„Azt tartják a gömöriek, hogy vármegyéjük egy külön kis ország – Gömörország, amelynek mindig békés harmóniában élt együtt magyar, német és szlovák nyelvű lakossága. Búzatermő völgyeivel, égbetörő bérceivel, sokféle ércet ontó bányáival, a maga zárkózottságában mindig egy sajátos nyelvjárású, szokású és szellemű külön kis országot alkotott a múltban s alkot ma is.” (Hazay Arthur, 1941)
S alkot ma is – tesszük hozzá már a 21. században. Mert Gömörország él. Már a kerete is nagyszerű: tarka geológiai felépítésű hepehupás hegyeit izgalmas mészkősziklák, kiterjedt erdőségek, felszíni és mészkőbe bújt karsztjelenségek és ásványkincsek ékesítik. Völgyeiben apró gömöri falvak népe élteti a hitet és a hagyományt.
A Medvesaljáról indulva Kishont fővárosát célozzuk meg, majd Rimaszombatból felnézünk a murányi hegyekbe. Visszatérve a Sajó völgyébe, sorra fűzzük fel a nevezetes gömöri helyszíneket, hogy végül Krasznahorka büszke várától tekintsünk vissza a „Felvidék Székelyföldjén” megtett utunkra.
Gömörország szélesen terül el a Felvidék déli sávjában, 3-4 óra alatt elérhető Magyarországról. Leginkább az autóbuszos utazást javasoljuk, hisz a domborzati viszonyok miatt errefelé nehézkes s vonatközlekedés.
Az utazás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek gömöri úticélok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/
Amennyiben magyar iskolákkal is fel szeretnénk venni a kapcsolatot, esetleg közösen bejárni az alábbi helyszíneket, a következő iskolákat ajánljuk:
Alapiskolák (általános iskolák):
Almágy, Magyar Alapiskola: http://www.zsgemerskyjablonec.sk/
Tornalja, Kazinczy Ferenc Alapiskola: https://zsmmiertornala.edupage.org/
Sajógömör, Magyar Alapiskola: https://mtasajogomor.edupage.org/
Szádalmás, Magyar Alapiskola: https://szadalmasiai.denicek.eu/
Rimaszombat, Ferenczy István Alapiskola: http://www.zsmnvomrs.edu.sk/
Rimaszombat, Tompa Mihály Alapiskola: https://zstompamihaly.edupage.org/
Feled, Szombathy Viktor Alapiskola: http://zssvjmjesenske.szm.sk/
Pelsőc, Dénes György Alapiskola: https://zsmplesivec.edupage.org/about/
Rozsnyó, Református Egyházközség Alapiskolája: http://www.rczsrv.edu.sk/
Szakközépiskolák, gimnáziumok:
Rimaszombat, Tompa Mihály Református Gimnázium: http://tmrg.sk/
Rozsnyó, Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola: http://www.zsfabrv.sk/
Rozsnyó, Safarik Gimnázium: https://gymrv.edupage.org/?lang=hu
Ajánlott szálláshelyek határtalanul utazóknak:
Várhosszúrét, Adriana Panzió: http://www.penzion-adriana.sk/
Egyházasbást, A Völgy: http://avolgy.eu/
Egyházasbást, Pogányvár Fogadó: http://poganyvar.eu/
Ajnácskő
Ajnácskő legendáját Mikszáth Kálmán tollából is ismerhetjük, de ami a tényeket illeti: a tatárjárás után kővárrá erősített erőd sok víg és bús eseményt élt meg. A Hontpázmány nemzetség fészkét, a régi nemesi családok örökségét a török többször is megszállta, s 1649-ben mielőtt a keresztény sereg visszafoglalta volna, felrobbantották.
1709-ben Bercsényi Miklós kuruc fővezér itt végeztette ki az áruló Szegedi Ignácot. Aztán a császáriaké lett, majd végleg elenyészett. Ma szabadon látogatható.
