A szeszélyesen és szenvedélyesen kalandozó Dráva a Kárpát-medence legtisztább és talán legvadregényesebb síkvidéki folyója. A Tiroli-Alpokból eredve máig megregulázatlanul érkezik hozzánk, hogy délnyugati gyepűvidékünket átszelve láncba fűzze a partjaira épült ártéri falvakat. A Drávamentén Zrínyi törökellenes küzdelmei és a ’48-49-es szabadságharc is letette a névjegyét. A két partot századokon át összekötő folyót Trianon átjárhatatlan elválasztóvonallá tette, de a drávamenti kapcsolatok kezdenek újjáéledni. Érintetlen környezete, a holtágak, a zátonyszigetek, az ártéri ligeterdők háborítatlan élővilága pedig maradandó élményeket kínálnak a vízi és vízparti túrázóknak.
A Dunát őrző újlaki várból indulunk útnak a Valkó síkja felé, hogy megnézzük a délszláv háború után új életet kezdő Vukovárt, Kórógyot és Szentlászlót. Eszéknél lépünk be a Drávaközbe, majd a Dráva partján indulunk nyugat felé. Az Ormánságot követően Légrádnál lépünk be a Muraközbe, hogy végül a Varasdi-síkon zárjuk drávamenti utazásunk.
Az M7 és M6 autópályáknak köszönhetően autóbuszunk Budapestről már 3 óra alatt leér akár a Muraközbe, akár a Drávaközbe. A kirándulás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek horvátországi úticélok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/
Magyar tannyelvű általános iskolai oktatás jelenleg Laskón, Vörösmarton, Kórógyon és Eszéken van Horvátországban. Az eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban szakközépiskola is működik: http://www.centar-prosvjetnokulturni-madjara-os.skole.hr/HU/index.html Amennyiben fel szeretnénk venni a kapcsolatot valamelyik iskolával, Pálinkás Krisztiánt kell keresnünk: https://hatartalanul.net/kapcsolat/horvatorszag/
Ajánlott szálláshelyek határtalanul utazóknak:
Csúza, Kolár Kemping: http://suzabaranje.com/hu/#camping
Újlak
A Tarcal-hegység nyugati nyúlványán, a Duna felett magasodik az Újlakiak ősi vára. A várat minden bizonnyal a Csák nembeli Ugrin építtette a 14. század első harmadában. 1364-ben említik először, ekkor kapta meg az Újlaki család. Aranykora Újlaki Miklóssal köszöntött be, aki volt macsói bán, erdélyi vajda és bosnyák király is.
Ő emelte a városfalakat, melyek ma is állnak, illetve a várba palotát építtetett. Kibővíttette a ferencesek templomát és kolostorát, ahova Kapisztrán János is visszavonult a nándorfehérvári diadal után, sőt itt is halt meg 1456. október 23-án. Sírja ott van a vár oldalában lévő kápolnában. Újlak 1453-ban lett szabad királyi város, állítólag itt választották kalocsai érsekké Tomori Pált. A török 1526-ban foglalta el, és itt is maradt 1688-ig. Új birtokosai, az itáliai származású Odelscalchi hercegek kastélyt építettek ekkor, boszniai keresztényeket telepítettek le, modernizálták a szőlőtermesztést, borospincéket létesítettek. Később szlovák telepesek is érkeztek a második aranykorát élő városba, amely leginkább borának köszönhette hírnevét. A szerbek 1991 nyarától támadták a várost, amelyet őszre el is foglaltak. A szerb megszállás 1997-ig tartott, ma már Újlak is kezdi visszanyerni régi önmagát, és ki tudja, lehet, hogy éppen az újabb virágkor felé tart.
Vukovár (Valkóvár)
A Valkó-folyó dunai torkolatánál fekvő Valkóvárt egyszer már a törökök földig rombolták. 1848-ban meg itt győzte le Batthyány Kázmér a szerbeket. De ma már senki nem a régmúlt vitézségekre emlékezik, hanem a tegnap tragikus ütközetére. Amikor Jugoszlávia 1991-ben darabjaira hullott és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, szerb csapatok fogták körbe a határvárost, és a legújabb kori Európa egyik legvéresebb ostroma vette kezdetét. Néhány ezer elszánt horvát védő nézett farkasszemet a Jugoszláv Néphadsereg és a csetnik osztagok közel negyvenezres seregével.
