Pakrác
Amikor a törökök elfoglalták Szlavóniát, 1570-től Pakrác több mint egy évszázadig szandzsákszékhely volt. A kiüresedett vidékre betelepült pravoszlávok úgy megerősödtek, hogy a 18. században megalapították a pakráci ortodox püspökséget és felépült a Szentháromság tiszteletére szentelt püspöki székesegyház is. Pakrác fejlődésében meghatározó szerepe volt a daruvári Jankovich családnak. 1760-tól száz éven át voltak itt birtokosok. Uradalmi központjuk épületegyüttese ma is áll a város szívében.
Jankovich Antal jelentősen fejlesztette az itteni gazdaságot és kézműves mestereket telepített be, főként Németországból, amelynek nyomán Pakrác vásártartási jogot is kapott. Ebben az időszakban, 1768-ban épült fel a római katolikus Nagyboldogasszony plébániatemplom. A délszláv háború során súlyosan megsérült, de mára szépen helyreállították. Az uradalom borai és különféle terményei tárolására használt Španszki-pince építése is Jankovich Antal gróf nevéhez fűződik. Miután a vasút is elérte, Pakrác a boldog békeidőkben tovább fejlődött. A Monarchia számos vidékéről érkeztek többek között magyar, német, cseh és szlovák telepesek. A városban ma is él egy maroknyi magyar közösség, akik a nyelvüket már elvesztették. Őket fogja össze a Pakráci Magyarok Közössége.
Lipik
A Pszuny hegység lejtői aljában már a római korban ismerték, majd Kapisztrán Szent János is megemlítette Lipik 2000 m mélyről feltörő, 64 fokos jódos gyógyvizét. A térség urai többek között a johanniták, a Szencseiek, a Hunyadiak, a Brankovicsok, majd a Bánffyak és a Zrínyiek voltak. Ám ők sem tudták megállítani a törököt, aki 1543-tól 150 éven át uralta a várost. A felszabadulás után megkezdődött a fürdő kiépítése, amelynek aztán itt is a Jankovich grófok adtak új lendületet.
A 19. század végére Lipik Európa egyik legkedveltebb gyógyüdülő központja lett. Egyre több nyaraló épült, majd 1893-ban Ráth Gusztáv budapesti építész tervei szerint felépítették Lipik legnagyobb és legreprezentatívabb épületét, a Kursalont. A lipiki gyógykomplexum épületegyüttesei által közrefogott téren egy csodálatos díszkertet alakítottak ki. Trianon és a háborúk megtörték Lipik fejlődését, aztán a délszláv háború során a város lakóépületeinek 90%-a megsérült. Ám a fürdő ma újra régi fényében várja a vendégeket.
Trenkfalva
Jókai Mór „A két Trenk” című regényének szálai egészen a Pozsegai-medencéig vezetnek. A település csak 1912-ben vette fel a Trenkfalva nevet, az itteni kastély birtokosa, Trenk Ferenc báró tiszteletére. Az öreg tölgyfa, amely alatt hajdan jobbágyai fölött ítélkezett, ma már nem él. De a legenda igen, így már egy másik tölgyet emlegetnek Trenk névvel.
Ahogy a fa, úgy a régi kúria is kicserélődött. A mai kastély az 1800-as évek elején épült. Az államosítás után diákok, majd katonák költöztek a falai közé. Ma már elnémulva várja sorsa alakulását.
Pozsega
Már Anonymus leírta, hogy Bulcsú, Lehel és Botond, Zágráb elfoglalása után Pozsega várát is bevették. Aztán jött Szent László király és a pozsegai hercegséget unokaöccsének engedte át. A 13. században Pozsega már ispánsági székhely volt és sikeresen állt ellen a tatár hadaknak.
