van a Brassó feletti rengetegben, egy szikla aljában, amelyet itt mindenki Salamon sziklájának nevez. Ezen a magyar vonatkozású szálon indulunk el, hogy felfedezzük Brassót, illetve, hogy megtaláljuk emlékeinket itt is, több száz kilométerre a trianoni határtól, kelet és nyugat évezredes határán. Olyan sokat nem is kell sétálnunk, csak a közeli Cenk-hegyre kell felkapaszkodni, amely tetején ma is áll a honfoglalási emlékmű talapzata. A jól ismert történet szerint 1896-ban a honfoglaló vezérek számának megfelelően hét oszlopot emeltek az országban. Ebből négy (Zimony, Dévény, Brassó, Munkács) az égtájaknak megfelelően kijelölte és őrizte az ezredéves határokat, hármat (Nyitra, Ópusztaszer, Pannonhalma) pedig az ország belső területén építettek fel. A Cenk-hegy tetején lévő 17 méteres oszlopon egy 3 és fél méter magas szobor, Árpád fejedelem harcosa állott egészen 1913 szeptemberéig, mikor két besszarábiai egyetemista felrobbantotta. A szobor ekkor csak megrogyott, ám 1913. december 31-én egy nagyobb havazás után össze is dőlt. Nem volt túl jó előjel 1914 előestéjén.
A Cenk-hegyről letekintve egy ékszerdoboz látványa tárul elénk: odalent Brassó történelmi belvárosa, melyet középkori falak vesznek körül. A várost körülvevő falon eredetileg harminckét torony és bástya volt, amelynek legtöbbje ma is áll. A legjobb állapotban megmaradt bástya a Takácsok bástyája, de látványos a Kötélverők és a Posztóművesek bástyája is. Brassó falait, illetve szász és magyar lakosságát igencsak megpróbálta a történelem, hisz pusztította török, tatár, moldvai oláh, de hadakozott itt egymással kuruc és labanc is. A leggyászosabb évszám talán 1688, mikor Brassó polgárai nem voltak hajlandóak hűségesküt tenni Lipót császárnak, mire az ideküldte generálisát, Caraffát, aki felgyújtotta a várost. A gótika legkeletibb emlékművét, Brassó templomát, azóta nevezik megfeketedett falairól Fekete-templomnak. A templom honlapja: https://bisericaneagra.ro/
Az egyedüli megmaradt városkapun, az impozáns Katalin-kapun lépünk be az óvárosba, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a Fekete-templomot, a polgárházakat, köztük Áprily Lajos szülőházát. A legnagyobb élményt azonban sosem a jól ismert látnivalók okozzák, hanem azok a helyek, amelyekre nem készítenek fel az útikönyvek. Véletlen akad az utazó Brassó belvárosában a Pilvax étteremre, amely a helyi, tízszázaléknyi magyarság egyik szellemi központja is. A falon egy hatalmas kép az eredeti Pilvaxról, a Forradalmi Csarnokról, az étlapon csak magyar ételek, a bor egyenesen Tokajból érkezik, úgyhogy igazán otthon érezheti magát az, aki betér ide. És, hogy visszacsatoljunk a cenk-hegyi szoborhoz: aki Brassóban jár, feltétlen látogassa meg az evangélikus parókiát, itt őrzik ugyanis a felrobbantott emlékműből megmaradt harcos fejét.
Királykő-hegység
Brassóból egy kis autózás vagy vonatozás után érkezünk Zernyestbe, a Királykő lábánál fekvő kisvároshoz. Innen, a Barcasági-medence délnyugati részéből, mindenféle átmenet nélkül emelkedik ki a „kárpáti mészkőszirtek óriása”. Régen így nevezték ezt a hegységet… régen, amikor még magyar királyi engedéllyel, a német lovagrend építgetett itt várakat. Valamikor a XIII. században épülhetett Királykő (Königstein) vára is, amiről az egész hegység a nevét is kapta. Jelentőségét 1377-ben veszítette el, mikor Törcsvárra helyezték innen a vámot. Az észak-déli irányú hegység körülbelül 22 km hosszú, és mindössze 1,2 km széles. A mészkő masszívumot fel lehet osztani nyugati meredek és keleti meredek részre, valamint a Királykő gerincre. A nyugati oldal 800-900 méterrel emelkedik ki környezetéből, felületén mély hasadékok, törmeléklejtők váltják egymást.
