A tatárjárás után megritkult Szepességbe Szászországból érkeztek német ajkú telepesek, akik évszázadokra meghatározták a tájék arculatát. Hatalmi harcok, vallásháborúk és pestisjárványok is sújtották, de a cipszerek nagyon tudtak élni a magyar uralkodóktól kapott kiváltságaikkal és valósággal felvirágoztatták a Szepességet.
Ahogy Jókai Mór is megjegyezte: „annyi viszontagságos századok során át ezek a német magyarok mindig a legtántoríthatatlanabb hívei voltak a nemzeti szabadság ügyének. Nem hajlongtak soha se a török császár, se a német császár előtt”. A Szepesség külleme alig változott: tiszta, mindig derűs, hegyes-völgyes táj, pazar távlatokkal, faházas hegyi falvakkal, legendás várakkal, különös hangulatú cipszer kereskedővárosokkal. A ragyogó keretből mégis hiányzik valami, vagyis valakik: Jókai, Mikszáth és Krúdy szabad cipszereinek és magyar nemeseinek mára csak híre és hamva maradt itt. Szellemük itt bolyong erdőkön-mezőkön, gótikus ívek között, macskaköves utcákon, várak és kastélyok zegzugos folyosóin. De ha megkapirgáljuk Szepesség ősi vakolatát, csakhamar elénk tárulnak a régi idők lelki, szellemi és tárgyiasult emlékei.
A Tátra keleti lábainál folyó Poprád völgyében Nagyőr, Szepesbéla, Podolin és Ólubló értékeit látogatjuk meg, majd a Szepesi-Magurán átkelve már a Dunajec mentén találjuk magunkat. Itt megnézzük Vöröskolostort és Nedec várát, hogy végül tutajon törjünk ki a Dunajeccel a Kárpát-medencéből.
A Szepesség Budapestről néhány órányi autóbuszozást jelent, vonattal a legegyszerűbben a Budapest-Miskolc-Kassa-Eperjes-Poprád vonalon érhető el.
Az utazás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek szepességi utak: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/
A Szepességben magyar közösség híján nem találhatók magyar oktatási intézmények, akikkel közösen lehetne programot, kirándulást szervezni.
Ajánlott szepességi szálláshelyek határtalanul utazóknak:
Alsóerdőfalva, Privát 315 apartmanház: http://privat315.sk/
Poprád, Tátra Hotel: https://www.tatrahotel.com/
Nagyőr
A településre érve a gótikus Szent Anna templom és a reneszánsz harangtorony fogadja a látogatót. A tátraalji településen a Berzeviczy család vert gyökeret a 14. században, majd az új birtokos, Horváth-Stancsics család emelte a pompázatos várkastélyt, de nem ám csak úgy hivalkodásból: nyomban főiskolát is létesítettek benne.
Az 1800-as években a Szirmay, majd a Mednyánszky család fészke lett. Ha a kastély festményeit csodáljuk, gondoljunk arra, hogy itt cseperedett, majd édesanyja halála után ide is vonult vissza a kiváló festőművész, Mednyánszky László. Jegyezzük meg jól utolsó lakója, Czóbel Margit bárónő nevét is, akit az államosítás után saját kastélyának egy apró zugába szorítottak vissza, de csak azért sem hagyta el otthonát, csak amikor 1972-ben az égbe költözött. A kastély ma múzeumként várja a látogatókat: https://www.sng.sk/strazky
Szepesbéla
A tatárjárás után elnéptelenedett szepesi vidékre, köztük Szepesbélára IV. Béla hívott német ajkú telepeseket. Miután a település városi jogokat kapott, hamar felzárkózott a gazdag és jelentős szepesi szász városok közé. Aztán jött Zsigmond király, aki a 15. századi pénzügyi válság ellen úgy küzdött, hogy a többi jelentős szepességi várossal együtt Bélát is zálogba adta sógorának, a lengyel királynak.
A 13 szepesi város csak 1772-ben került vissza Magyarországhoz, melynek emlékére hálából Szepesbéla főterén Mária-oszlopot emeltek. A város központjában találhatjuk még a gótikus stílusjegyeket őrző Szent Antal templomot, mellette a pártázatos harangtoronnyal.
