Nem véletlen, hogy a Dráva és Száva közti Szlavónia nyestes címere mindvégig ott szerepelt a magyar királyi címerek mellett. A sokáig Tótországnak is nevezett területet a honfoglalás előtt bolgárok, frankok uralták, ám a X. században már magyar terület. Szent László 1091 körül alapítja meg a zágrábi püspökséget, majd elfoglalja Horvátországot is, és megalakul a horvát és a szlavón bánság. Mint majd mindenütt az 1400-as évek végén, itt is a török vetett véget a jó világnak.
Az oszmán hódítás miatt, egyre több horvát húzódott a horvát bánság területéről Szlavóniába. A szlavóniaiak a gyengülő magyar királyi hatalomnak köszönhetően is, Magyarország helyett egyre inkább Horvátországhoz kötődtek. Ferdinánd és Szapolyai közül azért még Szlavónia utóbbit választotta, de a török évszázadok alatt a magyar népesség szép lassan északra vándorolt. Helyükre horvátok érkeztek továbbra is, Szlavóniát pedig mind többen kezdték Horvátországnak nevezni. A török után határőrvidék lett a terület, ahová a Habsburgok szerbeket telepítettek, aminek aztán a XX. században lesz igazán jelentősége. Korunk magyar utazóját leginkább a középkori várak és a főúri kastélyok kalauzolják vissza a Magyar Királyság korai évszázadaiba, de Daruvártól Zágrábig több magyar közösség is tesz azért, hogy jelenünk és jövőnk is legyen Szlavóniában.
A Szlavón-szigethegységből indulunk útnak, átszeljük Szlavóniát, majd körbenézünk Zágrábban. A horvát főváros után a Zagorjébe indulunk, majd immár a Száva túlsó oldalán, a Báni-végvidéken ereszkedünk dél felé, egészen Fiuméig.
Szlavóniát Budapestről 4 óra alatt lehet elérni autóbusszal, de akár vonattal is ide utazhatunk. Az utazás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek horvátországi célpontok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/
Szlavóniában jelentős magyar közösség híján nem találhatók magyar oktatási intézmények, akikkel közösen lehetne programot, kirándulást szervezni.
Ajánlott szálláshelyek Szlavóniában határtalanul utazóknak:
Zágráb, Hotel Calypso: http://www.hotel-calypso.hr/
Papuk
A Dráva és a Száva közé eső síkból emelkedik ki a Szlavón-szigethegység, amelynek legszebb ékköve a Papuk, geológiai változatossága révén Horvátország első geoparkja. A Pozsega-havasának is nevezett középhegységet szinte irtás nélküli erdők borítják, tetőiről pompás látvány tárul a kiránduló elé. A Papukot elsősorban a Jankováci-vízesések miatt szokta felkeresni az anyaországi turista. A XVIII. századig német üveggyártók működtettek itt üveghutát, de a fa elfogyása után Jankovics József helyi földbirtokos az üveghuta helyén vadászkastélyt építtetett, majd pisztrángtenyésztés céljából két tavat ásatott ki.
A vizet a sziklafalon keresztül vezettette el a Kovács-patakba, ezzel létrehozva a 36 méteres Skakavac-vízesést (Szöcske-vízesést). Ma már tanösvény mentén kirándulhatunk végig a patak mentén a vízeséshez. Aki már eljön idáig, annak mindenképpen érdemes megmásznia a hegység főgerincét, amelyen a „szlavóniai kék túra” (valójában egy körtúra a Szlavón-szigethegységben) is keresztülvezet. A 700-800 méter magas gerinc valódi középhegységi hangulatot áraszt, ahol a szokásos bükk és tölgy mellett jelentős nyír- és fenyőerdők is vannak.
Raholca vára
Csonkán roskadoznak hét évszázad súlya alatt Raholca várának falai, mégis érzékeltet még valamit egykori nagyságából. Szlavónia legnagyobb erődítményének csonka falairól messze révedve nemcsak a távolba vesző Verőcei-síkot és a Pozsega-havasát látjuk, de felsejlenek előttünk a régmúlt idők emlékei is.
