Aki gyakran utazik ezen a tájon, az azt tapasztalhatja, hogy a Tisza és a román-szerb határ közt élő magyarok bánátinak tartják magukat, míg a Temesvár környéki magyarok bánságinak. Nem véletlen az sem, hogy 1918-ban németek és magyarok Bánáti Köztársaság néven kiáltottak ki egy 24 napos államot, amit a szerbek végül elfoglaltak. Állapodjunk meg tehát abban, hogy ha a történelmi Torontál vármegyébe érkezünk, akkor a Bánátban vagyunk.

Ráadásul egy magára valamit is adó bácskai magyar büszke arra, hogy nem a sanyarúbb kenyeret adó Bánátba született, és a bánátiak sem felejtik el kihangsúlyozni, hogy ők bizony nem bácskaiak. Amíg él ez az egészséges versengés a Tisza két oldalán élő bácskai és bánáti magyar között, addig elvileg nem kell aggódnunk a magyar jövő miatt a Délvidéken. Bánáti magyarnak lenni azonban nem olyan „könnyű”, mint bácskainak. Bánát avagy Bánság a szikes puszták és mocsaras árterek világa volt a történelem hajnalán. A magyar múltat bizonyítja a számtalan avar lelet, amely az Aranka mellől kerül elő nap, mint nap a kincskeresők nagy örömére, de azt se feledjük, hogy azon a tájon járunk, ahol 1029-ben megütközött egymással Csanád vezér és Ajtony. Szentkláray Jenő szerint „a sík vidék beláthatatlan térségein szabad szárnyalással csaponghat a képzelet. A kilátás odáig terjed, ahol a kék égbolt a földdel ölelkezik. Sugár templomtornyok, népes falvak, szétszórt tanyák, legelő nyájak és viruló rétek váltakoznak a gondosan mívelt szántóföldekkel.” A sajátos arculatú, átmeneti tájék ősi magyar földje a török alatt elnéptelenedett, majd miután Temesi Bánság néven osztrák katonai fennhatóság alá került, németek, románok és szerbek lepték el. Az őslakos magyarok csak akkor térhettek vissza, amikor végre újra a magyar koronáé lett. A sokféle nép békés együtt élését felkavarták a zavaros forradalmi eszmék és megpecsételte Trianon, mégis, maradt még valami a sajátos bánáti lelkiségből és vannak, akik gondoskodnak a magyar élet folytonosságáról.

Északról délnek tartva fedezzük fel a hajdani Torontál vármegyét, közben sorra érintjük a magyar vonatkozású emlékeket Nagykikindától Aracson és Nagybecskereken át Versecig. Elérve a Dunát, átkelünk a folyón, hogy hajdani végvárainkat is kikérdezzük múltról, jelenről: Galambócról Szendrőre megyünk, végül Nándorfehérváron zárjuk történelmi utazásunk.

A Bánát Budapestről 3-4 óra alatt érhető el autóbusszal, de akár vonattal is ide utazhatunk. Az utazás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek délvidéki úti célok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/

A Bánátban Csókán, Törökkanizsán és Nagybecskereken találunk magyar tannyelvű szakközépiskolát és gimnáziumot. Elérhetőségüket megtaláljuk a Magyar Nemzeti Tanács adatbázisában: https://oktatas.mnt.org.rs/intezmenyek/2 ,illetve: https://oktatas.mnt.org.rs/intezmenyek/3

Ugyanitt azt is megnézhetjük, hol vannak magyar általános iskolák:

https://oktatas.mnt.org.rs/intezmenyek/1  Kapcsolat: https://hatartalanul.net/kapcsolat/vajdasag/

Ajánlott szálláshelyek a Bánátban határtalanul utazóknak:

Törökbecse, Aracs Turizmus: https://hazajaroegylet.hu/uticelok/aracs-turizmus/

Székelykeve, Sztur Dani Panzió: http://www.szekelytur.com/

Nagykikinda

A kisváros ősidők óta lakott vidékének története a szokásos bánáti forgatókönyv szerint zajlott: a török hódítások alatt megsemmisült, utána szerb, német és magyar telepesek érkeztek, míg 1774-ben Mária Terézia a Nagykikindai kiváltságos kerület székhelyévé tette. Később Torontál vármegye egyik legnépesebb városává fejlődött, de a forradalmak és a háborúk rendesen elbántak lakóival.