Rimaszombat
Rimaszombat szombatonként tartott hetivásárairól kapta nevét, amely I. Géza újítása, aki még a XI. században rendelkezett úgy, hogy ezen a napokon is lehet vásárt tartani. A város is megszenvedte a török időket, ugyanis itt volt a török hódoltság északi határa, így sokszor vált csatatérré Kishont vármegye központja.
1769-ben kálvinista polgárai megtámadták a katolikusok menetét, mire 1771-ben Mária Terézia a kálvinista templomot leromboltatta. 1845 májusában itt választották meg Petőfit tiszteletbeli táblabíróvá. 1849 júliusában itt kezdte meg az egyezkedést Görgey az oroszokkal. Itt született a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, híres költőnk, Tompa Mihály, aztán Ferenczy István szobrászművész és Szombathy Viktor író. Díszes főterének barokk, empire és eklektikus templomai, a két vármegyeháza, a városháza önkéntelenül is a magyar múltba vezeti vissza az ide látogatót.
Murány vára
A Rima-völgyétől keletre helyezkedik el a Gömör-Szepesi-érchegység talán legszebb vidéke, a Murányi-fennsík, amelynek változatos karsztvidékéből kúpként nőnek ki a hegycsúcsok, közülük is a számunkra legfontosabb, a 938 méteres Cigánka-hegy. E hegyre építtette fel a murányi várat IV. Béla a tatárjárás után, amit már a Csák Máté elleni harcok után újjá kellett építeni. Régi szép országunk egyik legmagasabban épült vára Giskra huszitáinak kezén is volt, és a rablóvezér, Basó Mátyás is birtokolta, míg éppen a vár udvarán le nem fejezték 1549-ben. 1609-től már a Széchy-családé a vár, és ha már Széchy-család, akkor Murányi Vénusz. Széchy Mária és Wesselényi Ferenc nádor romantikus szerelmét már kortársuk, Gyöngyösi István költő (elsősorban várkapitány) is versbe foglalta, de Tompa Mihály és Petőfi Sándor is megénekelte. És, hogy a legendák mégse vesszenek ki teljesen az életünkből, mi is szívesen mesélünk a szépséges Széchy Máriáról, aki ötödmagával osztozott a murányi birtokon. Családja a királyellenes I. Rákóczi György erdélyi fejedelem oldalán állt, ő maga viszont a királyhoz hű füleki várkapitányba, Wesselényi Ferencbe volt szerelmes.
A sok erdei szerelmes séta egy idő után kevésnek bizonyult, így hát elkezdett készülni az a kötélhágcsó, amely egy éjszaka lebocsájtásra került, és amelyen felmászott Wesselényi az embereivel. Mire Illésházy Gábor várúr kardért nyúlt volna, az őrség le volt fegyverezve, és Murány a szerelmeseké lett. Történt pedig ez az Úr 1644. esztendejében, augusztus havának ötödik napján. Három nap múlva az ifjú pár, Mars és a Murányi Vénusz odalenn Jolsván egymásnak is hűséget esküdtek. Egy villámcsapás után aztán a vár az enyészeté lett, így a későbbi tulajdonosok, a Koháryak és a Coburgok már a vár alatti faluban álló vadászkastélyban laktak. Itt lakott Coburg Ferdinánd, a száműzött bolgár cár is, és innen indult lepkékre vadászni a közeli erdőkre, mezőkre, míg egy nap minden gróf, meg báró, meg magyar elment innen is, és csak a legendák maradtak, no meg a szépséges hegyek. Közép-Európa egyik legmagasabb várába felérve csak a romok közt sétálva találgathatunk, hogy vajon melyik helység lehetett Széchy Mária szobája, hol tárolhatták az ide bölénybőrben felhúzott élelmet, vagy hol fejezték le a rablóvezér Basó Mátyást. Murány azonban nem csak a várból és a vasbányászatból is élő szolgálófaluról szól. Odafent a vár mögött a karsztfennsík ezernyi csodája vár még reánk.