Rózsavár mozgalmas történetéből nehéz kibogozni hányszor cserélt gazdát, de hiába torzsalkodtak érte, 1543 forró nyarán megjött a török, hogy felperzselje itt a magyar életet. Elfoglalta a várat, s hosszú távra be is rendezkedett idelent. Ahogy Evlija Cselebi leírja, a raholcai szandzsákbég szükség esetén ötezer harcost tudott kiállítani. 1687-ben sikerült végre kitakarítani az oszmánt, de a felszabadulás egyben elhozta Raholca várának pusztulását is. A várba egy könnyed sétával tudunk feljutni.
Daruvár
A város nevét – mely a magyar daru és vár szavak összetétele – gróf Jankovics Antal adta, aki 1745-ben vásárolta meg a birtokot. Addig a szokásos szlavóniai mederben zajlottak az események. A terület a 11. századtól a zágrábi püspökséghez tartozott, a helyi források gyógyító ereje már ekkor ismert volt, épült bencés apátság, aztán a nyugalmas évszázadoknak a török vetett véget. A lakosság kicserélődött, a katolikusok helyére ortodox szerbek érkeztek.
A török kiűzése után érkezett a már említett Jankovics Antal. 1771-ben a Jankovics-család egy kastély építésébe kezdett, e körül alakult ki a város központja. Horvátországi, csehországi és magyarországi birtokaikról a földek megműveléséhez földműveseket telepített. Gyógyfürdőjét is a Jankovicsok építették ki a 18. században. A délszláv háború 1991 nyarán köszöntött be Daruvárra, amelynek cseh lakossága a horvátokhoz pártolt, míg a város szerb fele a csetnikekhez. Ma a város a horvátországi csehek központja, de sok magyar is él itt. A református templomot 1880 és 1885 között építették a Somogyból érkezett magyarok. Fontos látnivaló a Jankovics-kastély és a barokk Szentháromság plébániatemplom.
Zágráb
A horvát főváros ezer szállal kötődik Magyarországhoz. A legrégebbi szál nagyjából 1091-ig nyúlik vissza, amikor Szent László királyunk püspökséget alapított a Medve-hegy lábánál. A Száva teraszain kialakult város gyors gyarapodásnak indult. Aztán jöttek a tatárok, akik elől IV. Béla királyunk 1241-ben Zágrábba menekült, és innen kért segítséget a nyugattól, de hiába. A tatárok feldúlták a várost. Amikor odébb álltak, a király nekilátott, hogy a romokon új Zágrábot építsen. Szabad királyi várossá tette és megerősítette várát. IV. Béla nevét a Gradecben park őrzi. De kötődik a városhoz Károly Róbert is, akit 1300-ban itt koronáztak meg először és Mátyás király is, aki megerősítette kiváltságait.
A történelmi központ a Szent Márk-tér. Az itt székelő horvát bánok hagyományosan a IV. Béla által épített Szent Márk-templomban tették le az esküjüket. A pécsi Zsolnay gyárban készült tetőcserepei Horvát-Szlavónország és Zágráb címerét mintázzák. A horvát törvényhozás ma is ott ülésezik, ahol 1558-ban először összeült Horvátország és Szlavónia küldöttsége, a szábor. A zágrábi vár régi bástyáiból és kapuiból a Kőkapu maradt meg.
A legenda szerint, amikor 1731-ben egy tűzvészben leégett a kapukápolna, a Szűzanyát Gyermekével ábrázoló festmény ép maradt. A Kőkapu azóta Mária-kegyhely. A középkorban Zágráb két egymástól független, sőt egymással sokat viszálykodó városból állt. Az egyik volt a Gradec hegyén épült Felsőváros, a másik a Kaptol hegyén épült püspöki város, amik formailag csak 1850-ben egyesültek. Amikor Szent László megalapította a zágrábi püspökséget, a Káptalandombon építtette fel a Szent István-székesegyházat, amit a tatárok elpusztítottak.
A mai Mária Mennybemenetele katedrális már a török vész és az 1880-as földrengés után épült. Bélletes kapuja felett a Tanító Krisztus két oldalán Szent István és László király szobrai jelenítik meg a közös történelmet. Az egyik oldalkápolna sírboltjában a törökök elleni harcok legendás hadvezére, Varasd örökös főispánja, Erdődy Tamás nyugszik, aki kétszer is volt horvát bán. 1919-es újratemetésük óta itt találtak végső nyughelyre a Habsburg-ellenes Wesselényi-összeesküvés nyomán Bécsújhelyen kivégzett Frangepán Kristóf Ferenc és Zrínyi Péter is. A Zrínyiek előtt tiszteleg a Zrínyi-tér is. Az 1873-ban parkká alakíttatott sétatéren Zrínyi Miklósnak szobor is jutott, de itt van Jurisics Miklós mellszobra is.