Bélai-Tátra
A Bélai-havasok zamatát a mészkő adja, hisz a Magas-Tátrát uraló sötét színű gránit után a fehér mészkő egy új világot jelent nemcsak geológiailag, hanem botanikailag is: a mészkedvelő virágok révén ez a hegység a történelmi Magyarország növényfajokban leggazdagabb vidékei közé tartozik. A számtalan faj közül a havasi gyopárral is találkozni errefelé. A hegység tulajdonképp egy egységes hegygerinc, mely 14 kilométer hosszan húzódik Javorinától Barlangligetig. A Magas-Tátrára teljesen merőleges, ahhoz az 1750 méteres Kopa-hágóval kapcsolódik. A gyephavas gerincről páratlan kilátás nyílik a Tátra ormaira, napjainkban azonban az egész Bélai-havasok természetvédelmi oltalom alatt áll éppen a gazdag flóravilág, és a hegységben nagy számban élő zergék védelme miatt. Egyetlen turistaút vezet át a hegyen: Zsgyár faluból a Kopa-hágóhoz lehet eljutni 3 órás úttal.
Az út egyirányú és fizetős, ezért érdemes dél felől, a Kopa-hágótól felnézni a gerincre. A hegy lábánál, a Rézaknák-völgyében és a Hét-forrás völgyben is vannak turistautak, így aki nem szereti a nagy magasságokat, az is végig sétálhat a Bélai-havasok lábánál. Persze a csodadolgok odafent vannak, mint például a Murány majd 2000 méteres sziklatömbje, vagy a Zerge-barlang, ahová rossz időjárás esetén a zergék is behúzódnak. A hegység két jelképe, két legmagasabb pontja, a 2151 méteres Holló-kő és a 2142 méteres Sirató-hegy. Azt is érdemes tudni, hogy a hegységet Szepesbéláról nevezték el, melynek derék magyar és szász polgárai fedezték fel a Bélai-cseppkőbarlangot 1881 augusztusában. Név szerint Husz Gyula és Britz János voltak azok, akik először bemerészkedtek a barlangba, hogy egy év múlva már a nagyközönség is csodájára járhasson, sőt a Millennium évében már – a világon az elsők között – villanyvilágítással dicsekedhessen. A közeli Zsgyár is büszke lehet múltjára: a környékén élő lengyel néprajzi csoport, a gorálok talán legismertebb hagyományőrző központja. A hagyományos zsgyári házat fából készítették, a gerendák közti réseket pedig kékre festették. Sajnos azonban ezekből a jellegzetes parasztházakból már csak keveset látni, ahogyan a gorál népviselet is csak ünnepnapokon kerül elő a szekrényből. A Bélai-barlang honlapján (http://www.ssj.sk/hu/jaskyna/2-belai-barlang) és Zsgyár legújabb turisztikai látványosságának, a Lombkorona tanösvénynek az oldalán (https://chodnikkorunamistromov.sk/) megtalálhatjuk a legfontosabb információkat a nyitva tartásról és az árakról.
Podolin
Podolin számunkra azért is kedves, mert piarista gimnáziumában tanult Krúdy Gyula négy évig. Podolin majd ugyanolyan múlttal büszkélkedhet, mint a szomszédos Ólubló. Az Árpád-kori határőrhelyet IV. Béla lánya, Kunigunda hercegnő építtette újjá a tatárjárást követően. Hamarosan falakkal vették körbe, és szabad királyi városi rangot is kapott, de aztán zálog lett Podolin is, mint annyi város a környéken. A lengyel uralom idején történt, hogy a svédek lerohanták Morvaországot, ezért az ottani katolikusoknak, köztük a piarista rendnek is menekülnie kellett. Hol másutt találtak volna menedékre, ha nem Podolinban: 1642 novemberében foglalták el új otthonukat, a frissen emelt kolostorban.
