Az 1920-as trianoni békediktátumhoz is szorosan kapcsolódik Szabó Bernadett rajza, amelyet a Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében határokon túlívelő rajzpályázatra készített. A versenyen minden magyar tanuló részt vehetett, függetlenül attól, hogy a történelmi Magyarország melyik szegletében él. A kunszentmártoni Bernadett szerint történelmünk ismerete szükséges ahhoz, hogy ne szimplán egy nemzet legyünk a sok közül.
– Mintha csak tegnap lett volna címmel pályáztál – Trianon 100. évfordulója szerepet játszott a témaválasztásodban?
– Igen, és mivel Trianon fájó pont a magyarság történetében, így azt az időszakot próbáltam minél sötétebb színekkel érzékeltetni. Olyan ember ajánlotta a címet, aki közel áll hozzám, így egyből megtetszett, mivel nagyon találónak tartottam. A pályázatra egyébként a rajztanárnőm segítségével bukkantam rá, és azért tetszett, hogy rajzolni kellett, mert így sokkal összetettebben ki tudom fejezni a gondolataimat, mint szóban.
– Van a szívedhez különösen közelálló hely a történelmi Magyarország területén?
– Történelmi és kulturális szempontból is Erdélyt tartom a legszebbnek. Biztos vagyok benne, hogy sok más szép terület is van, de egyelőre nem volt lehetőségem eljutni mindenhova. Ez is vonzó a Határtalanul pályázataiban, hogy az embernek lehetősége van másokkal eljutni olyan helyekre is, ahova nem biztos, hogy elutazna magától.
– Harminc pályamunkát díjazott a Határtalanul zsűrije, te ötödik lettél – mik a számodra emlékezetes emlékképek?
– Az izgalmat és a stresszt is sikerült megélnem, persze ez nem azt jelenti, hogy ne élveztem volna minden pillanatát. Nagyon örültem az eredménynek, de nem csak a helyezésem az oka annak, hogy a középiskola befejezése után valamelyik művészeti egyetemre szeretnék járni.
– Miért foglalkoztat a magyar történelem?
– Egy kis városban, Kunszentmártonban élek, ami Magyarország dél-keleti részén található, Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Állítólag már Szent István korában is jelentős helynek számított, büszkeséggel tölt el, hogy itt lakom. Azért is fontos a hagyományaink ápolása, mert ha nem tudnánk, kik vagyunk, akkor csak egy nép lennénk, nem „A nép”. Íróinknak, költőinknek pedig hálás vagyok a sok alkotásért, amit ezen a szép nyelven írtak és ránk hagytak.