A keleti oldal nem annyira meredek, de még így is impozánsan szakad le a Törcsvári-átjáró felé. Mindegy melyik oldalról jutunk fel, a két oldal az éles gerincben találkozik, amelyen végigjárni felejthetetlen élményt nyújt. Közel 40 csúcsra kell felmászni, és ugyanennyi nyeregbe leereszkedni, és mindez belefér akár egy napba is, de inkább 2 napos gerinctúrát javaslunk: a főgerincen több védkunyhóban is el lehet tölteni az éjszakát. Legmagasabb pontja, a Pásztor-orom (2238 m). Mészkőhegység lévén karsztjelenségek sokaságával találkozhatunk: területén 161 barlangot ismernek, közülük is a legszebb a Medve-barlang. Ami a flórát és a faunát illeti, a világon egyedül itt terem a királykői szegfű, illetve nagyon gyakran lehet találkozni zergével is. A hegység magyar nyelvű honlapja: http://kiralyko.ro/
Törcsvár
„E végváracskát a II. Endre királytól 1211-ben a Barczaságba telepített német lovagrend eredetileg fából építette. A ma is meglevő kővárat a lovagrend kiűzése után másfélszáz évvel Nagy Lajos király idejében emelték. II. Ulászló a várat s a hozzá tartozó falvakat 1498-ban zálogba, másfélszáz év múlva pedig II. Rákóczy György örökös birtokúl Brassó városának adta, de kikötötte, hogy a várban fejedelmi őrség s mindig magyar várnagy legyen. (Kisded udvarát, melyben egy szirtbe vágott mély kútat találunk, szűk kis börtönét, a lőrések folyosóit, az ódon szobácskákat, a fölmagasló őrtornyocskát) végig járva, alig hinnők, mily biztosan védte e vár a szorost, s hogy e fészket a Thököly beütésekor, 1690-ben, a benne maradt 50 főnyi német őrség három hóig föntarthatta a kuruczok bekerítő serege ellen.” Így szól Törcsvár történetéről Váró Ferenc krónikája.
A várkastély Trianon után a román királyi család nyaralóhelye lett, majd jöttek a kommunisták, és elüldöztek innen mindent, ami fenséges. Így történt, hogy Törcsvár ma már nem királyokról és fejedelmekről híres, hanem a legendákból ismert Vlad Tepesről, azaz Dracula grófról, aki állítólag egy időben e falak között élte filmbe illő életét. A vár weboldala: http://www.bran-castle.com/
Bucsecs
„A Bucsecs első rangú hegyormaink egyike. Magasságra az ismertek közt harmadik helyen áll. Legmagasb csúcsa, a La Omu. Két fő csúcsa között, melyek egyike hazánkba, más Oláhhonba esik, szelíd völgy terül, s közepén egy tó tiszta tükre ragyog. Felemelkedve a határszéli hegy gerinczére, hol egyszerű kereszt, mellette egy kaliba s néhány határőr katona jeleli, hogy az útas Erdély határán áll. Honnan visszapillantva e hazára, gyönyörű látványképen terül el az alattunk elnyúló messziségben: Barcza és Háromszék térsége.”
Az Erdélyi-Alpok legnépszerűbb hegye, az üledékes kőzetből felépült robosztus Bucsecs-hegység patkót formázva emelkedik a környező medencék és alacsonyabb szomszédai fölé. Ma már határőrökkel nem találkozhatunk gerincén, csak olyan remekbe szabott szélfútta alkotásokkal, mint a Szfinx. A Bucsecs platójára nem csak gyalogosan lehet feljutni, hanem Busteniből felvonóval is. A felvonó menetrendjéről, áráról itt olvashatunk: https://www.teleferic.ro/
Barcarozsnyó vára
Talán a Német Lovagrend építette, mások az 1241-es tatárjárás utánra datálják, mindenesetre egy biztos, 1331-ben már írás emlékezett meg a várról, ami ellenállt az újabb tatár, majd a török ostromoknak. Bevenni csak Báthory Gábor fejedelem tudta, 1612-ben, de ő is csak ravasz csellel. Tanulva a hibából ezután jól meg is erősítették. Rozsnyó városának lakói egy valóságos falut építettek az erős falak közé, ahogy kell: templommal, iskolával és 80 lakóházzal.