Zágráb a 19. század végére fejlődött igazi nagyvárossá. Ma az Alsóvárosban van a legnagyobb nyüzsgés. A főteret egy olyan jelkép uralja, ami a magyarok számára mindig tüske marad. 1866 óta áll itt Jelačić bán szobra, aki 1848-ban Bécset választotta Pest helyett. A Habsburgok felbujtására ránk támadt seregével, ám Pákozdnál akadt egy kis gondja.
A Jelacsics-tér egyébként a magyar időkben még piac volt, ahol harmincadot szedtek. Innen maradt ma is a tér egyik kapujának a neve: Harmica. De ha már Jelacsics, akkor emlékezzünk meg a költőről is, aki azt írta: “Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, Seregének seregünk nyomába”… 1840-ben ifjú katonaként itt, a zágrábi ispotályban ápolták Petőfi Sándort. Ejj, ha tudta volna, hogy egy városban lesz neki emléktáblája és Jelacsicsnak szobra… De vannak itt még érdekes magyar vonatkozások. Példának okáért a vasúti főpályaudvar épülete, amit még a Magyar Királyi Államvasutak épített, 1892-ben, Pfaff Ferenc tervei alapján. És itt van szemben a Művészeti Pavilon is, ami eredetileg a budapesti Városligetben állt a millenniumi kiállításon, de 1898 óta már Zágrábot ékesíti.
Magyar emlékek után kutatva kinézhetünk még Remete városrészbe, a Karmelita kolostorhoz is, hogy megemlékezzünk híres költőnkről, Janus Pannonius pécsi püspökről. Zágráb központi temetője a Mirogoj. Több mint ezer horvát, osztrák és más monarchia-béli katona mellett 450 első világháborúban hősi halált halt magyar katona nyugszik itt tömegsírban. A zágrábi magyarokat Horvátország legrégebbi magyar szervezete, az Ady Endre Magyar Kultúrkör fogja össze. Az itt élők többsége Bácskából költözött ide, még a jugoszláv időkben. Számos intézmény segít megőrizni az identitásukat és anyanyelvüket.
Nagykemlék
Hatalmas függőleges sziklafal tetején meredeznek Nagykemlék várának maradványai. „A sziklás talajon emelkedő vár tulajdonosai koronás fők valának. A tatárjáráskor a király kezén volt és szerencsésen kiállotta a vad hordák ostromát. A legenda szerint a tatárok a vár védőit és a várban tartózkodó királyt kiéheztetéssel akarták megadásra kényszeríteni. Az élelem el is fogyott és a király is étel nélkül maradt. Erre a környékbeli parasztok az éjszaka titkon érett szilvákkal teli ágakat vittek a várhoz. A szilva megmentette a védőket és a királyt is. Ezért Béla a várvédő jobbágyoknak nemességet adott. A kemlékiek büszkén viselték a hétszilvafás nevet és mindvégig féltékenyen őrizték kiváltságaikat.”
Arról is szól a fáma, hogy a 14. században Nagy Lajos király a vár börtönébe záratta a bolgár cárt, Ivan Alekszandert. Később a Cilleieké lett, majd Corvin János után a 17. századig az Alapi család birtokolta, akik sikerrel védelmezték a várat a török támadásokkal szemben. Aztán elmúlt a török veszély, s vele a vár jelentősége is lassan elhalványult.
A vár alatti menedékház kiváló kiindulópont a hegység legmagasabb csúcsára, a 643 méter magas Vranilacra indulóknak. A Kemléki-hegység gerincén találjuk Kiskemlék várát is, a hegység nyugati oldalán pedig Reka kastélyát, amelyet a kiskemléki várból leköltöző Orehóczy-család épített. A hagyomány szerint a kastély egyik tornyában énekelte el először a horvát nemzeti himnuszt Erdődy-Rubido Szidónia grófnő.
Nagytábor
A Cilleiek 15. században épült erősségét 1502-ben Corvin János bán a Rákayaknak adta, akik egészen a 18. század végéig birtokolták. Mivel szinte állandóan laktak a várkastélyban, egész épen megmaradt.
Amilyen kivételes a formája, olyan különleges legendája is van: Egy környékbeli jobbágyleány, Veronika Desinicka beleszeretett Cillei Frigyes grófba, aki viszonozta is szerelmét. Miután megszöktek a kastélyból, titokban egybekeltek, ám Frigyes apja, Cillei Hermann elfogta és kegyetlenül megölette a szerelmespárt. A fiú a nagytábori várkastély tornyában, a lány pedig a várba befalazva lelte halálát. Hogy hol a legenda és a valóság határa, nehéz megítélni. Mindenesetre a titokzatosságot csak növeli, hogy néhány éve egy felújítás során hajtincseket találtak a falban…
Trakostyán
„Talán alig képzelhető vár, melynek külseje, regényes fekvése jobban megfelelne azon középkori lovagváraknak, melyeket a költők s a regényírók annyiszor leírnak. Itt az egyszer a költök ábrándja testté vált; oly büszkén tekint le e vár az alatta fekvő völgybe, hogy szebbnek, regényesebbnek már a legdúsabb költői képzelem sem festhetné.” (Szerémi: Trakostyán vára a XVI. század végén, 1879)
Lepoglava
A város központját meghatározó pálos kolostor és Nagyboldogasszony templom a közös horvát-magyar történelem egyik kivételes emléke. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok a 15. században alapították, s hamarosan a horvátországi központjuk lett. Patronálták a Cilleiek, majd maga Mátyás király, s 1481-ben hiába égette fel a török, a szorgos pálosok újjáépítették.
Sőt, Mátyás halála után fia Corvin János herceg egy még nagyobb és fényesebb templomot építtetett, ami aztán végső nyughelye is lett. 1504-ben temették el a szentélyben. A lepoglavai kolostor az ország három részre szakadása után a pálos rend magyarországi központja lett, s szemináriumával, gimnáziumával és akadémiájával idővel egész Horvátország egyik egyetemi és kulturális központjává vált. Aztán 1786-ban a pálos rendet is feloszlatták. A kolostort börtönné alakították, ám 2001-ben a barátok visszatérhettek az ősi falak közé.
Máriabeszterce
Az ősi kegyhely Zagorje, vagyis hegyalja dombvidékének peremén várja a zarándokokat. A hagyomány szerint 1545-ben a törökök közeledtére a Varasd megyéből származó 15. századi Mária szobrot Besztercére hozták és a templom alatt elásták. 40 év után előkerült, ám 1654-ben újra baljós idők jártak, ezért újból elrejtették a templom falában. Végre 1684-ben a zágrábi püspök végleg visszahelyezte a faszobrot a helyére.
Azóta tömegek zarándokolnak a csodák forrásához, a Szűzanyához.
Sziszek
Ahol két folyó találkozik, ott általában fontos városok születnek. Nem volt ez másképp a Kulpa és a Száva összefolyásánál sem, ahol a római jelenlét után már a magyar-horvát királyok idejében épített várat a zágrábi káptalan. Szükség is volt a déli végvárrendszer megerősítésére, mert jött az oszmán. Hasszán pasa többször is nekiveselkedett, de mindig hősies ellenállásba ütközött. Aztán 1593-ban végső támadást indított, ám az alig párszáz fős keresztény védőhad Erdődy Tamás bán felmentő seregével kiegészülve olyan diadalt aratott, amiben maga a pasa is ott hagyta a fogát.
A győzelem az egész keresztény Európát felvillanyozta. Zágráb püspöke buzgón el is rendelte, hogy a diadal emlékére minden nap kettő órakor szólaljanak meg a harangok. Bántotta ez a fülét III. Murád szultánnak, aki bosszúért kiáltott: két hét sem telt el, s hadat üzent Rudolf császárnak. Így vette kezdetét a tizenötéves háború. A török utáni fellélegzés idején a város fontos kikötő és kereskedelmi központ maradt. A Kulpa két részre osztotta. A balparti Ó-Sziszek a káptalanhoz, míg a jobb oldali Új-Sziszek a katonai határőrvidékhez tartozott. A Kulpa kőhídja ma már inkább összeköti, mint elválasztja a két oldalt. A legújabb időkben már a délszláv háború mért csapásokat a városra. A holtakat nem lehet feltámasztani, de az óváros épületei szépen megújultak, köztük a Szent Kereszt felmagasztalása templom is, ami ma már az újraalapított sziszeki püspökség székesegyháza.
Sztáza
A Száva és az Una közötti síkon van egy alig 300 lelkes kis falucska, ami mellett elmenne a turista, ha nem itt született volna az 1848/49-es szabadságharc vértanú tábornoka, Damjanich János.
Alig látszik ki a gazból, de áll még a régi ház, ahol 1804-ben felsírt a gyermek, aki 44 esztendő múlva tábornokként írta be a nevét a magyar történelem legdicsőbb lapjaira. Aztán Aradon emelt fővel állt a kivégzőosztag elé, s utolsó szavaival hatalmas terhet rakott ránk, utódokra: „éljen a haza!”
Zríny
A Báni-végvidéken fekvő Zrín vára nemcsak a környező hegységnek adott nevet, de egy horvát zsupáni származású, ám lélekben magyarrá lett grófi családnak is, akik báni méltóságukban meghatározó szerepet játszottak a keresztény haza védelmében az iszlám hódítással szemben. Itt született 1508 körül a szigetvári hős, Zrínyi Miklós.
Európa mártírja mellett ez a mindig bátor nemesi család adta a hazának Munkács hős védőjét, Zrínyi Ilonát, az összeesküvő Zrínyi Pétert és a költő Zrínyi Miklóst is. A ma már romos várat 1577 őszén foglalta el a török és 1688-ig az Oszmán Birodalom egyik végvára volt. A török nem kímélte a Zrínyiek alapította vár alatti ferences kolostort sem. A dúlásból csak a templom romfalai maradtak, mint az elpusztíthatatlan hit oszlopai.
Ozalj
A Kulpa bal partján emelkedő várat 1278-tól említik először a Babonicsok birtokaként. 1327-ben lázadó birtokosaitól Károly Róbert elvette és a szlavón bán igazgatása alá rendelte. Zsigmond király az, aki 1398-ban eladta Frangepán Miklósnak, majd 1550-től már a Zrínyieké, akik 1671-ig, gróf Zrínyi Péter kivégzéséig birtokolták. A vármúzeumban ma is látható az a kard, amellyel Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen lefejezték.
Közben Zrínyi Miklós, a szigetvári hős palotát építtetett a várban, mely 1556-ban lett kész. 1643-ban itt született Munkács hős védője, II. Rákóczi Ferenc édesanyja, Zrínyi Ilona. 1766-ban Batthyány Tódor vásárolta meg a várat, aki átépítette a ma látható barokk formájára. Utolsó tulajdonosa a német Thurn und Taxis család volt, akik 1872-ben vásárolták meg, aztán Albert herceg 1928-ban a Horvát Sárkányrendnek adományozta, mely máig a vár tulajdonosa.
Plitvice
Mikor 1991. húsvétvasárnapján a hírhedt Seselj vajda barikádokat épít Plitvicénél a főútvonalon, a horvát és szerb rendőrök tüzet nyitnak egymásra: az utolsó stádiumába lép egy mesterségesen összetákolt állam élete. A horvát-szerb háború első áldozata éppen egy parkőr lett. Plitvice a szerb hadsereg ellenőrzése alá került; ezzel egy korszak zárult le az 1949-ben létrehozott Nemzeti park életében. Ma már kihagyhatatlan program az Adriára utazóknak a plitvicei vízesések megtekintése. Mikor 1995-ben a horvát hadsereg visszafoglalta Plitvicét, rögtön megkezdődött a megrongálódott infrastruktúra helyreállítása. Mára már újra régi fényében ragyog a Winnetou-filmek forgatási helyszíne.
A Nemzeti Park több mint 200 négyzetkilométeren terül el. A leglátványosabb részek maguk a tavak. A tórendszer két részből áll, a felső és alsó csoportból. A dolomitvölgyben fekvő felső tavakat tartják a legszebbnek, míg az alsó tavak kisebbek, vizük sekélyebb. A legnagyobb tavon, a Kojakon hajóval tudunk átkelni. A három kilométer hosszú erdős partok által határolt tó az alsó és felső tavakat köti össze. A hegyvidék domborzatának köszönhetően minden tó más-más magasságban helyezkedik el. Délen a Fekete- és a Fehér-folyók egyesüléséből született Matica által táplált Prosce-tó terül el, 639 méterrel a tenger szintje felett. Tőle körülbelül 8 kilométer távolságra az utolsó tó, a Sastavci “csak” 483 méterre van a tenger felett. Szintkülönbségük 156 méter. Ezt a szintkülönbséget győzi le az a körülbelül 200 vízesés, amely csodálatos látványt biztosít a látogatóknak. Bármilyen évszakot is válasszunk a kiránduláshoz, mindenképpen különleges élményben lesz részünk. Tavaszi olvadáskor megduzzad a patakok vize, nyáron zöldell a táj, míg ősszel az ezerszínű természet tárul elénk. Aki pedig télen szánja rá magát a Plitvicei-tavak megismerésére, igazán egyedi látványra számíthat, hiszen jég borít mindent, csipkefüggönyként tárulnak elénk a vízesések. A park honlapja: https://np-plitvicka-jezera.hr/en/
Fiume (Rijeka)
„Tengerhez magyar! El a tengerhez!” – Kossuth Lajos évezredes magyar álmot fogalmazott meg. Uralkodóink jól tudták, csak az lehet erős, független ország, akinek saját tengerpartja van. A célhoz göröngyös út vezetett, de az Árpádok és az Anjouk kora után a 18. és a 20. század között több korszak is volt, amikor Fiume és környéke a Magyar Királyság része lett. Előbb 1779-től Mária Terézia révén, majd a horvátokkal való kiegyezés után 1868-1918-ig, amikor fényesen csillogott „a magyar korona gyöngye”.
Ez utóbbi időszak volt a Magyar Tengermellék igazi aranykora, mikor a szlavóniai vármegyékért cserébe corpus separatumként, azaz különálló testként megkaptuk Fiumét és környékét. Ekkor a magyar kormány céljává vált Fiume tengeri kikötőjének fejlesztése, ezt segítette az 1873-ban átadott Budapest–Fiume vasútvonal is.
A vasminiszter Baross Gábor minisztersége idején felépült a kikötő, sőt 1882-ben már kőolajfinomító is volt Fiumében, majd hajógyárat, színházat, vasútállomást, torpedógyárat is kapott a város. A magyar korszakban kormányzó csak magyar lehetett, de a közigazgatási vezetők mellett nagyon sok magyar mérnök, vasúti tisztviselő, tanár élt itt. A magyarok száma 1910-ben 6500 fő volt, ez 13 százalékot jelentett az összlakossághoz képest. A Monarchia felbomlása után a köztisztviselők visszatértek Magyarországra, az ügyvédek, orvosok, mérnökök még maradtak egy darabig.
Ma Fiumében élénk magyar élet folyik a Magyar Egyesületben, amely próbálja egybetartani azt a pár száz magyart, akik a jugoszláv időben kerültek ide Bácskából, Bánátból, de el kell mondani, hogy még a dualista virágkorból is megmaradt néhány család magyarnak. A helyi magyarok által alapított Baross Magyar Kultúrkör emléktáblái megemlékeznek többek között a Lovranban elhunyt Feszty Árpádról, a Voloskóban utolsó éveit töltő Andrássy Gyuláról, de van emléke itt Móra Ferencnek, Szegő Kálmánnak és Markusovszky Lajos orvosoknak is.
Mindez persze nem véletlen, hisz tudjuk, hogy Abbázia a kiegyezés után a Monarchia Riviérájává vált, ahol a szanatóriumok kényelmét keresve megfordult a magyar irodalom színe virága Móricztól Mikszáthig. Magyar vonatkozásokat kicsit lejjebb, Dalmáciában is találhatunk, pontosabban annak a 158 évnek (1105-1116, 1181-1202, 1242-1313, 1345-1346, 1357-1409) az emlékeit, amelyet magyar impérium alatt töltött Zára, Sibenik, Trogir és Split környéke. Utóbbi két város még többet is, mivel távolabb esik Velencétől. A köztes időszakokban éppen a Velencei Köztársasággal hadakoztunk azért, hogy legyen tengeri kijáratunk. A horvátoknak is jobban ízlett a magyar királyok nyújtotta szabadság, mint az adriai vetélytárs elnyomása, de végül aztán jött a török, és jobb dolgunk is akadt, mint, hogy Dalmáciáért harcoljunk.