A város főterén áll az Assisi Szent Ferencnek szentelt római katolikus templom, melyet 1808 és 1811 között építették Ferenc magyar király közbenjárására. Kikinda európai szintű agrártörténeti ritkasága az 1899-ben épült, ma is működőképes szárazmalom. Kikindától északra, Feketetó közelében ismerős alföldi kép fogad.

Az Aranka folyó felett a 18. században épült kilenclyukú híd majd száz évvel idősebb, mégse olyan híres, mint hortobágyi hasonmása. A legenda úgy mondja, Rózsa Sándornak rokonsága volt Feketetón és egy látogatás alkalmával a zsandárok majdnem megszorították, de az Aranka hídjáról a vízbe ugratva sikerült megszöknie.

Törökbecse

Törökbecsén a központban ott áll gróf Leiningen-Westerburg Károly mellszobra. Ennyi információ elég is lenne a városról, hogy itt is otthon érezzük magunkat, de azért van itt még egy s más, amitől Törökbecse kedves a magyar utazó szívének.

A temetőben például a Délvidék egyetlen Hungária-szobra őrzi azoknak a honvédeknek az álmát, akik 1848. október 13-án haltak meg a hazáért. Azon a napon a Rohonczy Lipót vezette honvédsereg szétverte a várost pusztító szerb felkelőket. Rácjárás a következő évben is volt, akkor Perczel Mór győzte le az egyesült osztrák-szerb sereget. Ekkor vetették be először Rózsa Sándort és szabadcsapatait is. Törökbecse tehát ezernyi szállal kötődik az 1848/49-es szabadságharchoz, nem véletlen tehát a sok köztéri emlék, bár majd mindegyik sorsa hányattatott. A város központjában álló 48-as emlékművet például már hiába is keressük, mert azt az 1918-ban bevonuló szerbek ledöntötték, az obeliszk tetején lévő turult a Tiszába dobták. Az 1911-ben avatott Leiningen-szobor is megjárta a maga kálváriáját. A szerb bevonulások alkalmával rendre eltűnt, utoljára 1954-ben került elő egy ház bontása közben. Ekkor megkapta az óbecsei focicsapat, akik a bronzszobrot beolvasztatták, az érte kapott pénzből pedig új mezeket vettek. Az új Leiningen-szobor 2009-ben lett felavatva – egyelőre még ott van a katolikus templom kertjében.

Törökbecse a XIX. század második felében élte virágkorát, mikor a csatornaépítések következtében is gabonaipari központtá vált. Ezekben az évtizedekben a környék földbirtokosa, Rohonczy Gedeon volt az, aki a közeli Gyöngyszigeten meghonosított egy Észak-Afrikából származó szőlőfajtát, amiből a híres krokán bor készül. 

Sóskopó

Aracs és Törökbecse között a pusztán egy kivételes természeti érték bújik meg. Délvidék legnagyobb szikes tava, a Sóskopó szép mementója a még zabolátlan Tiszának, amely egykor erre kanyargott, míg a szabályozáskor le nem választották a fő folyóágról.

A hatalmas meder azóta csak az égből csapadék vagy a földből talajvíz formájában kap csekélynyi vizet, ami viszont az agyagos föld miatt csak párolgással tud eltávozni. Nem csoda, hogy a szikesedés és kiszáradás folyamata nyáron felgyorsul, és az amúgy is sekély mocsár szinte kőkeményre szárad.

A Sóskopó ötszáz hektáros természetvédelmi területe kedvelt célpontja a madarászoknak is, nem kevesebb, mint kétszáz madárfajt vettek itt számba.

Aracs

Kietlen, nagy pusztaság, sok-sok pogány, vad magyarral. Csak békességre és rendre kéne őket szoktatni, most, hogy Ajtony is le van már győzve. Valahogy így gondolhatta István királyunk, és Gellértre bízta a kereszténység terjesztését a Bánát tücsökzenétől hangos síkságán. Így született meg a bencések gyámkodása alatt az aracsi pusztatemplom, bár vannak olyan vélemények is, hogy csak a XIII. században épült fel a Vince ér melletti kis dombon.

Bárhogyan is volt, 1280-ban már kifosztva, tatár vagy kun által meggyalázottan állt a déli végeken. Nem maradt semmi, csak gaz és Hit. Nem kellett azonban olyan sokáig a Hitnek bujdosnia: 1377-ben megkezdődött a templom újjáépítése, hogy pár év múlva falai közt ferencesek zsolozsmázhassanak, pap oszthasson áldást érkezőre és elmenőre, jó termésre és egybekelőre. 1422-ben már mezőváros veszi körül a templomot, 1450-től már Torontál vármegye gyűlései is itt tartatnak.