Hanva
Tompa Mihályt 1852-ben Kelemérről a dombokon túlra, a Gömöri-medencében fekvő Hanvára hívták lelkésznek. Tompa a családjára gondolva elfogadta az állást, és egészen 1868-ban bekövetkezett haláláig Hanván is maradt. Pedig a leggazdagabb alföldi református egyházközségek is várták lelkészi állással, de szülőföldjétől, Gömörtől nem akart elszakadni.
Tompa Mihályt kétszer is letartóztatták az 1850-es években, ezen túl köszvény és szívtágulás kínozta, sőt elvesztette 5 éves fiát is, mely tragédiát sosem heverte ki igazán. Verseiben a lemondás mellett mégis megjelent mindig a remény is. Hanva nem felejtette el hű fiát: szobor, emlékház örökíti meg a költő emlékét, és persze számtalan remek ember, kik őrzik a valódi gömöri identitástudatot, melyet nehéz megfogalmazni, de sokkal könnyebb megéreznie az erre járónak.
Sajógömör
Talán a legismertebb gömöri legenda jó Mátyás királyunk nevéhez köthető. Egyszer Mátyás Gömörben vendégeskedett, és a helybéli nemesekkel mulatozott. Itták a jó gömöri borokat, éltették a királyt, ittak az ország boldogulására, egymás egészégére. Éppen csak azokra nem ittak áldomást, akik a bort megtermelik. Mátyás azonban nem feledkezett meg a szőlőmunkásokról, és megkérdezte, hogy azokra nem kéne-e koccintani. „Semmi az! Ahhoz nem kell ész” – kiabálták a jó nemes urak. „No, ha semmi, akkor holnap reggel kimegyünk valamennyien a hegyre kapálni!” – mondta Mátyás. Persze az urak nem mertek ellenkezni; a másnap már ott találta őket a meredek hegyoldalban. Mátyás úgy rendelkezett, hogy felülről lefelé kapáljanak, és természetesen ő is beállt a sorba. Az urakról csorgott a verejték, majd kiguvadt a szemük a nagy munkában, míg végre eljött az este. Ezt a napot valószínűleg soha sem felejtették el az urak, de hogy mi se felejtsük el legendáinkat, arról Holló Barnabás gondoskodott, akinek 1912-ben felállított Mátyás-szobra ma is ott áll Sajógömör főterén.
Gömör vármegye egykori központja és névadója még egy különleges szoborral büszkélkedhet, a falu szülötte ugyanis Czinka Panna, a legendás magyar cigányzenész. Már 9 évesen olyan szépen hegedült, hogy a gyermeket több gömöri földbirtokos saját költségén Rozsnyóra küldte, hogy hegedűtudását tökéletesítse. Tizenkét éves korára már bámulat tárgya lett a muzsikája, tizennégy éves korában pedig már férjhez is ment egy másik cigányzenészhez. Férjével és annak két testvérével 1728-ban megalapította az első igazi cigányzenekart, amely messze-földön híressé vált. A legenda szerint az ő műve a Rákóczi-induló, de azóta már bebizonyosodott, hogy a remekmű csak jóval halála után keletkezett. Mellszobrát a hanvai Igó Aladár készítette, akinek számtalan alkotása díszlik Gömörben.
Gombaszög
Az Ákosok ősi településén, Gombaszögön a középkorban pálos kolostor, később meg vashámor működött. A település neve ma már a kempingjében megrendezett Nyári Táborról ismert. A felvidéki magyar fiatalok gombaszögi rendezvénye komoly hagyománnyal bír. A Trianon utáni években a cserkészmozgalom és az abból alakult népi gyökerű Sarló mozgalom tartotta a lelket a fiatalokban táboraival.