Ez egyben a piarista rend első magyarországi letelepedése is. A kolostorban kapott menedéket a Bécsújhelyről szökő, és Lengyelországba tartó II. Rákóczi Ferenc is, és mint említettük, itt tanult a mi Krúdynk is. Itt szívta magába a Szepesség mesés hangulatát, amelyet a „Podolini kísértet” című regényében oly művészien megörökített. Egykori iskolája falán 1969-től kétnyelvű emléktáblája van a következő szöveggel: “Ebben az épületben volt kisdiák Krúdy Gyula 1878–1933 Podolin és a tátrai tájak nagy csodálója. A magyar széppróza mestere.”
Ólubló
A legenda szerint Ólubló várát nem emberek, hanem maga az ördög építette. Az öreg Lubló lovag és két fia a Poprád parti Hegyeskő tetején kezdett várépítésbe parasztjaik segítségével, de a fáradságos munkával lerakott falak reggelre mindig eltűntek. Végül az ördög követeket küldött Lublóhoz, hogy a lelkéért cserébe felépíti a várat. Sokat gondolkozott ezen az öreg lovag, végül beleegyezett az ajánlatba. Reggelre készen is lett a vár, de a lovag lelke nem lett az ördögé, ugyanis Lubló a közeli Vöröskolostorban talált menedéket, ahonnan megtérten távozva, az ördögnek többé nem volt rajta hatalma.
Az ólublói várból szépen rálátni az álmosan kanyargó Poprád folyóra, amint kelet felé igyekszik. A folyón túl pedig már Ólubló óvárosa, daliás idők hírmondója, amelyet Krúdy nyomán annyiszor elképzeltünk. De most talán ne a kilátással kezdjük, hanem lépjünk vissza a vár bástyájáról a nagyterembe, ahol 1412-ben Luxemburgi Zsigmond leszámolta a 37000 cseh ezüstgarast, és cserébe zálogba adott 14 szepesi várost Ulászló lengyel királynak. Rossz nyelvek szerint azért, mert belenézett a szépséges lengyel királyné, Anna szemébe, de mások tudni vélik, hogy az elzálogosítás oka pénzhiány volt. A történelemtudomány persze ez utóbbit tartja valósnak, és valóban: a Velence elleni háborúhoz sok-sok pénz kellett. Mindenesetre azt is rebesgetik, hogy a 14 város mellett még feleségét, Cillei Borbálát is felajánlotta Zsigmond… Ulászló udvariasan elutasította az ajánlatot, de királyunk figyelmébe ajánlotta az éppen házasodni készülő krakkói palatinust, Lubomirsky herceget. Kockára tették hát Cillei Borbálát a palatinus és a király, de azon az estén Zsigmond nem tudott veszíteni. Elég volt elveszteni 14 szepesi várost 360 évre. Egyébként az elzálogosított városok szász lakóinak helyzete nem romlott a lengyel fennhatóság évszázadai alatt. Megtarthatták szervezeteiket, ősi szokásjogukat, továbbra is tanulhattak németül és magyarul is. Erről az időszakról mesél nekünk Mikszáth a „Kísértet Lublón” című regényében, amelyben a halottnak hitt borkereskedő, Kaszparek Mihály tartotta rettegésben Lubló városát.
Magyar részről közben azért történtek kísérletek a városok visszafoglalására. Habsburg Miksa főherceg 1587-ben elfoglalja Ólubló várát, rövidesen azonban legyőzik, és szabadsága fejében visszaadja a városokat. Az 1681-es országgyűlésen Széchenyi György kalocsai érsek ajánlja fel, hogy saját költségén visszaváltja az elzálogosított városokat, de ehhez a rendek nem járulnak hozzá. Ugyanígy jár 1708-ban Csebrovszky Fülöp, de az országgyűlés őt is leszavazza. Végül Mária Terézia idején, 1770-be a császári csapatok elfoglalják a szepesi városokat. Három év múlva Lengyelország megszűnik létezni, így immár hivatalosan is véget ér a szepesi szász városok lengyel időszaka. Újra létrehozzák a szepesi városok szövetségét, de Ólubló már soha többé nem nyeri vissza régi kiváltságos helyzetét, az új központ Igló lesz. No és arról se feledkezzünk meg, hogy az 1710-es pestisjárvány annyira megtizedeli a szászok és magyarok sorait, hogy az elpusztult lakosság helyére szlovákokat telepítenek.