Szép, boldog, magyar idők, ám a viharfelhők már ott tornyosulnak valahol a mai Koszovó felett, ahonnan a török elkezdi északra tolni a szerbet. 1536-ot írtunk, mikor egy napon megérkezett Aracsra a pestis, és hogy ez ne legyen elég, 1551. szeptember 18-án megérkezik a török is, hogy egyetlen ágyúlövés után elfoglalja és kifossza a templomot.

Nagyot nézett a menekülő szerzetesek után a Hit, majd szépen visszabújt a falak közé. Eljöttek újra a csendes éjszakák, a bánatos őszi esők és a pusztulás, és jöttek az új honfoglalók is, akik serényen hordták el a falakat saját portájuk csinosítására. De a Hit maradt, mert valakinek csak őriznie kellett a megmaradt falakat. És láss csodát, a falak megmaradtak, és felkiáltójelként állnak ma is a bánáti szórványban. Pedig látták a magyar szabadságharc ellen táborba szállókat, látták az 1945-ben magyart irtó partizánokat, és látták az elmúlt évtizedekben idemenekülőket. Tengernyi sok magyar halállal dacolva, elpusztíthatatlanul mered rá Aracs az utazóra és az itt élőre egyaránt. Nem vádol, hanem a délvidéki magyarság zászlóshajójaként hirdeti a megmaradás titkát, a Hitet.

A romtemplom – ahová csak földút vezet, és amely Törökbecse és Basahíd felől is megközelíthető – mára a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus emlékévé vált. Aracs nevét egy, a délvidéki magyarságért sokat tevő személynek adományozandó díj is viseli.

Magyarittabé

Amikor 1786-ban Békés felől érkező új telepesek a hatalmas bánáti táblák közötti útvesztőkbe értek, azt mondták nekik, keressék a B-vel jelölt cöveket a Béga mellett. Meg is találta egyikük, s felkiáltott: „Itt a bé!” Nem is kellett tovább gondolkodni az újraalapított falu nevén. Persze már az Árpádok korában is volt itt település, ami a törökvész idején elpusztult. Amikor a ’48-49-es szabadságharc idején a szerbek dúlták a vidéket, az ittabéi magyarok kénytelenek voltak északra menekülni. A szomorú esemény Sára-napi szaladásként maradt meg az emlékezetben. A református magyarok 1866-ra építették fel templomukat, hatalmas méretei erős közösségről tanúskodnak. A templom előterében 1904-ben leplezték le Kossuth Lajos mellszobrát.

A falu népe minden vészen átmenekítette, de ma mégis csak az eredeti hű mását láthatjuk itt. Torontál keleti oldalán igen sok kastély mesél a főúri múltról, Ittabé környékén is jó párat találunk.

Elemér

A török hódoltság idején történt, hogy a menekülő szerbek egy török kincstári földön, azaz el-emíren találtak menedékre. Így lett a falu neve Elemér. A 18. század már a Kiss családot találta itt, akik németeket telepítettek le. Régi kastélyukat a szerbek Trianon után lerombolták. De áll még a katolikus templom, amit Kiss Ernő honvédtábornok építtetett 1846-ban. Ha tudta volna a legendás magyar huszár, hogy 3 év sem telik el, és egy levert magyar szabadságharc mártírjaként végzi Aradon… Hamvai a kiegyezés után kerültek végső nyugvóhelyére, az altemplomban kialakított család sírboltba.

Nagybecskerek

Az avarok ősi őrhelye a 15. században a török elleni harcok egyik fontos dél-magyarországi színtere volt. 1716-ban szabadult csak fel, de akkorra népe már majdnem teljesen kipusztult. Az új népességét a magyarok mellett szerb menekültek és német telepesek adták. A mezőváros 1778-tól az újjászervezett Torontál vármegye székhelye lett. Szívében az egykori vármegyeháza mai formáját 1887-ben nyerte el, Pártos Gyula és Lechner Ödön víziója nyomán. A város az 1848-49-es szabadságharc alatt is a délvidéki harcok egyik legfontosabb pontja volt. A honvédő küzdelmek a bánáti magyar hadtest parancsnoka, Kiss Ernő tábornok vezérlete alatt folytak.

