„Csíkország, ez a görbe országrész a maga különös népszokásaival, lakóinak csavaros észjárásával, vallás- és nemzettörténeti emlékeivel, hegyeinek változatos szépségével és számos gyógyhelyével a leggazdagabb kutatási területet nyújtja természettudós, népbúvár és természetjáró számára egyaránt. A csíki néplélek pedig a fenyvesnek, a napsütötte havasi legelő illatának s a metsző, velőkig ható száraz csíki fagynak csodálatos keveréke. Viselete híven visszaadja művészi érzékét. A hegyek közé zárt, csendes földdarab, Csíkország megismerése rendkívül érdekes és érdemes feladat.” (B.B.: Egy kis körséta Csíkban, 1938)
A Csíkországba látogatót hamar rabul ejti a titokzatos táj és nem ereszti könnyen tovább. A Hargita és a Csíki-havasok hegyláncai közötti Csíki-medence az ősi magyar történelmi emlékek, legendás helyszínek és természeti kincsek kiapadhatatlan forrása. A Keleti-Kárpátok nyújtotta természetes védelmet a gyepű őrzői erdőtemplomokkal és várakkal is megerősítették. A történelem során igen sokszor kellett védelmezni az ősi jussot, de a székelyek minden körülményben kiálltak szabadságukért. Épp ez a hajthatatlanság az, ami megtartotta az égbe kiáltó szirtek, szűk szorosok, suttogó fenyves erdők, hegyi kaszálók és a bércek árnyékában megbújó csíki székelységet.
A történelmi Csíkszékhez tartozó Kászonokból indul utunk. Innen a Nyerges-tetőn keresztül kelünk át Alcsíkba, amelyet bejárva aztán a Rugát-tetőn átkelve hagyunk el az Úz völgye kedvéért.
Budapesttől Alcsík 9 órás autóbuszutat jelent, ezért ide érdemes 5 napos utazás keretében eljönni. A kirándulás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek az alábbi úticélok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/
Magyar tannyelvű általános iskolákat Alcsíkban a következő településeken találunk: Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonjakabfalva, Kászonújfalu, Tusnádfürdő, Lázárfalva, Csíkkozmás, Csíkszentimre, Csíkbánfalva, Csíkszentgyörgy, Csíkmindszent, Csíkszentimre, Csíkszentkirály. Az alábbi linkre kattintva megtaláljuk elérhetőségüket is, ha fel szeretnénk velük venni a kapcsolatot:
Középiskola Alcsíkban:
Csíkszentmárton, Tivai Nagy Imre Szakközépiskola: https://tnisanmartin.webnode.hu/
Ajánlott szálláshelyek határtalanul utazóknak:
Tusnádfürdő, Kemping: https://tusnadcamping.ro/hu/home-hu/
Kászonok
„E havastáj egyike honunk legszebb, legtermészetáldottabb vidékeinek, az ember alig érinté annak széleit. Most pedig lássuk, hogy az ember hol választott tanyát? e vidék melyik zugába huzta meg magát? hol van az a Nagy Kászon? Fel-Tiz, Altiz és Impér hajdan mind külön faluk, most tökéletesen össze vannak épülve, s az alább fekvő Jakabfalva is alig van nehány száz lépésre. E faluknak csinos szép házaik vannak, s a falu között átfolyó Kászon pataknak ezüst tükrökben lerohanó zuhatagjai nem egy meglepő festői pontot tárnak fel. A lakosok nagy része törzsökös székely.” (Orbán Balázs)
Hargita megye délkeleti csücskében, úgy 700 méteres magasságban elterülő Kászonszék 5 falujában alig 3000-en élnek, döntő többségükben magyarok. Gázon horka népének leszármazottai századokon át védték az ezeréves határt. Kászon önálló szék, itt nincsenek se városok, se tanyavilág, hanem egy sajátos település-szerkezet jellemzi: hosszú főutcákkal, apró mellékutcákkal és azok mentén a hagyományos népi építészet remekeivel. A medence központi települése, Kászonaltíz. Az Altíz megnevezés azt a határőrzéshez, katonáskodáshoz kapcsolódó gyakorlatot idézi fel, mely szerint régen tizesekben, százasokban, azaz tizedekben és századokban vonultak hadba a székely vitézek, ha a hon ezt követelte tőlük. A kászoni falvak szerkezete, neve még ma is őrzi e katonai szerveződés emlékét. „Olyan a tudás vallásosság nélkül, mint a fény láng nélkül: világít, de nem melegít.” Ez van a nagykászoni iskolára írva, meg még annyi, hogy „a tudomány és erény díszére”…
Nyerges-tető
Van ott a Csíki-havasok és a Torjai-hegység közt egy nyereg, amely a Háromszéki-medence és a Csíki-medence közti hágó is egyben. De talán itt adjuk is át a szót Kányádi Sándornak: „Úgy is hívják: Nyergestető: egyik kengyelvasa: Kászon, a másik meg, az innenső, itt csillogna Csíkkozmáson. Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek. Évszázados az az erdő, áll azóta rendületlen, szabadságharcosok vére lüktet lenn a gyökerekben, mert temető ez az erdő, és kopjafa minden szál fa, itt esett el Gál Sándornak száznál is több katonája.”