A kemping mellett, az erdő sűrűjében, a föld mélyén nem is olyan régen, 1951-ben rozsnyói barlangászok egy egészen pazar karsztvilágra leltek. A szilicei jégbarlangban eltűnő Fekete-patak oldott ki a mészkőben egy több mint másfél kilométer hosszú járatot, amelynek egyelőre alig 300 méternyi szakasza látogatható. A Gombaszögi-cseppkőbarlang 9°C-os hőmérsékletű és több mint 95%-os páratartalmú barlang, járatait egészen kivételes cseppkőképződmények díszítik. A sztalaktitok, sztalagmitok, cseppkőlefolyások és bekérgeződések mellett a barlang legbecsesebb értékei a vékony szalmacseppkövek. Információk a barlangról: http://www.ssj.sk/hu/jaskyna/9-gombaszogi-barlang
Az említett Szilicei-jégbarlang mellett a gömöri karsztvidék nagy értéke a martonházi aragonit barlang
(http://www.ssj.sk/hu/jaskyna/12-ochtinai-aragonit-barlang), és a Magyarországon található Baradla-barlanggal együtt 25 kilométer hosszú, összefüggő barlangrendszert alkotó Domica-barlang (http://www.ssj.sk/hu/jaskyna/7-domica-barlang).
Várhosszúrét
A Gömör-Tornai-karszt területén több ezer barlangot tartanak számon. Ezek egyik gyöngyszeme, a Szilicei-fennsík lábánál, Várhosszúréten található Buzgó-barlang, amely a világ egyik legnagyobb cseppkövét rejti magában. A világörökség részét képező, érintetlen földalatti csodavilág rejtekeiben, szűk járatokon, vezetővel közelíthető meg a barlang mélye.
Többször létrákat is igénybe kell venni, sőt, egy szakaszon drótkötélpályán kell átereszkedni a Buzgó-patak 15 méter hosszú tava felett. Az Óriások termébe érve aztán ott magasodik előttünk a 34 méteres óriási cseppkőoszlop, a Rozsnyói Barlangászok Cseppköve. A barlang honlapján tájékozódhatunk a nyitvatartásról: https://poi.oma.sk/n1273200677
Várhosszúrét egyébiránt a Gömöri Kézművesek Társulásának bázisa. Az egyesület fafaragó tagjai a paraszti életformát öntik szobrokba és viszik, ez által a településen és szerte Gömörben is sok alkotásukkal találkozhatunk.
Rozsnyó
„Mint krajczár a koldus tarisznyájában” – már Petőfinek is megakadt a szeme Rozsnyón, Felső-Gömör legszebb ékszerdobozán, amelyet valamikor még a XIII. században alapítottak német telepesek. „Rosnaubanat” 1291-ben említik először az oklevelek, mikor utolsó Árpád-házi királyunk, III. András Ladomér esztergomi érseknek adományozta a kis bányász települést. „Rosnowbanya” a XIV. században már városi kiváltságokat élvez, melyet minden királyunk megerősít. A husziták várépítéssel is próbálkoznak itt, de Hunyadi János elkergeti őket, és a vár sosem épül fel. A védművek nélküli várost a török többször is elfoglalja, felégeti, nem kímélve a közben protestáns hitre tért lakosságát.