Az aradi vértanú szobrának Trianon után nem volt többé helye a főtéren. A régi helyén 1868-ban épült új, impozáns székesegyház. A városhoz egy másik aradi vértanú, Lázár Vilmos honvédezredes is kötődik, aki itt született és a katedrálisban emlékei is vannak. A templom ma már a püspöki székesegyház szerepét tölti be, Nagybecskerek Trianon óta ugyanis római katolikus püspöki székhely. A város egyben a délvidéki szórványmagyarság fontos központja. Trianon előtt még a magyarok alkották a többségét, mára azonban az arányuk 11 százalékra csökkent. A magyar élet ma az 1888-ban a város határában kialakított kincstári telepre, Felsőmuzslyára összpontosul, ma a Közép-Bánát legnagyobb magyar közössége él itt. A magyarok bástyája a templom mellett az Emmausz kollégium, amelynek fő célja egy nemzeti elkötelezettségű, keresztény alapokkal rendelkező magyar értelmiségi réteg kinevelése, amely hozzájárul a délvidéki magyarság megmaradásához.

Versec

Ahol a Kárpátok robosztus koszorúja délnyugaton szépen komótosan megnyugodva és ellaposodva véget ér, egy apró utolsó nyúlványt ereszt még be Délvidékre. A déli ív legnyugatibb pontja a Verseci-hegység, amelynek lábánál fekszik névadó városa.

Versecet sem kerülték el a történelem csapásai. Sokat szenvedett a töröktől, majd 18. századtól a Temesi Bánság egyik kerületi székhelye lett. Ekkor települtek be a szerbek, alapját adva a későbbi ortodox püspökségnek, és jöttek szép számmal németek is, akik a szőlőművelést honosították meg a tájékon. Így történt, hogy a város a reformkorban már a Temesi Bánság legnépesebb települése volt. 1848. július 11-én itt zajlott le a szabadságharc első csatája a szerbek ellen. A dualizmus korában az ipar és a szőlőművelés új lendületet adott a város fejlődésének, a Monarchia egyik leghíresebb borvidéke lett, olyannyira, hogy 1873-ban a bécsi világkiállításon már a világ legtekintélyesebb bortermelő helyének nevezték Versecet. Aztán jött Trianon, a Szerbiához csatolás, majd a második világháború végén a kommunista partizánok, akik elüldözték a soknemzetiségű városból a németek és a magyarok többségét is. A város központjában a történelmi épületek között sétálva mindenünnen az egykori gazdagság jelei köszöntenek ránk. A főtérhez közel magasodik a város legnevezetesebb épülete, a Szent Gellértről elnevezett neogótikus katedrális. Betérve hirtelen úgy tűnik, mintha a budavári Mátyás templomban lennénk. Nem véletlen, hisz mindkét templomot nagyrészt ugyanazon művészek díszítették.

Aki Versecen jár, nem mulaszthatja el a város szülötte, a két világháború közötti korszak egyik legnagyobb magyar írója, a helyi német családból származó Herczeg Ferenc szülőházának a meglátogatását sem. A várból nem maradt sok, csak néhány falmaradvány és egy őrtorony. A korábbi nevén Érsomlyó várát feltételezhetően a török betörések elleni délmagyarországi várrendszer részeként emelték még Zsigmond király idejében, a 14. században. Az egykori királyi vár később Perényi Miklós szörényi báné, majd szerb despotáké lett, míg 1444-ben Hunyadi János szerezte meg. A sokáig az erdélyi fejedelemség végváraként szolgáló erődöt a törökök többször is elfoglalták. A híres török világutazó, Evlia Celebi útinaplójában említést is tesz várról: „…A hegyen mandula alakban épült, erős kőépítkezésű szép vár. Itt-ott azonban egyes helyeken már oly repedezett, hogy téli napokon a pásztorok juhaikat teleltetés végett a repedéseken behajtják. Emberek nem is laknak a várban. E várból hét napi járásra is ellátni”.

Galambóc

Galambóc váráról a törökök azt tartották, hogy kilenc eleven ördög építette a magyarok számára. Aztán amikor a török már Szerbiát dúlta és a Magyar Királyság déli határait fenyegette, 1426-ban Zsigmond királyunk kénytelen-kelletlen csak megegyezett Lázárevics István szerb despotával. Nándorfehérvár és Galambóc a királyé lett, cserébe Zsigmond elismerte Brankovics György szerb királyságát. Ám Brankovics felrúgva a szerződést Zsigmond helyett a törökök kezére juttatta a várat, ami miatt Zsigmond a szemközti Lászlóvárból ostromot vezetett Galambócért. A csata főhőse végül Rozgonyi István temesi főispán felesége, Cecília lett, aki hajókkal mentette ki a halálból saját férjét és a királyt. A vár honlapja: https://tvrdjavagolubackigrad.rs/

