A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága rajzpályázatot hirdetett meg Határtalanul! Magyarok a Kárpát-medencében témával, amelyen a Trianon előtti Magyarország összes diákja részt vehetett. A Honfoglalástól, különböző történelmi tájakon át, az 1948-49-es szabadságharcig sok témát feldolgoztak az indulók, a huszonkettedik helyen végzett Szöllősi Anett rajza A Szent Korona címet viseli.

Határtalanul

A tárgyi díjakkal jutalmazott első harminc diák huszonhét különböző városból vagy faluból nevezett a Határtalanul! pályázatára. Az indulók saját tanulmányaik és benyomásaik alapján jelenítették meg gondolataikat a magyar-magyar kapcsolatokról és a nemzeti összetartozás értékéről, aminek egyik alapja a magyarság kereszténnyé válása. Szöllősi Anett a Csongrád-Csanád megyei Ruzsáról indult rajzával, amelyen a Szent Koronát jeleníti meg. Anett az iskola mellett kézműves képzésre is jár az utóbbi öt évben, amit általános iskolai rajztanára, Varga Enikő tart – ő biztatta a Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákját, hogy nevezzen be egy alkotással.

Egy rajz születésének története

 „Anett az egyik leglelkesebb tanulóm, önállóan gondolkodó, amúgy rendkívül szerény, már-már visszahúzódó egyéniség” – ezt már a rajztanár, Varga Enikő árulta el. „Mivel az őszi szünet miatt nem találkoztunk, kevés idő maradt az alkotásra, nem tudtuk rendesen átbeszélni azt, de ezért jött jól, hogy Anett tulajdonképpen önjáró, nem nagyon kell őt vezetni. Akkor is lehet rá számítani, ha általam meghatározott témát kell papírra vinnie, de saját indíttatásból is sokat rajzol, újabban a festészetet is megkedvelte, és olyankor is kiemelkedőt tud alkotni.”

A magyar korona különleges ábrázolása

Anett, aki több festési technikát is elsajátított már, egy grafitrajz formájában vetette papírra, ahogy I. Szent István király fejére kerül a korona. A Szent Korona alapjában véve aranysárga színű, de a rajta lévő drágakövek és igazgyöngyök színessé teszik. Ehhez képest Anett alkotása – grafitrajz lévén – teljes egészében a fekete különböző árnyalatait tartalmazza. Ez persze az ezeréves keresztény magyar állam hányattatott sorsára is utalhat. Anett rajzán a korona felett mutatkozik fény, érdekesség, hogy még Szent István portréja is némileg jelentéktelenné válik mellette, nem jeleníti meg teljes egészében államalapító királyunk arcát.

Ezért került a legjobbak közé

A Határtalanul Program rajzpályázatának zsűrije kifejezetten értékeli az egyedi alkotásokat, ami Szöllősi Anett esetében rajztudás és témaválasztás terén is megvalósult. Utóbbit jól szemlélteti, hogy az első harminc közül egyedül az ő alkotása, ami a Szent Koronával foglalkozik, ami persze más pályaművön is látható, de nem központi szerepben. Bizonyára nem ez az utolsó alkotás, amit láttunk a nyolcadik osztályos alkotótól.