A három hónapos ostrom során volt, hogy naponta több mint tízezer tüzérségi lövedék csapódott be, mérhetetlen pusztítást végezve a 45 000 lakosú városban. Vukovár eleste után a szerb erők több száz katonát és civilt mészároltak le, és a várost a Krajinai Szerb Köztársaság részévé tették. Csak 1998-ban került vissza Horvátországhoz, azóta folyamatosan építik újjá, mint a hősies hazaszeretet és a független Horvátország jelképét. A víztorony, a szétlőtt házak ma is mind-mind a véres ostromra emlékeztetnek, de a legszomorúbb látvány a temetőben fogadja a látogatót: a második világháború óta nem volt akkora tömegsír Európában, mint a vukovári népirtás áldozatainak temetője.
Természetesen a 21. században Vukovár is új életet kezdett, és évről-évre szebbik arcát mutatja.
Erdőd
Erdőd Duna fölé magasodó 15. századi téglavára mesés kilátást nyújt a Dunán túli Dél-Bácska síkjára. A Bánffy család ősi birtokát sem kerülte el a 150 éves török hódoltság. Később különböző magyar főúri családok birtokolták, egészen a második világháborút követő államosításig. Erdőd ősi falai közé a szlavóniai háború idején a hírhedt csetnik martalóc vezér, Arkan fészkelte be magát, s itt képezte ki az ártatlan civilek mészárlásában élen járó önkénteseit.
A településre akkor figyelt fel a nagyvilág, amikor 1995-ben 18. századi kastélyában írta alá a horvát és a szerb fél a délszláv háborúkat lezáró erdődi egyezményt, amellyel Kelet-Szlavónia is visszatért Horvátországhoz. Az Erdődi-hát magyar falvaiban, így például Dályhegyen ma már magyar egyesületek munkálkodnak a magyar közösség összekovácsolásán.
Kórógy
Vasárnap délután volt, szeptember 30., 1991. Gyöke József kántor, a kórógyi református templomi közösség elnöke felsétált a templom tornyába, és megkongatta a harangot. Ekkor egy ágyúgránát találta el a templom tornyát, Gyöke József, a harangozó pedig kiesett a toronyból. A faluban még ott levő férfiak sátorlapra tették az ő kántorjuk holttestét, és elvitték otthonába, ahol a nyári konyhában az asztalra fektették. Eltemetni már nem maradt idő, mert menekülni kellett: bevonult a szerb hadsereg.
Az ősi nyelvjárást és népszokást híven őrző Kórógy lakóit derült égből villámcsapásként érte a ’91-es szerb agresszió, hisz a hadsereg mellett azok támadtak rájuk a szomszédos szerb falvakból, akikkel évtizedek óta békében éltek egymás mellett.
Egy ideig próbálták fegyverrel is megvédeni otthonukat, de az egyenlőtlen erőviszonyok végül az anyaországba menekülésre kényszerítették őket. A lerombolt és teljesen kifosztott házaikba csak 1998-ban térhettek haza. A háború maradandóbb kárt tett a lelkekben, mint az épületekben. Mert míg utóbbiak többségét már helyreállították, az évszázados magyar hagyományok újjáteremtése már nem megy egyik napról a másikra. A megújulás egyik erős bástyája lehet a magyar állami segítséggel újjáépített református templom.
Szentlászló
Ha a horvátoknak a hősök városa Vukovár, akkor a horvátországi magyaroknak a hősök faluja Szentlászló. A szerb betöréssel szemben ez a magyar falu tanúsította a legnagyobb ellenállást a környéken. A helyiek mellett a hősies védelemből kivette a részét a magyarországi és külföldi önkéntesekből verbuvált nemzetközi egység is. A kitartás és a 152 napig tartó, komoly véráldozatokkal járó bátor ellenállás után végül Szentlászló elesett.