Székelykeve

1883-at írtak, mikor 645 székely családot telepített a kormányzat az al-dunai Gyurgyovára, hogy figyeljenek már egy kicsit a Dunára, és szorítsák azt gátak közé. Gyorsan kiderült, hogy a folyó az erősebb, ezért a Dunától néhány kilométerre, kissé északabbra kaptak új földet a székelyek. Így született Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. A mocsarak lecsapolása, a gátak építése ez után is folytatódott, csak közben jött egy impériumváltás, ám láss csodát, a székelyek a nagy szerb tenger közepén napjainkig megőrizték sajátosságaikat. A három falu közül talán Székelykeve az, amely a legélénkebb magyar élettel büszkélkedhet.

Ebben nagy szerepe van azoknak, akik idejekorán felismerték a turizmusban rejlő lehetőségeket. A falu temetőjében találjuk a történelmi haza legdélebbi székelykapuját, amelynek felirata („Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi”) önmagáért beszél. A Szent István templom szintén a földrajzi szélesség kapcsán tudhat magáénak egy kuriózumot, ugyanis a templom oltárképe a Kárpát-medence legdélebbi Szent István ábrázolása. A templomkertben található kopjafa talapzatán olvasható Tamási Áron idézet még szintén a látnivalókat gazdagítja. A szomszédos Kevepallóson a Mária Terézia korában épült nevezetes téglahíd maradványai emlékeztetnek: egykor itt, Ószerbia határához közel folyt a Duna egyik mellékága, a Panyóca folyó.

Szendrő

Bár Szendrő vára már a Duna túloldalán fekszik, de miként Zimony, Nándorfehérvár, Szalánkemén vagy Galambóc, fontos szerepet játszott történelmünkben. A hatalmas kiterjedésű, még romjaiban is impozáns várat Brankovics György szerb despota építtette a 13. században. 1448-ban Hunyadi János az albán Szkander béggel szövetkezve támadt a Balkánon a törökre, ám miután Brankovics György elárulta Hunyadi tervét, a törökverő ezúttal vereséget szenvedett a 2. rigómezei csatában.

Brankovics György ráadásul elfogatta Hunyadit, s csak a Szendrő várát ostromolni kezdő magyar katonaság hatására engedte el. A szerb árulása saját népe vesztét is okozta, hisz miután a török 1459-ben Szendrő várát is elfoglalta, megszűnt a középkori szerb állam, a rácok így 1805-ig török uralom alatt éltek szétszóródva a Balkánon. Az Úr 1492. esztendejében éppen e vár ostrománál halt hősi halált nagy hadvezérünk, Kinizsi Pál is. Később Szendrő évszázadokon át a Habsburg és oszmán közti határt jelentette, gyakran cserélve gazdát, míg végül 1867-ben szultáni rendelettel került újra szerb kézre. A vár a modern kor háborúiban is szerepet kapott. Az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai szállásolták itt el magukat, és talán a legnagyobb csapás a II. világháborúban, 1941-ben érte, amikor a várban tárolt lőszer felrobbant, nem kevesebb, mint 2500 ember halálát okozva.

Nándorfehérvár

A Balkán északi csücskében áll Nándorfehérvár vára, ahol 1456-ban a „Hunyadiak diadalmas hadai állottak őrt a Duna mentén és védelmezték Európát a keleti barbárok hordái ellen”. A keresztények Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (ma Belgrád) várát II. Mehmed szultán ostromló seregével szemben.

A 12 ezer fős haderejével a vártól elzártan állomásozó Hunyadi János július 14-én áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 22-én kitört a várból és Kapisztrán János ferences szerzetes irányítása alatt álló keresztesek segítségével legyőzte a török hadsereget. A győzelem óriási jelentőségű volt, mintegy hetven évre megállította a törökök európai terjeszkedését.

A csata előtti pápai rendelettel bevezetett déli harangszó a keresztény világban azóta a nándorfehérvári diadalra emlékeztet.Közel fél évezred telt el a nándorfehérvári diadal után, amikor ismét csatazaj verte fel Belgrádot.

Az első világháborúban heves harcok dúltak a vidéken az osztrák-magyar monarchia és a szerb hadsereg között. Hős honvédjeink temetője Istennek hála átvészelte a titoi vészkorszakot.