IV. Béla királyunk Mária királynénak adományozta, de kedvelt tartózkodási helye volt V. István feleségének, Erzsébet királynénak is. 1385-ben országgyűlés színhelye volt. Aztán a török elfoglalta és szandzsákszékhellyé tette. Sok csatározás után, végül a keresztény hadak Luka Ibriszimovics szerzetes vezetésével felszabadították. A pozsegai Sólyom szobrát, Kiss György szobrászművész alkotását 1893-ban állították fel. Az Ávilai Szent Teréz székesegyház 1763-ban épült. Főoltárát maga Mária Terézia királynő adományozta, aki szabad királyi városi kiváltságokkal is felruházta a várost. A török kiűzése után a jezsuiták és a ferencesek nevéhez fűződik Pozsega feltámasztása. A jezsuiták újították fel a város egyik legősibb, Árpád-kori épületét, a török uralom alatt dzsámivá alakított Szent Lőrinc templomot, majd mellette felépítették a kolostorukat.
Megalapították Szlavónia első jezsuita gimnáziumát is, amit később a pálosok vettek át. 1832-ben a templomot és a kollégiumot a zágrábi püspök vásárolta meg. Az államosítás után végül visszakapta az egyház, s a pozsegai római katolikus püspökség székhelye lett. A török időkben az Árpád-kori eredetű Szentlélek templomot és a ferences kolostort is dzsámivá alakították át. A felszabadulás után az épületegyüttest a visszatérő ferencesek újították fel. A történelmi városmag, a Szentháromság tér a mai napig a város központja. A Szentháromság szobor körül állnak Pozsega legszebb barokk épületei. Többek között a Jelačić bánt és I. Ferenc József császárt is vendégül látó Megyeháza, a Városháza és a Városi múzeum is. A horvát nemzeti ébredés időszakában, a 19. században az itteni pezsgő kulturális élet miatt Pozsegát „Szlavónia Athénjának” is nevezték. A világháborúk, a jugoszláv idők majd a délszláv háború sok szenvedést hoztak a városnak, ám Horvátország függetlensége után láthatóan újra virágzásnak indult.
Újgradiska
Miután a Száva bal partján álló Gradiska vára 1688-ban határvár lett, a török a jobb parton egy modernebb erődöt épített. Ekkor Mária Terézia királynő úgy határozott, hogy a déli határ védelmének megerősítésére Gradiska régi vára helyére egy korszerű erődöt épít. 1748-ban megalapította Újgradiska városát azzal a céllal, hogy ide helyezi át a gradiskai határőrség parancsnokságát. A város szabályos, négyzethálós szerkezetben épült.
A központjában emelték fel 1759-ben az első római katolikus templomot, amit Mária Terézia tiszteletére Avilai Szent Teréznek szenteltek. Később felépültek Újgradiska középületei és a tisztek házai is. A katolikus plébániatemplomot 1828-ban eredetileg Szent István királyunk tiszteletére szentelték fel, de 1982-ben megváltoztatták a titulusát és a főoltáron a Szent István koronázását ábrázoló dombormű helyére a Szűzanya szobrát helyezték. Újgradiska nevezetessége még az a szecessziós saroképület, amelyet a bádogból készített pávája után Páva háznak neveznek. A városkép ma is megnyerő, pedig a délszláv háború során rengeteg épülete elpusztult.
Bród
Az Árpád-kori város birtokosai a térség egyik leghatalmasabb családja, a grabarjai Beriszlók voltak, akik a 16. századra építették ki a régi városközpontot. A török hódoltság után a ferencesek is megérkeztek és 1694-ben felépítették első kolostorukat. 1715-ben Savoyai Jenő herceg az Oszmán Birodalom elleni védelem céljából egy korszerű erődítmény megépítését kezdeményezte. A grandiózus építkezés, sok megszakítással, hatvan évig tartott.
A Monarchia egyik legnagyobb erődjében 4000 fős őrség jutott a több mint két kilométernyi védőfalakra, amelyek között 150 ágyú volt elhelyezve. 1860-ban határvédelmi szerepe megszűnt, de katonai funkciója egészen 1991 őszéig megmaradt, amikor a horvát hadsereg rövid harcban elfoglalta a szerb erőktől.