Újra kitekintve az ólublói vár bástyáiról, most már nem csak a távolba és a távoli múltba tekintünk, hanem a vár lábánál fekvő skanzent is szemügyre vesszük, amelyben a szlovák hegyvidéki építészet remekei vannak kiállítva. A város polgárházai fölé két értékes templom is emelkedik: a gótikus eredetű barokk plébániatemplom és a Szent Miklósnak szentelt templom, amely 1280 körül épült. Az ólublói vár honlapjának magyar nyelvű verziója, amelyen a skanzenről is olvashatunk: https://www.hradlubovna.sk/hu/home-hu/
Toporc
Valamikor a tatárjárás idején történhetett, hogy a Görgeyek őse, bizonyos Jordán, az ázsiai horda elől a hegyekbe menekítette a lakosságot, amiért IV. Bélától birtokul kapta Toporcot. Lett itt Görgey-kastély és templom is, mely utóbbinak egyik oldalbejárata vakkapu, amit fekete márványtábla borít, rajta a Görgey család legjelesebb tagjainak történetével. Itt olvashatunk Görgey Jánosról, aki csatlakozott mind Thökölyhez, mind Rákóczihoz, amiért birtokait elkobozta a bécsi udvar.
Egy másik Görgey János 1779-ben szerezte vissza a családnak Toporcot, cserébe a Mária Teréziának tett katonai szolgálatért. Nem olvashatunk viszont a toporci születésű Görgey Artúrról, pedig talán ő a család leghíresebb tagja. (Világos, hogy miért nem.) A Görgey család kastélya körülbelül 1943-ig húzta, utána a szokásos forgatókönyv szerint zajlott sorsa: előbb szeszfőzde lett, majd malom, később a termelőszövetkezet lakta le, ma pedig romokban áll. A Görgey család sírboltja is áll még, lakói egy rég letűnt korról suttognak az ideérkező magyarnak.
Pieninek
A Pieninek 30 kilométer hosszú vonulata a Szepesség és Galícia határán emelkedik, a Gorce, a Szandeci-Beszkidek, a Szepesi-Magura és a Lublói-hegyek közé ékelődve. A merész sziklaalakzatok díszítette hegység a Kárpátok egyik legkiterjedtebb mészkőszirtje. Közel 1000 méteres ormait a Vöröskolostornál éri el a Dunajec folyó, hogy éles kanyarulatokkal áttörve a szűk szurdokban, meredek, sziklás hegyoldalakkal ékesített hasadékvölgyet képezzen, kettévágva ezzel a hegységet egy északi lengyelországi és egy déli felvidéki részre. A hegységet szokás három részre is bontani: lengyel oldalon van a Szepesi-Pieninek és a Központi-Pineninek, mely a Dunajecre néző legszebb kilátóhelyekkel (Korona-hegy, Sólyom-kő) büszkélkedhet. A folyótól délre van a Kis-Pieninek, amely neve ellenére a hegyvonulat legmagasabb csúcsát is hordozza.