Rozsnyón Rákóczinak is olyannyira megakadt a szeme, hogy 1706-ban innen kormányozta a fennhatósága alatt lévő országrészeket. Rezidenciája a főtér déli végén álló Nehrer-házban volt, ahová még országgyűlést is összehívott. A nagy tél miatt azonban sok követ nem érkezett meg, így a Habsburg-ház trónfosztását deklaráló országgyűlés pár hónappal később Ónodon lett megtartva, ezzel is megfosztva Rozsnyót a nagyobb történelmi hírnévtől. Ám Rozsnyó azért így is méltó helyére került a magyar városok képzeletbeli rangsorában, és ezt nemcsak a XIX. században a várost fellendítő vasbányászatnak köszönhette, hanem a környék birtokosainak, az Andrássyaknak is. Elég végigsétálni a Felvidék legnagyobb középkori fórumán, a négyzet alakú főtéren, hogy képet alkothassunk a város gazdag múltjáról. A barokk és empire templomokkal, épületekkel övezett főtér közepén ott áll a város szimbóluma, a 38 méter magas őrtorony, melyet eredetileg reneszánsz stílusban építettek, de egy 1766-os tűzvész után barokk külsőt kapott. Az őrtorony előtt Andrássy Franciska grófné, az özvegyek, árvák jóságos szívű támogatójának szobra áll, melyet 1905. október 29-én avattak fel. 1973-ban helyére egy partizán–emlékművet helyeztek, ám 1993-ban visszaállították eredeti helyére. Az 1907-ben Kossuth fiának jelenlétében felavatott Kossuth-szobor még ennél is keservesebb hányattatást ért meg: 1919-ben ledöntötték, 1939-ben újra állították, majd 1945-ben ismét ledöntötték. A rozsnyói magyarok éberségének köszönhetően a bronzszobor többször is megúszta, hogy fémhulladékként beolvasszák. 1956-ban a bányászati múzeum kazánházába került, ahol a különféle szemét és hulladék között sokszor titokban koszorúzták meg az arccal a falnak fordított szobrot. 1967-ben a múzeumkertben állították fel, míg végül 2004-ben újra köztérre kerülhetett, még ha nem is az eredeti helyére, a főtérre, hanem a bányászati múzeum mellé.
A 2003-ban Rozsnyón miséző II. János Pál pápa beszédének elejét a helyi magyar közösséghez intézte, amely „oly nagy számban él e területeken, integráns részét képezi ennek az egyházmegyének”. Azt mondják a rozsnyói magyarok, hogy a városban 25 % körül van a magyarság aránya, köztük jó néhányan megélték a város XX. századi történelmének legszebb napját, 1938. november 8-át, amelyet ma már videomegosztóval is megidézhetünk. Ezen a napon vonult be a miskolci 7. dandár parancsnoka, Littay-Lichtenecker András altábornagy katonaságával a városba. A magyar hadsereg ünnepélyes fogadtatásának előkészületei november 7-én, a város nemzetiszínű zászló- és virágdíszbe öltöztetésével valamint a diadalkapu ácsolásával kezdődtek. A csehszlovák csendőrség november 8-án, a délelőtti órákban hagyta el laktanyáját, s vonult ki a városból. A főtéren délután fél kettőkor megtartott bevonulási ünnepségen 8000 fős tömeg ünnepelt késő estig. Este aztán az őrtorony tetejének négy oldalán felgyújtották az ünnepi feliratot: „Magyarok voltunk, vagyunk, leszünk!”.
Betlér
Az ősparkban díszeleg szépséges kastélya, ahová Krasznahorka várából költöztek át az Andrássyak, s oly erős gyökeret vertek itt, hogy egészen a második világháború végéig, 1945-ig lakták.
