„Arad és hegyek. Hát hogyan? Ezt a két fogalmat is össze lehet kapcsolni? Tudom, hogy ezt kérdezik tőlem, akik Aradot ismerik. Valami különös levegőjű környék. Alföld lenne már és mégsem az. Pedig sehol egy domb, csak messze a keleti horizonton húzódik hosszan egy hegylánc, melynek északi végét az innen messziről is jól látható világosi várrom övezi. A Maros pedig lustán hömpölyög a hegyek felől. Igen ez Arad.” (Mátyás Vilmos: Arad és hegyek, 1940)

Ha meghallja egy magyar Arad vagy Világos nevét, nemzeti tragédiáink szomorú történetei jelennek meg lelki szemei előtt. De a vereségek, vesztőhelyek és vértanúk mellett azért sokkal többről szól Arad és környéke, az Aradi-hát és a Hegyalja különös levegőjű tájéka. Az egykori erdős-lapályos vidéken várak, kastélyok, uradalmak mellett a ménesi borban foganó jókedv is belengi a tájat, ami a tatár, török és labanc okozta gyászon túl a magyar megmaradás vigasztaló ígéretét is magában hordozza.

A Maros menti Pécskáról indul utunk, majd Mácsa érintésével Aradra megyünk. A vármegye névadó városa után a Ménesi borvidék következik, amely már a Zarándi-hegység nyugati oldala. A hegység déli részén megnézzük Máriaradnát és Solymos várát, hogy aztán Világos is sorra kerüljön. Aradi utazásunk végül a Béli-hegységben fekvő Menyházán ér véget.

Aradra ma már 3 óra alatt leér autóbuszunk Budapestről az M5 és M43-as autópályákon, de ide akár vonattal is elutazhatunk. A kirándulás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek aradi úticélok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/

Arad megyében a következő településeken van magyar tannyelvű általános iskola: Kisiratos, Nagyiratos, Gyorok, Arad, Zimándújfalu, Ágya, Kisjenő, Nagyzerind, Simonyifalva, Bélzerénd. Ha fel szeretnénk velük venni a kapcsolatot, elérhetőségüket itt találjuk: http://intezmenytar.erdelystat.ro/intezmenyek/a-romaniai-magyar-nyelv-elemi-es-also-kozepfoku-oktatas-intezmenyrendszere/9 

Magyar tannyelvű gimnáziumot egyet találunk Arad megyében:

Arad, Csiky Gergely Főgimnázium: https://www.csikygergelyarad.ro/

Ajánlott szálláshelyek határtalanul utazóknak: Kisiratos, Rózsa Panzió: 0040785206407

Pécska

A Maros menti város azért is kedves a magyar utazónak, mert itt született 1875. november 13-án Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter, a magyar iskolarendszer megreformálója. Szobra a katolikus templom mellett található. A hatalmas neogótikus templomot könnyű megtalálni, szinte kilóg a tájból.

A nyerstéglából épült templom mindössze egy esztendő alatt épült fel 1886-1887-ben. Pécska déli határában folyik a Maros, melynek Arad és Nagylak közötti szakasza 2004-ben védelem alá került; a védett terület neve Maros-ártér Natúrpark. Ajtonymonostor 11. századi romjait azonban már hiába keressük, az valószínűleg a tatárjáráskor elpusztult, újjá nem építették.

Mácsa

A mácsai kastély a szabadságharc idején Csernovics Péter tulajdonában volt. Miután Aradon kivégezték a tizenhárom tábornokot, 1849. október 6-án 100 aranyért megszerezte a hóhértól Damjanich János és Lahner György holttestét, akiket még aznap éjjel a kastélypark egyik szegletében jelöletlen sírba temetett. 13 esztendő múltán a kastélyt a Károlyi család vásárolta meg. A hantok fölé Károlyi Ella grófnő márvány sírkövet állíttatott.

A hamvakat végül 1974-ben az aradi vesztőhely emlékhelyére vitték. A kastélypark déli részén ma is ott áll egy emlékoszlop. A szomszédos Kisiratoson 2009-ben állítottak emléket a világosi fegyverletételnek.

Arad

A világosi vár sok sereget látott omladozó falai alá, a szőllősi mezőre vezette ki hadát Görgei Artúr 1849. augusztus 13-án, hogy az előző nap megbeszéltek szerint lerakja a fegyvert a cári haderő előtt. Vér helyett itt könnyekkel fizettünk, cserébe pedig ígéretet kaptunk a tisztes elbánásra vonatkozóan. Ám Ferenc József mást üzent Haynaunak: „sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol”. Ennek szellemében már augusztus 22-én kivégezték Ormai Norbert honvéd ezredest. 4 golyó, 9 kötél – szólt az ítélet. A kivégzés napja tudatosan a magyarok miatt kirobbant második bécsi forradalom és Latour budapesti felkoncolásának egyéves évfordulója, október hatodika volt.

Először azokat vitték, akikre golyó általi halál várt. Lázár Vilmos volt az első, ugyanis ő a császáriak előtt volt kénytelen letenni a fegyvert. Kivégzése előtti éjjel írta a feleségének: “Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem – előjeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét – nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én”. Utána Desewffy Arisztid következett, aki csapataival együtt Törökországba akart menekülni, de Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére megadta magát. Haynau “betartotta” Liechtenstein ígéretét: Dessewffy Arisztidet halálra ítélték. “Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok háromszáz év óta” – mondta a siralomházban, majd mély álomba merült. “Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni” – magyarázta papjának, majd teljes nyugalommal állt a kivégzőosztag elé. Kiss Ernő Aradon esik fogságba, s mivel a császári sereg ellen fegyveresen nem harcolt, “csak” golyó általi halálra ítélik. Kivégzésekor nem engedte a szemét bekötni. “Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!” – kiáltotta a sortűz eldördülése előtt. A lövések csak megsebezték, ekkor egyesek szerint így szólt: “Hát én, rólam elfeledkeztek?”. Mások úgy emlékeztek, hogy saját maga vezényelt újra tüzet a megzavarodott kivégzőosztagnak. Ekkor egy altiszt közvetlen közelről lőtte agyon. Schweidel József sem akarta engedni, hogy a szemét bekössék, a törzsőrmester kétszer tett erre kísérletet, de ő minden alkalommal lerántotta a kendőt. Kezében azt a feszületet tartotta, amelyet mindenkor, a csatákban is magával hordott.

Reggel hatkor jöttek a katonához méltatlan, kötél általi halálra ítéltek. Poeltenberg Ernő volt az első, aki végignézve társain így szólt: “Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!” Rendkívül erős fizikuma miatt halála lassú és gyötrelmes volt. Török Ignác a kivégzés előtti éjszakán sem cáfolta meg hivatását és szenvedélyét: egy, a várerődítéssel foglalkozó szakmunkát olvasgatott. Amikor a pribékek a bitóhoz kísérték a felindult embert, Tichy őrnagy gúnyos megjegyzésére így vágott vissza: “Szégyellje magát ön, hóhérlegény!” A kivégzése előtti pillanatokban állítólag szívszélhűdés érte, már csak holttestét akaszthatták fel. Lahner György tette Nagyváradot a fegyvergyártás központjává, Kossuth szavaival “a magyar Birminghammé”. A szabadságharc elbukásakor a fegyvergyár élén áll. Német, a magyar nyelvet csak töri, de az általa szervezett fegyvergyárakban öntött ágyúkon a “Ne bántsd a magyart!” felirat állt. Nem mindennapi képességeinek köszönhető, hogy a honvédsereg felszereltsége napról napra javult, főként e rendkívüli eredményei miatt kellett bűnhődnie – hetedikként. A horvát Knézics Károly a kivégzés előtti éjszakán Egerben élő családjának írt búcsúlevelet. Nagysándor József szivarozva várta kivégzését, s amikor sorra került, a latin mondást idézte: “Hodie mihi, cras tibi!” (Ma nekem, holnap neked!) “Éljen a haza!” kiáltással halt meg. Leiningen-Westerburg Károly gróf, a német főnemes őreit megvesztegetve elérte, hogy a kivégzéskor magyar honvéd tábornoki egyenruháját viselhesse… A kivégzés elleni szavait a dobok dübörgése némította el. Aulich Lajos nyugalmát a kivégzése előtti éjszakán sem vesztette el. Horatius verseit olvasgatva várta a halált. A végére már csak Damjanich és Vécsey maradt. Amikor a pribékek Damjanichhoz léptek, azt mondta: “Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” – ezek voltak utolsó szavai. Vécsey Károlynak mivel személyes ellenségei is voltak a császári udvarban, sőt saját apja is követelte kíméletlen megbüntetését, végignézve bajtársai haláltusáját, utolsónak kellett meghalnia. Azt mondják, mivel már nem volt kitől elköszönnie, a halott Damjanichhoz lépett, s az ő kezeit csókolta meg búcsúzóul. Isten áldja emléküket!

Zala György Szabadság-szobrát (Ébredő Szabadság, a Harckészség, az Áldozatkészség, a Haldokló Harcos) 1890-ben avatták fel Aradon. Az avatóünnepségén Klapka György is részt vett, majd nem egészen 35 év múlva az új román hatalom már el is távolította, hogy megelőzze a további rongálását. 2004-ben állították újra a szobrot a Tűzoltó téren, ami a „Megbékélés Park” nevet kapta, egy 9 m magas győzelmi kapuval szemben áll, amely alatt Avram Iancu és más román felkelők állnak. Az aradi vár melletti vesztőhelyen 1881-ben felállított obeliszket nem bántotta senki.

Három évtized sem telt el a kivégzések után és a kiegyezést követően Tóth Árpád és Jávor Pál szülővárosa rendkívüli gazdasági és szellemi fejlődésen ment át, számos új középülettel gazdagodott. Ezek sorába tartozik a Páduai Szent Antal templom, amit a minoriták korábbi egyháza helyén építtették fel, 1903-ban. 1876-ban Steindl Imre tervei alapján épült fel a monumentális Városháza.

Szintén nagyszerű épület a szecessziós Kultúrpalota, 1913-ból.

A református templom 1847-ben épült, de azt tudni kell róla, hogy itt tartotta esküvőjét 1901-ben Horthy Miklós. A Mária Terézia korában épített vár – ahol Gavrilo Princip is raboskodott – ma katonai terület, ezért nem látogatható.

Arad-hegyaljai borvidék

Az Arad-hegyaljai borvidék, vagy másik nevén Ménes-magyarádi borvidék egyike a Kárpát-medence legrégebbi borvidékeinek, mely már I. István király idejében említve volt a csanádi püspökség egyik oklevelében. A borvidék 2 nagy alapegységből áll: Ménes-hegyalja és Magyarádi-hegyalja területét foglalja magába. A történelmi borvidék alapjait állítólag még a római korban fektette le Probus római császár.

A nagy múltú bortermő táj borait közvetlenül a tokaji borok után, az erdélyi részek közül elsőnek említik a történelmi feljegyzések. A szőlőhegy látványát a kibukkanó sziklatömbök teszik emlékezetessé és különlegessé. A borvidék borainak egyértelműen a vörös aszú szerzett hírnevet, mely magas cukortartalmával tűnt ki. A híres hegyaljai vasutat, mely a környéknek is fellendülést hozott 1906-ban kezdték el építeni és a hatvanas években még teljes hosszában működött. A vasút a kofák és a borivók legkedveltebb és legcélszerűbb szállítási eszközévé vált. Legfontosabb települései Gyorok, Kovászi, Ópálos, Ménes.

Máriaradna

Jancsó Benedek írta le 1901-ben, hogy „Mikor Lippa a törökök kezébe került, a kapisztráni Ferenc-rendi szerzetesek a Maros jobb partján emelkedő hegyek erdőségeibe menekültek s ott fából egy kis kápolnát építettek”. Így kezdődött történelmi hazánk, a Regnum Marianum egyik legnagyobb hatású búcsújáró helye, Máriaradna története. A templomot felújították, majd 1756-ban kolostort építettek mellé. Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében Mariazell mellett a legrangosabb búcsújáróhelynek számított. 1992. augusztus 28-án II. János Pál pápa basilica minor rangra emelte.

Az 1950-es évek elején kilenc hónapig mintegy száz ferences és százötven szerzetesnővér kényszerlakhelyéül jelölték ki. Bár a hatóságok megpróbálták kiéheztetni őket, hogy „önként” hagyják el a rendet, a falvak népe titokban ellátta őket. A kommunista időszakban megpróbálták ellehetetleníteni a búcsújárást is, ennek ellenére mindig érkeztek zarándokok. Az 1989-es romániai forradalom után a ferencesek fokozatosan visszavették az épületegyüttest. A Szent Anna-oltár mellett áll II. János Pál pápa 2,4 méteres, egész alakos szobra, melyet boldoggá avatása alkalmából állítottak. Ha meg szeretnénk nézni a kolostort is, a templom gondnokát Boda Ferencet kell keresni: 0040723779367.

Solymos vára

A Zarándi-hegységben, a „Solymosi-völgy torkolatánál, Lippával átellenben épült Solymos vára. Kétségkívül azok közül való, melyek a tatárjárás után nemsokára emelkedtek, ha csak nem hiszünk a népnek, mely szerint ezt és a világosit a tündérek emelték. 1278-tól folytonosan emlegetik okleveleink a solymosi várat, melyet maga Hunyadi János állíttatott helyre, s ő alakíttatta át azt renaissance-modorban, úgy hogy az utóbb a Bánffyak s mások kezére került várban időnként szívesen tartózkodott I. János király özvegye, Izabella is. Déli s délkeleti oldalát meredek szirtek s az itt igen ragadó Maros védelmezték. A württembergi krónika meg is írta róla, hogy a vár „megvíhatlan” és nem alaptalanul, mert Begler bég – bár Lippát megvette – Solymost nem bírta megkeríteni. E vár a 18. század közepéig lakható állapotban volt; őrség is feküdt benne.” (Rodiczky Jenő: Barangolások a Maros mentén, 1902) A várba fél órás sétával juthatunk fel az országút melletti parkolóból.

Világos

Búsan düledeznek, de állnak még Világos várának romjai. Pedig volt vaskos történelme, amibe beleroskadjon. A hajdani királyi vár volt a Brankovicsoké és Hunyadiaké; Mátyás nevelője, Szilágyi Mihály tulajdona, akit pártütése miatt a király épp ide záratott. Bevették Dózsa György hadai, vívtak érte a törökök és az erdélyi fejedelmek, pusztították Horea hordái, s még 1944-ben is látott katonaságot, amikor az I. Horthy Miklós Páncéloshadosztály egy visszamaradt egysége vette be magát a falai közé. A csonka tornyok ennyi vívódás után persze hogy búsan tekintenek le a Zarándi és a Béli-hegység ölelte Aradi-hátra és a szomorú Szőllősi-síkra, ahol 1849. augusztus 13-án megpecsételődött szabadságharcunk sorsa, amikor az orosz cári hadak előtt letette a fegyvert Görgey Artúr magyar serege. Miután Kossuth teljhatalommal ruházta fel, Görgey a Bohus család világosi kastélyában állapodott meg a feltétel nélküli megadásról, az orosz Rüdiger tábornok vezérkari főnökével. Itt beszélték meg a fegyverletétel pontos helyét, idejét, és azt, hogy az kizárólag cári csapatok előtt történjen.

Görgey unokatestvére, Bohusné Szőgyény Antónia, aki segélyakciókkal támogatta a ’48-as elítélteket, drámai sorokban emlékezett vissza a gyásznapra. „Lélekrázó jelenetek játszódtak le akkor. Kevés hely van a földön, hol annyi férfikönny elhullott, mint ekkor Világoson. Sohasem éreztem kínzóbb, mélyebb fájdalmat, mint mikor e bús halottas menetet, egy sírba induló hős nemzet halotti kíséretét néztem; néztem kínos könnyekkel szememben, áldó jó kívánatokkal szívemben; néztem soká, ameddig csak szemem elkísérheté. Ó, vajha a sok vér, mely elomlott, a sok könny, mely elfolyt édes hazám földjére, egy szebb jövőnek volna harmata!”

Menyháza

„Mindjárt a fürdő völgy elején több méter magas, különös alakú sziklatömb vonja magára az arra haladó figyelmét. Nagy fáradsággal a Moma-Kodru bérceiből hozta le és állította fel itt az Aradi Turista Egyesület, a magyar turistaság atyamesterének, seprősi Czárán Gyula emlékének.” (Ritt Gyula: Barangolások a trianoni gyűrűben, 1926)

Czárán Gyula sok helyen megfordult Európában, de szívügyének mégis a kiterjedt birtokain található turistalátványosságok feltárását tartotta. Volt mit felfedeznie, hisz csak Menyháza szűk környezetében, a Béli-hegységben közel 30 barlang és 6 zsomboly található. Az egyik elhagyatott régi fürdőpavilon fölött a Medve-barlang nyílik. Sokáig csak egy rövid szakaszát ismerték, de 1984-ben egy magyar barlangász sikeresen feltárta kiterjedt járatait. Menyházán a víz erejét a 18. századtól főleg vasérckitermelés és feldolgozásra hasznosították, de az 1800-as évek végén már a fürdőturizmus is kivirágzott.

A keskeny nyomtávú vasút elsősorban a vas, a fa és a szén szállítására szolgált, de a jótékony hatású források a fürdőéletet is fellendítették. Wenckheim Frigyes építette ki a fürdőtelepet, ahol a századforduló idején egymás után nőttek ki a nyaralók. Köztük a Paradeiser-villa, ahol sokat időzött Czárán Gyula.

Az új idők új viharaiban megroskadt kúria falán márványtábla őrzi emlékét. Menyháza környékén számos természeti látnivaló hívja fel magára a figyelmet: a Bratkoja-réten például egy karszttó, a Tarnóczy-réten pedig szépséges víznyelők.