Főgerincén fut végig a kék jelzés, amely a lengyelországi Csorsztinnál éri el a hegységet. Csorsztin vára a tatárjárás idején menedéket nyújtott IV. Béla leányának, Árpád-házi Szent Kingának és férjének, V. Boleszláv lengyel fejedelemnek. A kék jelzés a hegységre jellemző bükkös-jegenyefenyős erdőben mássza meg a látványos Korona-hegyet, majd Kunigunda várát, amelyet 1257 és 1287 között építtetett Szent Kinga. Innen a pazar kilátást nyújtó Sólyomkőt érintve ereszkedik le a Dunajechez, amelyen miután átkelt, felkapaszkodik a Kis-Pieninek csúcsaira, a Magas-hegyre és a Magas-sziklára. Itt már a legeltetés miatt sok helyütt eltűnt az eredeti erdő, így átlátni a szomszédos Lublói-hegyekre és Szepesi-Magurára, sőt, az utóbbi mögött emelkedő Magas-Tátrára is. Szintén figyelemre méltó a Vöröskolostort és Nagyhársast összekötő piros jelzés, amely miközben megmássza a Plasna csúcsát, több látványos kilátóhelyet is felfűz. A hegység két oldalán 1932-ben jött létre a Pieninek Nemzeti Park, mint Európa első nemzetközi természeti parkja. A sokszínű tájék a tutajozás és a gyalogtúrák mellett ideális terep a kerékpározásra is, de nagyon jelentősek kultúrtörténeti emlékei (Nedec vára, Vöröskolostor) is. A nemzeti park honlapja: http://pienap.sopsr.sk/
Vöröskolostor
Akármilyen morbidul is hangzik, a Vöröskolostor bizony egy gyilkosságnak köszönheti megalapítását. Még az Árpádok korában történt ugyanis, hogy a Berzeviczy család őse, akit Kakas fia Rikolfnak hívtak, az Úr 1307-ik esztendejében meggyilkolta a Szent Sír Lovagrend elöljáróját. A békebíróság büntetésül kolostor alapítására kötelezte a gyilkost, aki földjének eme részét a karthauzi szerzetesrendnek adományozta. A szigorú, önmegtartóztató életmódú szerzetesek megköszönték és hamar el is kezdték a kolostor építését. A vörös jelzőt akkor aggatták rá, amikor a tetejét piros színű cseréppel fedték be. A többszörösen erődített klastrom falai közé lépve képzeletünk visszarepül úgy röpke 900 évet és feltűnnek lelki szemeink előtt a karthauziak szigorú regula szerinti mindennapjai: egy évben egyszer, csak karácsony napján beszélhettek egymással, koporsókban aludtak, hitvallásuk pedig úgy szólt: „memento mori” – azaz „gondolj a halálra.” Az egykori cellákból kialakított múzeumi kiállítótermekből kiderül, hogy a szerzetesek mi mindennel foglalkoztak: a könyvmásolás mellett fokozatosan szerezték meg a halászat, malomlétesítés, a sörfőzés és az igazságszolgáltatás előjogait a magyar és a lengyel uralkodóktól. Amíg tehették persze, mert a történelem viharai bizony rendesen megtépázták a kolostort.
Előbb a husziták, majd a közeli Nedec várának katonái dúlták fel, mígnem a reformáció idejében 1563-ban fel is számolták, kiűzve onnan a néma barátokat. Az uradalom magántulajdonba került, többszöri tulajdonosváltás után aztán a nyitrai püspök 1711-ben a kamalduli szerzetesrendnek adományozta. A szakállas, fehér ruhás kamalduliak hasonlóan szigorú rend szerint éltek, mint karthauzi elődjeik: külön cellákban laktak, szótlansági fogadalom szerint, a mezőgazdaság, kertészet és halászat mellett alkímiával, gyógyítással és írással is foglalkoztak. A kolostor Ciprián fráter idején érte virágkorát, a legendás barát feltérképezte a Pieninek növényvilágát, gyógynövényeket termesztett és valóságos herbáriumot állított össze, amelynek modern kori örökségét ma is megtalálhatjuk a kolostor udvarán. Még a repüléssel is kacérkodott: szárnyakat szerkesztett magának, mikor pedig ellenség támadt a Vöröskolostorra, felcsatolta azokat, az ellenség fölé repült, és sziklákat dobált rájuk. Cipriánnak azonban a kalapos királyra nem volt ellenszere… Az Istennek tetsző szerzetesi élet vége II. József reformnak nevezett intézkedésével jött el, aki a kolostort 1782-ben felszámolta. Az épület a 19. században a görögkatolikus püspökségé lett, majd a II. világháború után a materializmus jegyében államosították. A ma múzeumként működő kolostorban néprajzi gyűjteményt is találunk. A múzeum honlapja: https://muzeumcervenyklastor.sk/
Nedec vára
Kevesen tudják, hogy Trianon bizony még lengyel szomszédjainknak is szakított egy-két darabkát ősi földünkből: Nedec ősi vára ma már a Pieninek lengyel oldalát gazdagítja. A közel százméteres mészkőszirten emelkedő lengyel-magyar határvár annak a Kárpátok kőszirtjein kiépített erődítmény rendszernek a része, amit a tatárdúlást követően IV. Béla királyunk kezdeményezett. A magyar-lengyel kapcsolatokban jelentős szerepet játszó várat, – mint oly sok mindent a környéken – a Berzeviczyek építették az 1300-as években. Fénykorában a Dunajec menti és Magurántúli uradalmak központjaként működött és hosszú évszázadokon keresztül olyan magyar családok váltották itt egymást, mint a Drugethek, a Szapolyaiak vagy a Palocsay-Horváthok.