Régi korokban nem volt ám olyan könnyű hadi vállalkozás a Csíki-medencébe bejutni, hiszen azt minden oldalról hegyek veszik körül, egyedül az Olt távozik a Tusnádi-szoroson belőle, ám a szoros is könnyen védhető. Sok választás nem lévén, az idegen hadak a 878 méter magas Nyerges-tetőn keresztül próbáltak Csíkra törni a történelem során jó párszor. Ám a székelység ott állt a tetőn 1550-ben, és ha már ott állt, szét is verte a török által Erdélyre küldött oláh sereget. Ott állt a székelység 1660-ban is, mikor Barcsai Gábor Háromszéket dúlta. Innen üzenték meg neki, hogy Csík felé ne jöjjön, mert ők az utolsó emberig fogják védeni határaikat. Barcsai pedig nem jött.
1849 forró nyarán újabb viharfelhők gyülekeztek a Nyerges felett. Mikor már minden veszve volt, Tuzson János honvédőrnagy csekély seregével visszavonult Háromszék felől Csíkba, nyomában az orosz és osztrák erőkkel. Július 31-én Kászonba érve meg is ütközik az őt üldözőkkel, majd Gál Sándor tábornok parancsára felhúzódik a Nyerges-tetőre. Itt augusztus 1-jén 200 honvédjével és pár ágyúval várja az országúton felfelé özönlő, mit sem sejtő oroszokat. A lőtávolba érő kozákokat kartácstűz söpri el újra és újra. A legenda szerint nemcsak azzal lett a Nyerges-tető a Székely Termopülé, mert egy csekély sereg hősiesen védte hazáját a nagyságrendekkel nagyobb idegen haderő elől, hanem azzal is, hogy itt is akadt egy Efialtes (jelesül egy román pásztor), aki a védők hátába vezette a támadókat. Tuzson számolva a bekerítéssel, szakadatlan ágyúzás közben vonult vissza maradék honvédjével Tusnádra, majd csatlakozott Gál Sándor visszavonuló hadosztályához.
A Nyerges-tető 1849 után titkos zarándokhellyé vált. Az áldozatok tömegsírjára fűszálakkal kötöttek össze fenyőgallyakat keresztté, hogy a szabadságharc hősei ne jeltelen sírokban nyugodjanak. A környékbeli falvak lakói kövekből rakták ki a sír szélére Petőfi sorait: „kik érted haltak szent világszabadság”. A legkilátástalanabb időkben egy fatáblára írták a következőket: „a hon, melyért véretek folyt, az a hon volt, nincs, elveszett”. Mikor aztán már lehetett, 1897-ben emlékművet állítottak a nyeregben 5000 ember jelenlétében, kik közt ott állt az akkor 72 éves Tuzson János is. A kommunizmus idején persze nem volt ajánlatos itt emlékezni, de 1990 után újra életre kelt a Nyerges-tető és környezete. Mára kopjafaerdő borítja a hágó legmagasabb pontját, mely méltó emléket állít a székely hősöknek. Ma már minden március idusán, és augusztus elsején zarándokhellyé válik a Nyerges, ahol több ezren róják le kegyeletüket azok előtt, kiknek „hőstettükről nem beszélnek, hírük nem őrzi legenda, dicsőítő harci ének, csak a sírjukon nőtt fenyők, fönn a tetőn, a nyeregben,s azért zöldell az az erdő egész Csíkban a legszebben”. Ahogyan Orbán Balázs is megírta: „e harcok nincsenek eredmény nélkül: azok erkölcsi nagyságuk egész fényében állnak a világ előtt, és e szent szabadság érdekében kiontott vér bizonnyal gyümölcsözni fog, s eredményes lesz, ha nem is a küzdőkre, de bizonnyal azok utódaira nézve”.
