A város elképesztően sokat szenvedett az elmúlt évszázadok alatt. A település ősi magját Árpád-házi IV. Béla király által az 1241 – 42-es tatárjárás pusztító viharának elmúltával az országba behívott külhoni, főként németajkú telepesek vetették meg. Az idetelepült szászok idővel teljesen beleolvadtak a magyarságba. A szász lakosok szorgalmával ismét virágzásnak indult a város, azonban a XV. századtól kezdve egyre nagyobb fenyegetést jelentettek a déli irányból betörő oszmán rablóportyák. Ezért elhatározta a városi tanács, hogy plébániatemplomukat, az Erdély szerte alkalmazott gyakorlat szerint erős kőfalakkal veszik körbe, hogy vész esetén az Isten háza oltalmukra legyen. Az egyes tornyok és falszakaszok védelmét a városbeli iparos céhekre bízták, így azokról kapták nevüket {pl. Mészáros, Szabó, Csizmadia, Fazekas}.
Pár emberöltő múltán már ismét fegyverek ropogtak a városfal körül, 1551-ben Martinuzzi Fráter György katonasága ostromolta a várost, azonban a templomerődbe zárkózott nemesi rendeknek sikerült magukat megvédeni.
1600 szeptemberében Vitéz Mihály havasalföldi vajda csapatai dúlták fel a várost, majd a következő évben Básta György pusztította.
Nagyenyednek azonban voltak azért szép napjai is: 1658. február 10-én II. Rákóczi György minden lakost nemessé tett, és telket adományozott nekik, így lett a három erdélyi nemesi város egyike. Azonban az erdélyi fejedelem lengyelországi hadjáratának megtorlására még ebben az évben ősszel a török szultán parancsára óriási túlerejű sereg tört be és a II. Rákóczi Györgyöt üldöző török-tatár seregek támadták a várost. Felperzselték a lakóházakat, majd nekiláttak a templomerőd ostromának. Az erős falak közé szorult szászok, élükön a magyar hajdúkkal eleinte vitézül védelmezték a várat, de a túlerő láttán végül egyezkedni kezdtek. A jelentős váltságdíj mellett, a helyi legenda szerint, még három szűz leányzót is át kellett adni a tatár kánnak.
A törökök-tatárok pusztítása után Enyed lett a vármegye központja, ahová Apafi fejedelem 1662-ben kelt rendeletével áthelyezték a Bethlen Gábor által Gyulafehérváron alapított, de leégett főiskolát, az academicum collegiumot. Évtizedekig tartó helyreállítás kezdődött ismét, de Rákóczi-szabadságharc idején, 1704-ben Rabutin generális parancsára Tiege generális támadta meg, vezényletével Habsburg-párti zsoldos csapatok vonultak be a városba, hogy az itt védekező felkelőket kardélre hányják. A hagyomány szerint a labancok ellen a lakossággal együtt a Bethlen Kollégium harminc diákja botokkal felfegyverkezve vette fel a harcot, melynek során a diákokból mindössze ketten maradtak életben. A két bátor fiú fegyverét, a két fűzfabotot az országút szélén letűzte, mindkettő megfogant, és a fák még az elmúlt század elején is láthatók voltak. Ezt az eseményt örökíti meg Jókai Mór A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélésében. Az elesett diákok emlékére pedig a kollégium mögötti Kápolna-dombon emlékművet állítottak.
A város sanyarú története sajnos nem ért itt véget, Nagyenyed legnagyobb pusztulása, legborzalmasabb napja a magyar szabadságharc idején, 1849. január 8-án volt, amikor a környékbeli hegyekből érkező, Axente Sever és Simion Prodan muzsnaházi pópák-vezette román felkelők legyilkolták a védtelen lakosokat. A város leégett, és több mint 800 ember halt meg, a híres kollégiumot pedig elpusztították. A tragikus eseményre a templomerőd falában elhelyezett kicsiny emléktábla római számos dátuma emlékeztet: MDCCCXLIX január 8. Ha a városában érkezünk, álljunk meg néhány percre eme komor épület falainál, hogy főhajtással emlékezzünk meg a régmúlt háborúk áldozatairól.
Nagyenyed neve puszta személynévből származik. Ennek eredete a magyar Egyed személynév, mivel templomának Szent Egyed a védőszentje. Nagyenyed egy kissé félreesik a magyar lakta területektől, de Kolozsvár felől, az autópályán Tordánál le kell térni az autópályáról Sebes irányában.
A város fő látnivalója a vár, a kerített város, tíz méter magas falaival, a falakon belül pedig a XIV. századi református és XIX. század második felében épült német evangélikus templommal. A templomok mellett láthatunk még itt néhány lakást és az újonnan épített “Áprily Lajos-házat”. A város főterén található a római katolikus templom, mely a XVIII. században épült szép barokk stílusban, mellette minorita rendház van.
A főtér nagyon szép, érdemes körbesétálni. Itt található a református Vártemplom körbevéve a jó állapotban lévő várfallal és a nyolc bástyával. A nagyenyedi vár az egyike a legrégebbi erdélyi kőváraknak. Körülbelül 3500 négyzetméter területen fekszik. Ezen belül található a Bethlen-kastély, ami fejedelmi kastély funkcióját töltötte be az erdélyi fejedelemség korában. A várfal északi részén áll, és Történelmi Múzeumként működik ma, mely a Bethlen Kollégium tulajdona volt. A helyszínek a központban leparkolva könnyű sétával körbejárhatóak.
A város Nagyhírű református kollégiumát 1662-ben Bethlen Gábor alapította (ma Bethlen Gábor Kollégium), ahol kiváló tanárok tanítottak, sok neves ember került ki falai közül. Innen indult Kőrösi Csoma Sándor ázsiai útjára. A Bethlen Gábor Kollégium legendás nevelőmunkája elismeréseképpen 2003-ban Magyar Örökség díjat kapott.
Forrás:
