Egy székelyudvarhelyi kirándulás komoly felkészülést igényel. Tíz-tizenkét óra az út, úgyhogy csomagolni kell hideg élelmet, vinni innivalót. A táj végig gyönyörű, ilyenkor késő tavasszal szinte harsog a fű a csörgedező patakok partján, a dombok előtti tisztásokon virágok pompáznak.
Van idő bőven nézegetni, mert a Nagyvárad és Kolozsvár közötti útszakasz végtelen hosszúnak tűnik. A román rendszámú autósok előzgetnek a kanyarban, a dupla záróvonalon. Nem véletlenül mondja erdélyi barátom, hogy nekik a magyarországi autókázás olyan, mint a magyar foci. Mintha eleve lassítva menne egész.
Kolozsvár után áthaladunk néhány szép falun, az egyikben a Fő tér mellé remek erőművet építettek. Legalább az itteniek mindig fel vannak villanyozva-mondja gonosz tordai ismerősöm, de letorkolom. Inkább bekapcsoljuk az autórádiót, a marosvásárhelyi magyar adón hallható kedvenc műsorom, egy idős ügyvéd bácsi ad jogi tanácsokat. Kiváló, felkészült szakember, de amikor egyszer összeveszett azon az egyik hallgatóval, hogy el lehet-e otthonról vinni az internetet, azt hittem, megfulladunk a kocsiban a nevetéstől.
Vásárhely után Korond felé megyünk általában, Segesvár felé rövidebb lenne, de rosszabb az út. A Székelyudvarhely táblánál fellélegzünk, végre itt vagyunk. Imádom ezt a várost, szerintem ide kéne a gyerekeket osztálykirándulásra hozni, nem a horvát tengerpartra. Az is szép persze, de itt megtanulja az ember, mi is határon túli magyarnak, székelynek lenni.
2002-ben Székelyudvarhely 36 926 lakosából 35 315 magyarnak és 1087 románnak vallotta magát. A városka főterén az egyik legszebb emlékmű a városháza, 1896-ban épült eklektikus stílusban. A tér közepén a millenniumi emlékoszlop látható. A 8,4 méter magas obeliszket 1919-ben elbontották, de mára sikerült visszaállíttatni. Tovább sétálva a Küküllő szálloda felé megpillantjuk az Emlékezés szoborcsarnokát. Az egykori Nyugdíjasok parkjában 13 híresség bronzszobra áll, a helyi kisgyerekek közül néhányan abból szedik össze a fagyira valót, hogy betanulták a neveket, és buzgón sorolják az idelátogatóknak.
Visszaülve az autóba hamar elérjük a Jézus szíve kápolnát. Ezt és a várat érdemes mindenképpen megnézni. Legutóbb a kultúrház mellett virágkiállítást is rendeztek. A művelődési házban remek programok vannak, nem rég hallottam egy zseniális színészt rappelve Petőfi-verset szavalni. A végén kérdezgette a közönséget, az egyik kisgyerek annyit tett hozzá: Nem szabad Petőfit gúnyolni. Nem azt teszem, válaszolta a színész, én az amerikai zenészeket parodizálom. Megható volt a dolog, soha nem feledem, az biztos.
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-ShareAlike 4.0 International License.