Aztán ha sereg közeledett, csak felköltöztek az ideiglenes lakóépületekbe és szépen kivárták, míg a veszély elvonul. Utoljára 1848-ban volt erre szükségük, amikor éppen Bem apó serege elől kellett idemenekülniük. Ma már katonák helyett turisták hada ostromolja a szabálytalan alaprajzú várat, ami kedvező fekvése miatt is népszerű, hisz falairól remek a kilátás a Barcaságra és a környező hegyekre. A vár honlapja: http://www.rasnov-turism.ro/
Hétfalu
Hogy, hogyan kerültek csángók a Barcaságba, arról sokféle verziót kering. A legvalószínűbb az, hogy a XI. században a Barcaságban megtelepült magyar és besenyő határőrök leszármazottai, akiknek eredeti gyér népessége a Dél-Erdélyben élő székelyekből gyarapodott. Hivatalosan hétfalusi csángóknak nevezik őket, ugyanis 7 falut alapítottak az évszázadok során: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu ma már egybeolvadt, és 1950 óta Szecseleváros néven ismert, de azért mi maradjunk a Négyfalu elnevezésnél. A távolabbi három falu (Tatrang, Zajzon és Pürkerec) különálló települések maradtak. Brassó közelsége nagyban meghatározta Négyfalu sorsát, hisz a központi királyi hatalom meggyengülése után Brassó jobbágysorba taszította az addig kiváltságos határőröket. A szászok földesurasága azonban nem csak gazdasági elnyomással járt, hanem vallásival is, ennek következménye, hogy a négyfalusi csángók nagy része ma is evangélikus. Mindezt fontosnak tartottuk elmondani, hogy érzékeltessük: a négyfalusiak annak ellenére őrizték meg magyarságukat, hogy évszázadokon át küzdeniük kellett a megmaradásért. 1848 Karácsonyán például a brassói szászok által felbujtott románok törtek rá a Jézus születésnapját ünneplő védtelen csángókra. Aki tudott felmenekült a havasokba, de a románok így is 51 embert mészároltak le, köztük otthonában a hosszúfalusi papot. A lakosság csak január elején mert visszatérni a barlangokból, hogy eltemesse a Véres Karácsony halottait. A négyfalusiak ezután is hűek maradtak a forradalom eszményéhez: mikor Kossuth haldoklott, a bácsfalusiak hímezték szemfedőjét és fejpárnáját.
Négyfalu mai képe nem sokat változott: a falvak hosszan elnyúlnak a Nagykő-havas lábánál, alul laknak a magyarok, míg a falvak feletti hegyoldalakban a románok. A négy faluban összesen 21 templom van, ami erdélyi rekordnak számít a lakosság számarányához képest. Csernátfalu főterén már hiába keressük a Véres Karácsony emlékoszlopát, stílszerűen ott ma egy román katona szobra áll. Az egykori Kossuth téren álló oszlopot 1891-ben avatták fel, és a falu híres szülötte, Istók János szobrász Kossuth-szobrot is tervezett a tetejére, ám Trianon közbeszólt. A románok a biztonság kedvéért 1926-ig kivártak ledöntésével, amely után az emlékmű a hosszúfalusi temetőkertbe került, és ma is ott hirdeti a vértanúk emlékét 51 hársfa árnyékában. Az emlékmű felirata sok mindent visszaad a négyfalusi csángók életszemléletéből: „Szent örömök közt vártuk a Megváltó születését, nem sejtők a halált, de íme lesújta reánk; nem szakadt meg azért örömünk, mert égbe menénk fel, s égből nézi szemünk: boldog drága honunk”.
Négyfalutól keletre találjuk a többi csángó falut. Zajzon büszke híres szülöttére, Barcaság első magyar költőjére, a Petőfit követő Zajzoni Rab Istvánra. A hazafi emlékét a központban mellszobor is őrzi. Tatrang az itt tanító Kittenberger Kálmánra büszke, no meg a szép díszes evangélikus templomára, ami egy korábbi helyére épült, 1820-ban. A templom melletti gyülekezeti ház a közösségi programok mellett csángó néprajzi kiállításnak is otthont nyújt. Pürkerec pedig leginkább táncára, a boricára lehet büszke. A falu sziklára épített háza, a 15. századi gótikus templom ma is áll. Még az 1767-es, szinte az egész falut elpusztító tűzvész sem fogott falain. Bejáratánál Pap György lelkész 1722-ből való síremlékének felirata állítja meg a határtalanul kirándulót.
Tömösi-szoros
A Magyarvár feletti nyeregben egy sárga, piros és kék festékekkel meggyalázott honvédemlékmű hirdeti 1849 hőseinek emlékét. Igazából két csatáról is beszélhetünk a Tömösi-szoros kapcsán. 1849 márciusában a Brassóból menekülő osztrák és cári csapatokat a Bem által küldött háromszéki székelyek érték utol itt, hogy kissé megritkítsák soraikat. A cári csapatok júniusban tértek vissza, hogy Erdélyre törjenek. A Barcaság védelmét a székelyekből álló brassói hadosztály látta el, parancsnoka Kis Sándor huszár ezredes, Bem egyik legjobb tisztje volt. Kis utolsó hadállása a Magyarvár volt, ahol 1300 emberével és 5 ágyújával tartóztatta fel a 60 ágyúval rendelkező 28000 muszkát. A székelyek golyózápora és szuronya mindannyiszor visszavetette az ellenséget, de mint Termopülánál, itt is akadt egy áruló, nevezetesen Gebauer szász erdész, aki csempészösvényeken a honvédek hátába vezetett néhány gyalogos orosz zászlóaljat. Kis Sándor ekkor már sebesülten, egy székhez kötözve irányította a védelmet, de a harc az árulással eldőlt.