A hágóban lévő Nyergetető Történelmi Kávéházban a helytörténeti információkon kívül az ide betérők ízelítőt kaphatnak a 48–49 es szabadságharcunk tárgyi és írásos emlékeiből: https://www.nyergesteto.hu/hu/
Szent Anna-tó
A Csomád-hegység a Kárpátok legfiatalabb vulkánja, amely még 30000 éve is aktív volt. Ezzel magyarázhatók az olyan utóvulkáni jelenségek, mint a mofetták, a kénes kigőzölgések, a számtalan borvízforrás, és az éppen megmaradt kráterek. Az egyik kráter a Mohos-tőzegláp, amelyben vízzel már nem, csak sűrű lápnövényzettel, tőzegmohával találkozni. A másik kráterben ellenben ott csillog Európa egyik legszebb krátertava, a Szent Anna-tó. A néphagyomány persze nem mindig esik egybe a geológusok véleményével. A rege szerint valamikor régen egy égig érő bérc emelkedett a tó helyén, vele szemben pedig egy másik kopár csúcs ostromolta a hegyet. Mindkét hegy tetején egy-egy vár állt, amelyet két gonosz testvér, Sándor és Gáspár épített. Az egymással versengő, civódó grófok állandó rettegésben tartották a környékbeli lakosságot.
Egy alkalommal egy gazdag utazó, aki gyönyörű négylovas hintón érkezett Sándor úr várához, éjjeli szállást kért a vár urától. A kapzsi gróf, miután nem tudta rábeszélni vendégét az irigyelt fogat eladására, kockajátékon elnyerte tőle. Eldicsekedvén szerzeményével Gáspár grófnak, az fogadást ajánlott, miszerint, ha ő egy nap leforgása alatt sokkal szebb és drágább fogatot nem szerez, akkor vagyonát öccsének adja. Gáspár ördögi tervet eszelt ki: a környék falvaiból összeszedette a nyolc legszebb szüzet és gyönyörű lószerszámmal ellátva befogta őket a legszebb hintójába. A szerencsétlen teremtések azonban meg sem bírták mozdítani a kocsit. Erre Gáspár gróf – szörnyű haragjában – ostorával rávágott a fogat élén levő legszebb lányra, akit Annának hívtak. Isten meghallgatva a fájdalomtól térdre rogyott Anna könyörgését, szörnyű ítéletet hozott: megmozdult a föld, megnyíltak az ég csatornái, s az istentelen grófok várai a várhegyekkel együtt, nagy robajjal a mélységbe zuhantak. Helyükön másnapra egy sötét vizű tengerszem tükrözte vissza a felkelő nap sugarát. Errefelé azt mondják: ha nem hiszed, járj utána!
Tusnádfürdő
„Ott, hol az Olt folyó tátongó rést ütött a Hargita sziklavárán, a regényes tusnádi szorosban, fenyvesektől benőtt hegyek által védett helyen fekszik Erdély gyöngye: a szép Tusnád fürdő. A Csomag nyugati lejtőjén buzognak fel a tusnádi ásványvíz-források. A telepnek sétaútjai felvezetnek a hegyoldalon a fenyvesek közt a hegyek ormaira. A legtöbben azt az utat járják, mely a fürdő fölött kiemelkedő Apor-bástyára vezet. Egy festői formájú magas szikla-szál ez; a tetejére épített csinos szétnéző toronyból szép kilátás nyílik a szemben fekvő Sólyomkőre, a fürdőre, az Olt völgyére és a szomszéd hegyekre.” (Hankó Vilmos: Székelyföld)
Tusnádfürdőn már 1842-ben megalapították az első gyógyfürdőt. 1849-ben Gál Sándor itt vívta utolsó nagy csatáját a muszka ellen, amely során a fürdő is tönkrement. 1852-ben Ferenc József járt itt, és elrendelte a fürdő újjáépítését. 1868-ban vegyészek elemezték ki a forrásokat, innentől számítható a gyógyhatású borvizek ipari méretű hasznosítása. Mára Tusnádfürdő legendás fürdőhellyé avanzsálódott, ahol esténként könnyű medvével találkozni.
Csíkszentsimon
Az Olt menti Csíkszentsimon nemcsak színtiszta forrásvizéről, de folyékony kenyeréről is messzi földön híres. A székely sörfőzés sok évszázados hagyományát 2014-ben elevenítették fel Szentsimonban, amikor elővették a régi recepteket és elkezdték főzni az igazi Csíki sört. A csíki sör manufaktúrában tett látogatás ma már fontos eleme egy alcsíki kirándulásnak.
Itt lehet bejelentkezni: https://csikisor.hu/pages/latogatokozpont
Az alcsíki faluban Szent László emlékét is őrzik, aki a templom védőszentje, és akinek mellszobra is van a faluban.
Szentimrei büdösfürdő
Az utóvulkáni működés hívta életre a Szentimrei Büdösfürdő üdülőtelepet, ahol a turizmus a mofetták gyógyító hatására épül. Havasi környezetben ilyen magasságban ritka más helyen ennyi borvízforrás, kénes gázömlés. A mofettákat eleinte pásztorok ásták ki a saját használatukra, különleges süvöltő hangja miatt “süllögőnek” nevezték el.