A szerb bevonulás nyomán kő kövön nem maradt itt. Ide már nem tudtak hercegovinai szerbeket költöztetni, mert a csetnikek minden házat felgyújtottak, leromboltak, az értékeket teherautókkal vitték eladni Szerbiába. 416 házból 3 maradt épségben, az is a helyőrségnek. A földig rombolt falu újjáépítése 1998-ban kezdődött meg, 2000 végére pedig már a falu fele, 600 lakos is visszatért, magyar segítséggel újra áll a templomtorony is. A hősök emlékműve őrzi azok nevét, akik életüket adták a faluért.
Eszék
Verőce vármegye egykori székhelye, Eszék, stratégiai fontossága miatt mindig is a hódítók célpontja volt. Legutóbb, a délszláv háború idején a szerbek ostromolták, sikertelenül. A város ma már nyugalmas képet fest, újra a Monarchia békeidőinek hangulatát idézi. Központjában délcegen tör az ég felé a 3 millió vörös dísztégla felhasználásával épült, 1900-ban felszentelt neogótikus Péter-Pál-székesegyház.
Az alig 1000 magyarnak otthont adó Eszék múltját meghatározta drávai átkelő szerepe. A római kortól kezdve itt keltek át a hunok, a germánok, az avarok, a honfoglaló magyarok, a középkorban a szentföldi keresztes hadak, majd a törökök is, 1526-ban Mohács, majd Szigetvár felé menet. Ezt a törökjárást próbálta megfékezni Zrínyi Miklós is, az eszéki híd felégetésével. 1687-ben foglalták vissza a császári csapatok, majd a városba németek települtek, akik a második világháborúig a lakosság többségét alkották. Eszék dicstelen tettel írta be magát a ’49-es szabadságharc történetébe. Kardcsapás nélküli feladása nemcsak fizikai, de erkölcsi értelemben is súlyos veszteséget jelentett a magyar hadvezetés számára. A folyón nemcsak a katakombák miatt érdemes átkelni, de az Eszéki vár folyóparti panorámájáért is. Visszatérve a közúti hídon, belépünk a Habsburgok által a 18. században korszerű erőddé alakított vár masszív falai közé, ahol barátságos barokk hangulatú óváros fogad.
A főteret a Szentháromság-szobor díszíti, és itt sorakoznak körös-körül a régi Eszék felújított nagyhírű épületei: az egykori városháza, az őrség jellegzetes épülete, a szomszédos téren a kéttornyú Szent Mihály templom és a ferences barátok kolostora. Épülget-szépülget a több mint százezres város, amelyben azonban már csak pár száz magyar él. Ők is a város nyugati kerületében, Rétfalun, ahol a református gyülekezet igyekszik megakadályozni az asszimiláció végleges győzelmét.
Kopács
A falu határában húzódó Kopácsi-rét Európa egyik legjelentősebb vizes élőhelye. A Duna a belé torkolló Drávát nem tudja teljes egészében befogadni, így az év nagy részében hatalmas terület áll víz alatt. A Duna deltája után ez a 23 000 hektáros terület a második legjelentősebb ívóhely a folyón.
A halbőség mellett rendkívül gazdag a madárvilág, amelynek legfontosabb képviselői a réti sasok, a fekete gólyák és a csillapíthatatlan étvágyú kormoránok. A természetvédelmi területnek nyilvánított ártéri erdőt kirándulóhajókkal is be lehet járni, illetve európai szintű tanösvények vezetnek be a legszebb helyekre. A szeptemberi kopácsi halásznapok sem csak a halászléről és a csíptetett pontyról szólnak, a két napos esemény egyben a horvátországi magyar hagyományőrzők seregszemléje is. Motorcsónakos túravezetés a Kopácsi-réten: Vass Tibor, 00385/98244285.
Vörösmart
Vörös Márta legendája szerint a helyet réges-régen egy vörös hajú hajadon birtokolta, aki kocsijával a szakadék alatti Dunába hajtva öngyilkosságot követett el. A Garai család ősi fészke is a törökvész után települt újra, majd a bellyei uradalomhoz került. A bortermelő vidék gyöngyszeme 1841-ben várossá fejlődött, ám a gyarapodás a világháborúk és Trianon miatt elapadt.