Aztán jött a nagy háború, majd a kommunisták, akik elüldözték innen a magyar tulajdonosokat. Ma már a környék néprajzi értékeit bemutató múzeumnak adnak otthont a sokat látott falak. A felső vár teraszáról, a négyszögletes öregtorony árnyékából körül tekintve megállapíthatjuk, mennyi minden megváltozott itt 100 év alatt. Hogy múlt el a világ és benne hazánk dicsősége: az egykori sekély határfolyót erőmű céljából hatalmas tározóvá duzzasztották. A tó túloldalán a lengyelek határvára, a csorsztini vár köszön ránk. De a szomszédvárak ma már nem a határ két oldalát jelölik, azt ugyanis a kíméletlen történelem uszkve 200 kilométerrel délebbre tolta. A nedeci vár honlapja: https://zamekniedzica.pl/
Dunajec-áttörés
A Dunajec lenyűgöző, romantikus búcsúját a Kárpát-medencétől a legnagyszerűbb a hagyományokhoz hűen tutajjal végigjárni. A csaknem 10 km-es szakaszon a tutajozás nagy ügyességet és fizikai erőt is igénylő mesterségét a gorálok űzik már évszázadok óta. Korábban még fát szállítottak ladikjaikon, azóta a keskeny, kivájt fatörzsekből összeállított legendás vízi járművek már csak a turistákat szolgálják. A Kárpátok tátrai és beszkideki vidékén élő lengyel származású gorálok ma is őrzik népi hagyományaikat, ami jellegzetes, míves népviseletükben is megtestesül. Úgy vallják, nagyjából kétszázezren lehetnek. A Dunajecről is érdemes néhány szót ejteni, mert nem akármilyen folyója a Kárpátoknak. Egyrészt a vízrajz tudorai úgy tartják számon, mint – a Poprádon kívül – hazánk egyetlen folyóját, mely nem a Dunán keresztül a Fekete-tengerbe ömlik, hanem inkább a lengyel Visztulát választja, és azzal érkezik meg a Balti-tengerbe. Másrészt Közép-Európa legtisztább folyója, amely igen sokféle halfajnak nyújt életteret.
A Dunajec áttörésében minden sziklának nevet adtak a gorálok. Itt van többek között az öngyilkosok sziklája, az anyós szája és a hét kővé vált szerzetes sziklája is, akik a legenda szerint Isten által tiltott növényeket téptek a kolostor részére. A szurdok legszűkebb részen alig 12 méter széles a folyó. Ezt a szakaszt Rablóugrásnak nevezik. A legenda szerint ugyanis a hírhedt rablóvezér, Jánosik itt tette próbára a bandájába jelentkezőket: akinek sikerült átugrania a folyót, azt felvette soraiba. A szűkre szabott szurdok utolsó kanyarjaiban a lengyel oldalon megpillanthatjuk a Pieninek anyjának is nevezett Sólyomkő szikláját. Az összetéveszthetetlen sziklabérc falai függőlegesen szakadnak le a Dunajecbe. Az Erdős-patak torkolatához érve a Dunajec elköszön a Felvidéktől és lomhán Lengyelhon felé veszi az irányt. Az egy órás tutajút mellett a parton futó egykori kereskedelmi útvonalon is végig sétálhatunk a Dunajec-áttörésen. Tutajozás és rafting ügyében a Dunajeci Tutajosok Egyesületét kell keresni: http://www.pieniny.sk/zdruzeniepltnikov/
