A Határtalanul programban minden érvényes pályázatot támogattak, így több mint 50 ezer diák juthat el határon túli területekre – mondta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videójában.

Nacsa Lőrinc kiemelte: a Határtalanul program célja a személyes kapcsolatok kialakítása és elmélyítése az anyaországi és a külhoni fiatalok között. A program 2011-es indulása óta már több mint félmillió magyarországi iskolás kapott lehetőséget arra, hogy magyar kormányzati támogatással a határon túli magyarlakta területekre utazzon.

A felhívást a 2024-2025-ös tanévre is meghirdettük. A kiírásra 1672 pályázat érkezett. Örömmel jelentem be, hogy minden érvényes pályázatot támogattunk. Idén azoknak az iskolás csoportoknak az utazását biztosítjuk, akik ősszel kirándultak, a jövő év elején pedig azokat a diákcsoportokat támogatjuk, akik 2025 tavaszán vagy nyarán szeretnének utazni

– mondta az államtitkár.

A felhívás nyomán csaknem 52 ezer diák juthat el az idei tanévben a határon túli területekre szervezett formában, Magyarország kormányának támogatásával – tette hozzá.

Bízunk benne, hogy a Határtalanul programmal sikerül tovább erősítenünk a magyar-magyar kapcsolatokat és a nemzeti összetartozást” – mondta Nacsa Lőrinc.