Ma már kevesebb, mint ezren élnek itt. A református templom fölötti utcácska a Deák-szurdokba vezet. A Báni-hegy lankáin a vízfolyások mélyutakat vájtak, melyek löszös oldalaiban pincék sorakoznak. Saját pincesora van a katolikusoknak és a reformátusoknak is. Magyar szóért a szomszédos Laskóra és Csúzára is érdemes benézni.
Valpó
A hajdani mezővárosban a XIV. században épült meg a Marótiak vára, amelynek oldalához simuló kápolnáját Szlavónia első királya, Szent László tiszteletére szentelték fel.
Ostromolta, majd 1543-ban bevette a török, a XX. századba már romosan érkezett. Német lakosságát a II. világháború után munkatáborokba hurcolták.
Sellye
Az „Ormánság fővárosa” és legnépesebb települése is megszenvedte a török időket, de aztán úgy megerősödött, hogy a 18. században már mezővárosi rangra emelkedett. Szívében már messziről vonzza a tekintetet a Batthyány, majd Draskovich család kastélya. Körülötte a pompás arborétumban több mint 350 fafajta otthona. Csak fenyőből van itt vagy 50 féle fenyő, köztük még mamutfenyő is. Sellyén illik megemlékezni az „Ormányság” felemelkedéséért munkálkodó néprajzkutatóról, Kiss Géza református lelkészről. Róla nevezték el a sellyei néprajzi gyűjteményt; a vidékre jellemző építkezési forma, a talpasház és a sajátos nép életmód sajnos már skanzenekbe szorult.
A Sellyéhez közeli Szaporcán található az Ős-Dráva Látogatóközpont, amely a Dráva mente természeti és néprajzi értékeit mutatja be. A mellette lévő Cún–Szaporca-holtág a Dráva-medence legjelentősebb egybefüggő holtágrendszere. A látogatóközpont honlapja: http://odlk.hu/
Barcs
Barcsnak vára is volt hajdan, de amikor Zrínyi Miklós megszabadította a töröktől, biztos, ami biztos, elpusztította. Az 1600-as évek már a kalocsai érseket, Széchenyi Györgyöt találták Barcson. A 20. századig a Széchenyi család bírta a vidéket. Széchényi Ferenc gróf 1873-ban a közeli Somogytarnócán szép kis kastélyt építtetett.
Aztán 1945 után, mondani sem kell, az uradalmat államosították, s ahogy az lenni szokott, elpusztult vagy lába kélt értékes berendezésének. Azóta kallódik a jobb sorsra érdemes kastély, belenyugvással várva a véget vagy a megújulást. Barcs környéke századokon át Somogy vármegye kapuját jelentette Szlavónia felé. Ígéretesen fejlődött, ám Trianon végvidékké tette, amit a szovjet megszállás betetézett. Csak a legutóbbi időkben, a határnyitással nyílt lehetősége, hogy újra erősödjön kapu szerepe és lehetőséget kapjon a megújulásra. Ebben segíthet a Dráva-menti turizmus is.
Jelzés értékű, hogy a Dráva-menti ösvényen, ahol egykor határőrök járőröztek, ma már a Három folyó kerékpáros túraútvonal halad, Barcstól egészen Mohácsig. Középrigóc határában a hatalmas öreg tölgyet a népi emlékezet a híres-hírhedt somogyi betyárról, Patkó Bandiról nevezett el. Ha csonkán is, de áll még hatalmas törzse, amihez a legenda szerint a lovát kötötte, amíg a közeli csárdában mulatott. Közel fél évezredet megélt a fa, mígnem 2019-ben egy hasadékába tett égő mécses lángra lobbantotta. Sajátos hangulata van a barcsi ősborókásnak is, melynek homokos talaja változatos életközösségek otthona.
Buckás gyepjein a Duna-Dráva Nemzeti Park rackanyája legelészik, hogy újra eredeti szerepét tölthesse be a terület. Szintén a természetvédelemhez tartozik a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpont és a babócsai nárciszrét.