Így maradhatott meg régi berendezésének nagy része, híres vadásztrófea-gyűjteménye és barokk könyvtára is. A kastély honlapja: http://muzeumbetliar.sk/
Krasznahorka
Élt egyszer a Sajó völgyében egy juhász, akinek Bebek András volt a neve, és akinek hat fia volt. Egy alkalommal, amikor nyáját legeltette, héjavijjogást hallott. A madár éppen egy apró állatot készült elcsípni, ám a juhász leütötte a héját. Egy aranybundájú egeret mentett meg, amely köszönetet mondott a juhásznak és azt mondta neki, hogy a következő éjen jöjjön ki erre a helyre és miután háromszor megbotlik, álljon meg. Bebek András botorkálva haladt a sötét éjben, és amikor harmadszor is megbotlott, megállt. Egy ragyogó bokorból tizenkét kicsi egér vontatta hintó gördült elő, amelyen ott ült a megmentett egér. Az egérkirály megparancsolta neki, hogy emelje meg azt a szikrázóan csillogó követ, amelybe legutoljára megbotlott. Alatta töménytelen arany- és ezüstpénz csillogott. A juhász felpakolta a kincset és a követ is, és vidáman indult hazafelé. Volt otthon nagy öröm a kincs láttán, a szikrázóan csillogó követ pedig odaadta gyermekei számára, hadd játszanak vele. A kőnek gyorsan híre ment a környéken, meg is akarta vásárolni jó pár kereskedő. Bebek András nem adta el azt, hisz nem volt szüksége pénzre, ám egyre több pénzt kínáltak a kalmárok, mire a juhász jobbnak látta azt a királynak ajándékozni. Éppen jókor érkezett Budára, hisz IV. Béla nagy bajban volt a tatárok dúlása miatt, nem volt pénze az ország újjáépítésére. Ekkor toppant be a juhász és letette a csillogó követ a király asztalára. Gyorsan kiderült, hogy egy igen értékes gyémánt birtokosa. A gyémántért cserében csupán annyit kért, hogy az uralkodó engedje meg neki, hogy a hegyekben hét, valamivel nagyobb aklocskát építhessen a szokásosnál. IV. Béla nem tagadta meg tőle ezt a csekélységet, a juhász pedig hat fiának felépítette Berzétét, Csetneket, Sólyomkőt, Szádvárt, Tornát és Pelsőcöt, magának pedig Krasznahorkát.
Krasznahorka az elmúlt évtizedben nem legendája, hanem a 2012-es tűzeset kapcsán szerepelt leginkább a híradásokban. Az első látogatók 2022-ben léphetnek be a várba, a felújítás teljes befejezését 2024-re tervezik, így remélhetőleg újra dicső korokról mesélhet majd. Például a Bebekekről, akik eladták a várat a Máriássyaknak, majd 1352-ben visszaperelték tőlük, aztán hol Szapolyai, hol Ferdinánd pártjára álltak. Közben pedig hamis pénzt verettek, a környék harangjait összegyűjtötték, hogy ágyút öntsenek belőle, zsarolták a vidéket, míg Bebek György távoztával a birtok nem szállt a koronára. Az Andrássyak 1578-ban lettek a vár birtokosai, és maradtak azok egészen 1945-ig, hogy közben reneszánsz és barokk elemekkel bővítsék a várat, és gyarapítsák a környéket megannyi műemlékkel. Közülük is talán a legnagyobb mecénás Andrássy Dénes volt, aki a falu határában felépíttette az Andrássy-mauzóleumot, iskolákat, óvodákat, keresztény egyházakat támogatott anyagilag. Gazdag műgyűjteményét a falu központjában lévő Andrássy-galéria őrzi. Andrássy Tivadarné Zichy Eleonóra már váteszi képességeiről is tanúbizonyságot tett, mikor 1906-ban, a Vezérlő Fejedelem hamvainak hazahozatalakor megírta a Krasznahorka büszke vára című dalt. „Krasznahorka büszke vára, ráborult az éj homálya. Tornyok ormán az őszi szél, rég múlt dicsőségről mesél. Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha. Harcosai mind pihennek bujdosó fejedelemnek. A toronyból késő este tárogató nem szól messze. Olyan kihalt, olyan árva, Krasznahorka büszke vára.” A több mint száz évvel ezelőtt született sorok ma ezerszeresen aktuálisabbak, főként ha Krasznahorkát úgy látjuk viszont, mint 2012-ben a híradóban. Krasznahorka lakosságának majd fele ma is magyar. És ezek a magyar emberek 1996-ban honfoglalási emlékművet állítottak a faluban, amelyet a hatalom csak azért nem tudott eltávolítani, mert ők azt éjjel-nappal őrizték. Jusson ez is eszünkbe Krasznahorkáról, mert ha Rákóczi dicső kora talán nem is tér vissza, azért a település magyar lakóit ismerve, a jövőbe bizakodva tekinthetünk.