Nagy bőséggel áradó széndioxidos-kénes gázömlései gyógyhatásukat tekintve messze túlszárnyalják hasonló társaikat, Erdélyben csak a Torjai Büdösbarlang tesz túl rajta. Itt jegyeznénk meg, hogy Tusnádon remek borvízmúzeum található, míg Bálványosfürdő a borvízforrások Eldorádója.
Úzvölgye
Hosszan húzódik a Csíki-havasok vízválasztó gerince a csíki medencék fölé tornyosulva. Nem is gondolná a vándor, hogy a gerinceken túl milyen különleges világ tárul a szem elé. Az ország határa ugyanis az 1700-as évekig nem a természetes határokon nyugodott, hanem ott, ahol a Kárpátokból leszaladó folyók kelet felé elérték a dimbes-dombos moldvai vidéket. A Moldva felé lefutó folyóvölgyeket a Székelyföldről elcsángáltak töltötték meg élettel. A Csíki-havasokban élő csángók kapcsán sokaknak rögtön Gyimes jut az eszébe, de ne feledkezzünk meg a kissé délebbre fekvő Úz-völgyéről, melyet szintén sokat tépáztak a történelem viharai.
Az Úz a Csíkszentmárton feletti Rugát-tető túloldalán ered, hogy 45 kilométeres útja után, a moldvai Dormáfalvánál a Gyimesekből érkező Tatrosba ömöljön. A folyó elnevezése a történelem homályába vesző nyelvrokonainkra, az úzokra utal, és egyúttal arra is, hogy ez a hely már a XI. században lakott volt. A Rugát-tetőről érkező Úz völgye Csinód után kiszélesedik, majd Aklos telepnél belép a Saj-havas és a Káposzta-havas tömbje közé. Ezt a szűkületet nevezik Kis-Tölgyesi-szorosnak, amelyből pár kilométer megtétele után Tábla-pusztánál lép ki a folyó. Az újra kiszélesedő völgyben épült fel a XIX. század végén Úzvölgye-telep, mely a fafeldolgozásnak köszönhetően gyorsan virágzásnak indult. A századforduló után fafeldolgozó üzem, deszkagyár, ipari vasút, iskola, kultúrház, vámhivatal, csendőrség, vendéglő jelezte egy új, 300-400 lélekszámú település születését. Az első világháborúban aztán hadászatilag is megnőtt az Úz-völgy szerepe. 1916 augusztusában, a román átállással gyorsan hadszíntérré változott a völgy, a stratégiai fontosságú Magyarós-tető birtoklásáért véres harcok kezdődtek az Itáliából hazatérő székely ezredek és a betörő románok közt.
Októberre sikerült visszaszorítani a románokat, majd Úzvölgye-telepen erődítményeket építeni. Ekkor a románokat oroszok váltották, akik hosszú hónapokig hiába próbálkoztak hatalmas túlerejükkel: az Úz völgyében nem sikerült áttörést elérniük. Az oroszok háborúból való kilépése után aztán nemcsak az egész Úz-völgy került magyar és német kézre, hanem még Bukarest is, ám a sors furcsa fintora, hogy Úzvölgye-telep így is egy idegen ország közepén találta magát 1920-ra. Ez az állapot Észak-Erdély visszatéréséig tartott, ám a béke csak 4 tavaszt élt meg az Úz mentén. 1944-ben a Keleti-Kárpátok előterében hatalmas szovjet erők készülődtek, hogy a szokásos román átállásnak köszönhetően nekiindulhassanak a Kárpátok szorosainak. A védekezés itt is hősies, ám egyben reménytelen volt a hatalmas túlerővel szemben.
A székely határvadászoktól az idevezényelt anyaországi tisztekig mindenki tisztában volt vele, hogy miféle új világ özönlik keletről a Kárpátok hágóin. Ahogyan azt az egy szorossal feljebb harcoló Sebő Ödön megfogalmazta: „már rég nem az vezérlet bennünket, hogy a hazát védjük, hanem inkább az, hogy nem akarunk bolsevizmust. Elég sokat láttunk és tapasztaltunk ahhoz, hogy azt az életet ne kívánjuk, s ha kell, a harcot is vállaljuk ellene”. A harc elbukott. A kommunista évtizedekben a helyi fafeldolgozást megfojtották, az egykori településből csak az 1942-ben épített honvédkaszárnyák vannak meg, az egykori lakosok szétszéledtek szerte a nagyvilágba. Az erdők közbirtokosai továbbra is a csíki székelyek, ám a fakitermelés hasznát a moldvai területen fekvő román erdészet teszi zsebre. Ám az Úz völgyének nem csak múltja van, hanem nagyon is dicső jelene. Ebben oroszlánrésze van azoknak, akik minden év augusztus 26-án, az úz-völgyi harcokban 1914 és 1945 közt elesett hősök emlékére tartanak megemlékezést a katonatemetőben.