Légrád-Őrtilos
Rég volt, de igaz volt: amikor még Árpád gyepűvédő íjászai őrizték a vidéket, a ma Horvátországhoz tartozó Légrád a Dráva bal partján, éppen Muraköz csücskében feküdt. Később vára is épült, hogy megvédje Muraközt a fenyegető töröktől. De ez nem mindig sikerült. S ahogy aprózódtunk a harcokban, úgy pótolták a népességet a folyón túlról horvát betelepülők. Azóta sok víz lefolyt a Dráván, sőt, egyszer túl sok is, és a Zrínyi család várát úgy elöntötte az árvíz, hogy a Zrínyi Miklós védettebb helyen kellett új várat építsen. Aztán 1710-ben a folyó fogta magát, és úgy döntött, új medret talál magának, és Légrád a Muraközből a Dráva jobb partjára került. Vannak, akik szerint nem a természet, hanem maga Zrínyi Miklós terelte a folyót Légrád túloldalára. Aztán a jugoszláv időkben lezárták a vízi határt, a révátjárást is megszüntették, elszakítva családokat, barátokat, évezredes kötelékeket. Ma már a két oldal kapcsolatai újjáéledőben vannak, ugyanis a Dráva túloldalán strázsál a gyepűőrök másik faluja, Őrtilos.
Itt folytatódik Zrínyivár története is: a „török áfium ellen,” Muraköz védelmében új várat épített a törökverő hadvezér, Zrínyi Miklós. Ez az új vár a Mura és a Visszafolyó-patak közötti kis dombon épült fel, 1661-ben, amikor a Drávamente a török elleni harcok egyik kulcsterülete lett. De Új-Zrínyivárnak alig jutott 3 év, a török végül – miután a császáriak cserben hagyták Zrínyi Miklóst – elfoglalta és a levegőbe röpítette. Elenyészett a vár, ahogy elenyészett néhány év múlva fiúágon a dicső Zrínyi család is. Őrtilos fölött a Drávát kísérő dombok történelmi és szakrális emlékeket őriznek. A Szent Mihály-hegy ősidőktől fogva Légrádhoz tartozott. „Monte Légrádiensis” gyönyörű kilátást nyújt a kanyargó folyóra, az ártéri erdőkre, magára Légrádra és a Dráván túli síkra. A török dúlás után az elnéptelenedett vidék első temploma ide, a Szent Mihály hegyre épült, 1740-ben. A Drávát kísérő magaspart egy másik kilátópontján a ’48-49-es szabadságharcnak is van emlékhelye: a Fesztung Perczel Mór maroknyi honvéd csapatának hőstettének állít emléket.
Csáktornya
„Muraköz már fekvésénél s félsziget alakjánál fogva is egyik legérdekesebb területe hazánknak. Zalamegye délnyugati sarkában, a Mura és Dráva folyók által befogott, fekvő ék alakú félsziget képezi. Felülete gyönyörű változatosságú, sűrű, népes községekkel megrakva. Egyes falvaihoz, jellemző hegységeihez s annak mélyedéseihez kedves regék, mondák fűződnek. Történelme a fényes nevű Zrínyi-család politikai szereplése s dicső hadi tettei által van bearanyozva.” ( Gönczi Ferenc: Muraköz és népe, 1895) Az egykor színmagyar, ma már horvát többségű vidék értékei és az épített örökség mellett a Zrínyiek szelleme az ami miatt érdemes végigjárni a Muraközt. Zrínyi emlékekkel lépten-nyomon találkozni a Mura és a Dráva közén, ám a prímet mégis csak Muraköz fővárosa viszi.
Csáktornyán a főutca végén áll a költő és hadvezér, Zrínyi Miklós 1904-ben közadakozásból emelt emlékműve. Eredetileg magyar nyelvű Zrínyi idézetek ékesítették, de Trianon után eltüntették azokat. Pedig az Árpád-kori város minden porcikája a magyar múltról mesél. A Zrínyiek uralma alatt, majd a 19. században élte virágkorát, ami belvárosi épületeiben, ferences templomában és várában is megmutatkozik. A kastélyparkban találjuk a szigetvári hős, Zrínyi Miklós születésének 500. évfordulóján felállított szobrát. A vár bejáratánál szoborba öntötték az 1670-ben történt tragikus jelenetet, amint Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc búcsúzik Zrínyi feleségétől, Frangepán Katalintól. A császár előtt kívánták tisztázni magukat, de soha nem térhettek vissza Csáktornyára, mindkettőjüket kivégezték. A szobrot a Csáktornyai Zrínyi Gárda készíttette.