Aki tudta, átvágta magát a muszkán, és a kökösi hídnál egyesült a többi hágóból odavezényelt honvéddel. Kis Sándort elfogták, de nem várta meg Aradot, önkezével vetett véget életének. Erdélyben járva nem először jut az ember eszébe, hogy talán nem csak Maratont, Termopülát, Plataiát, Szalamiszt kéne példaként a magyar ifjúság elé állítani, hanem Tömös, Nyerges-tető, Árapatak, Szépmező, Tusnád és a kökösi híd is megérne pár sort a történelemkönyvekben. Hogy Orbán Balázst idézzük: „mindenütt dicsőséget arattak a székely fegyverek, mindenütt a szabadságszeretetnek, a szellemi emelkedettségnek, a zsarnokság, a durva anyagiasság feletti győzelme és dicsősége van megörökítve”.
Csukás-hegység
A Csukás-hegység nevének eredetét illetően eltérőek a vélemények. A Csukás vezetéknév már a XVI. században oklevelesen kimutatható név volt Hétfaluban. Akkoriban ez a hegyvidék Brassó város határa volt, a várostól pedig a hétfalusi jobbágyok és zsellérek bérelték a havasi kaszálókat, legelőket, sőt számos csángó épített esztenát a hegyen. Így aztán könnyen megeshetett, hogy egy Csukás nevű embernek bérelt kaszálója legyen fenn a havason, és idővel aztán róla nevezték el a hegyet. A másik variáció szerint a XVII. század elején élt Brassóban egy Csukás István nevű brassói hadnagy, aki a bodzai vámház és a havasok közti területen képviselte a törvényt, vagyis a hegység akár uráról is kaphatta nevét. Egy harmadik elképzelés szerint a hegység a XIII. században a Felvidékről Dél-Erdélybe, határvédelemre idetelepített Csukás-nemzetségről nyerte nevét. Bárhogy is történt, annyi bizonyos, hogy a Csukásnak mi magyarok adtunk nevet, amit az is bizonyít, hogy a románok általában a völgyeket nevezik el, és csak úgy szükségszerűen kap nevet a völgy feletti csúcs is. A magyar névadási szokás szerint azonban először mindig a csúcsot nevezik el, azután pedig nevet kapnak a völgyek is.
Ennyi etimológiai kutakodás után vegyük fel hátizsákunkat és járjuk be az amúgy nem túl nagy alapterületű, de annál több csodát rejtő hegységet, melyet bátran tarthatunk a legmagyarabbnak a dél-erdélyi hegyórások között. A Csukás-hegység elsősorban meglepő formagazdagságával emelkedik ki a Kárpát-kanyar többi hegysége közül. A kavicskő-konglomerátumokból és mészkőből épült tornyok, sziklatűk, oszlopok, kőgombák mind-mind kővé dermedt emberekről, madarakról, különféle állatokról mesélnek. Az összes közül talán a legfontosabb a Háromujjú-szikla, vagy más néven az Ördög ujjai, melyhez Hétfalu eredetmondája is köthető. Eszerint valamikor régen jámbor emberek lakták a hegyet, kik fölött egy jóságos tündér uralkodott, aki csak azt kérte tőlük, maradjanak jók és istenfélők. Egy viharos éjszakán aztán egy gonosz tündér költözött a hegyre, aki rosszra csábította az embereket. A jó tündér felelősségre vonta a gonosz tündért, de az csak esküre emelte kezét, hogy szolgájává teszi a jó tündért. Ekkor egy rettenetes csattanás a föld alá süllyesztette a gonoszt, csupán esküre emelt ujjai merednek ki ma is a földből. A megmenekült emberek leereszkedtek a hegyről: négy család Ósáncnál balra fordult, míg a maradék három család jobbra, hogy aztán megalapítsák a mai hét csángó falut. Azt mondják a jó tündér ma is gondoskodik Hétfaluról, és gondoskodni fog a jövőben is, ha Istent félők és becsületesek maradnak.