A várpalota udvarán áll az emlékoszlop amelyet előbb Zrínyi Miklós tragikus halálának helyén, a kustaneci erdőben állítottak fel, majd onnan hoztak át ide. A természeti csapások, majd a kommunista vészkorszak idején súlyosan megrongálódott várban kevés maradt a Zrínyiek alkotta királyi pompából. Ma a Muraközi Múzeum gyűjteményének adnak otthont a falak, amelyek között például Zrínyi Miklós költő a „Szigeti veszedelmet” írta.
A Csáktornya melletti Szentilona egykori középkori pálos kolostorból már csak egy kis kápolna maradt. De még siralmasabb volt a sorsa a Zrínyi mauzóleumnak, ahova a 16. századtól a család kihalásáig temetkeztek. 1695-ben tűzvész pusztított a kolostorban, amelyben porrá lettek a Zrínyiek sírjai is.
Elsőként a szigetvári hős feleségét, Frangepán Katalint temették ide. Később maga Zrínyi Miklós fejét is itt hantolták el katonai tiszteletadással. Aztán elérkezett 1664 novembere, s nem messze ide, a kursaneci erdőben az a végzetes vadászat. Hogy egy vadkan vagy egy bérgyilkos golyója végzett-e Zrínyi Miklóssal, csak az Jóisten tudja. Zrínyifalván emlékoszlop áll, ahogyan Alsódomborún is mellszobrot kapott Zrínyi. Aki Muraközben jár, érdemes ellátogatnia Stridóvárra, ahol Szent Jeromos született, és ahol a kéttornyú templom is az ő nevét viseli. Zalaújváron a 17. században még a Zrínyiek építettek udvarházat, amelynek helyére 1870-ben a Festetics család egy pompás neogótikus kastélyt emelt.
Varasd
„Barátságos, termékeny sík vidéken emelkedik Varasd, régi szabad királyi város. A XII. század végén III. Béla királynak egy oklevele egy comes de Varesdin-t említ. Imre király Varasd mellett fogta el engedetlen öccsét. A varasdiak hívei maradtak a fogoly hercegnek, aki azután, mint II. András király, 1209-ben hálából szabad királyi várossá emelte Varasdot. A tatárjárás Varasdot is érte; IV. Béla király újraépíttette. Zsigmond idejében a Cilleiek kezére került, később meg Corvin Jánosé lett, aki annyira szerette ezt az országot.” (Hodinka Ágoston: A Dráva-mellék, 1901)
Így kezdődött Varasd története, amit a török időkben már a Zrínyiek és Frangepánok írtak tovább. A vár ostrománál életét is adta Frangepán Kristóf horvát bán 1527-ben. A város a megerősített várkastéllyal ezekben az időkben már az ország egyik legfontosabb városa lett. Vára 1607-től egészen 1925-ig az Erdődyek birtoka maradt.
A 18. században Varasd egyenesen Horvátország fővárosa lett. Ez a rangja – régi épületeivel együtt – az 1776-os hatalmas tűzvész martaléka lett. Az újjáépítés viszont máig meghatározza a város barokk arculatát, de maradtak emlékek a korábbi századokból is. Itt van például Európa egyik legrégibb, 1523-ban épült városházája, ami a mai napig megtartotta eredeti szerepét. Mint főesperességi székhely Varasd egyházi élete is jelentős volt. A ferences és a jezsuita kolostorok felépülésével virágzott a szerzetesi élet.
A középkori Szent Miklós-plébániatemplom századokon át a város szakrális központja volt. Ma már a 17. századi jezsuita templom a város székesegyháza. A főtér ékessége a horvát-magyar közös történelem nevezetes családja, a Draskovics grófok palotája. A megyeháza Horvátország egyik legnagyobb barokk épülete, udvarán Erzsébet királyné mellszobra, ami korábban a városi parkban állt.
