„A „bájos Szerémség,” a rómaiak gyönyörűsége, ősi hírnevének mind máig becsülettel megfelelt. S habár a hódítók nem igen kímélték, mégis, aki egyszer megjárta árnyas erdeit, aki időzött csinos városaiban és falvaiban, s megcsodálta kultúrnövényekkel borított földeit: az valódi elragadtatással beszél a Szerémség szépségeiről és magasztalja ez áldott vidéket.” (Hadzsics Antal: Szerémmegye, 1901) A Tarcal lankái mögé bújva a feledés homályába merült, pedig remek természeti adottságokkal és gazdag történelemmel megáldott átmeneti vidék a Duna és a Száva között a Szerémség. Az ókori Róma virágzó tartománya volt Szirmium, ahol a népvándorlás zivataros idői után az avarok rendezkedtek be. A középkori magyar időkben már a Királyság egyik leggazdagabb vidéke lett. Termékeny földjei, a Tarcal déli lejtőin művelt szőlőfajtái egész Európában hírnevet szereztek a Szerémségnek. Az aranykornak a török hódoltság vetett véget, amikor magyarok tömegei hulltak el vagy menekültek északra, miközben helyükre délszláv népek húzódtak fel. A szerémségi magyar szórvány szigetek ma is vészesen fogyatkoznak a nagy szerb tengerben.
Az újvidéki hídon átsétálva lépünk be a Szerémségbe. Pétervárad után felnézünk a Tarcal-hegységbe, majd annak déli oldalának magyar falvaiba látogatunk. A Szávánál megtekintjük Szabács várát, majd a folyót követve annak dunai torkolatáig, Zimonyig jutunk. A Száva torkolata után végül megnézzük a Tiszáét is, illetve az azt évszázadok óta bámuló szalánkeméni várat is.
A Szerémséget Budapestről 4 óra alatt érhetjük el autóbusszal, de akár vonattal is ide utazhatunk. Az utazás egyénileg is szervezhető, de ha szükséges, az alábbi utazási irodák ajánlataiban is szerepelnek délvidéki úti célok: https://hatartalanul.net/utazasi-irodak-buszos-cegek/
A Szerémségben kevés magyar él, így nem találhatók magyar oktatási intézmények, akikkel közösen lehetne programot, kirándulást szervezni.
Ajánlott szálláshelyek Szerémségben határtalanul utazóknak:
Maradék, Református Egyházközség: http://www.maradek.rs/turizmus.html
Pétervárad
Péterváradot és Újvidéket a Duna választja el egymástól, így előbbi a Szerémségbe, utóbbi már Bácskába esik. Péterváradot 1237-ben említik először az oklevelek, nevét egykori tulajdonosáról, a Bánk bánból is ismert Petúr bánról kapta. A XV. században a Garaiak és az Újlakiak közti csatározások színhelye, de ekkor a fontos végvárat már a török is fenyegeti. 1463-ban a péterváradi várban köt szövetséget Mátyás Velencével, ám 1526 júliusában a török beveszi. 1688-as visszafoglalását követően még több nagy ütközetben kell megvédeni a töröktől. 1699-ben a közeli Karlócán születik meg a török háborúkat lezáró béke, mely csak a Temesközt hagyta meg a töröknek.
1716-ban aztán Savoyai Jenő Pétervárad mellett diadalmaskodik a török felett, visszatér a Temesköz is, és újra indulhat az élet, csakhogy most már a török időkben a helyünkre betelepülő szerbekkel kiegészülve. Péterváradról egyébként érdemes azt is tudni, hogy majd 6000 fős magyar őrsége csak 1849 őszén tette le a fegyvert, vagyis a szabadságharc utolsó előtti védőbástyája volt; csak Komárom adta meg magát Péterváradnál később. A „Duna Gibraltárjának” nevezett mai péterváradi erődrendszert 1692-ben kezdték építeni, hogy 88 év múlva, 1780-ban végezzenek vele.
A felsővár látványossága a Ludvig-bástya, s az ott álló bolondos vagy részeges óratorony. Különlegessége, hogy az óra mutatói fordítva működnek: a nagymutató az órákat mutatja, a kicsi pedig a perceket. Ennek egyik magyarázata, hogy a Dunán hajózók így könnyebben le tudták olvasni a pontos időt, a másik magyarázat szerint a vár őrségét egész órákban cserélték, így a percek nem voltak annyira fontosak.
Karlóca
A Báthoriak ősi birtoka, a 170 éven át török uralom alatt álló Karlóca többszörösen beírta magát hazánk történelmébe. A településhez kötődő legfontosabb dátum 1699. január 26. Ekkor írták alá a karlócai békét, ami az 1683–1697-es háborúkat zárta le, amely során a törököt kiűzték a Magyar Királyság területéről. A békét a Békehozó Miasszonyunk kápolnában írta alá az Oszmán Birodalom, a Habsburg Császárság, a lengyel–litván állam és a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga képviselője.
A kápolnának négy bejárata volt, melyeken aztán távozott is a négy küldöttség. A tárgyalás után a déli bejáratot – ahol a törökök távoztak – befalazták, azért, hogy az oszmánok erre a vidékre ne tegyék be többet a lábukat. Karlóca 1699 után a szerb ortodox egyház székhelye lesz, mi több 1848-ban itt szállnak táborba a szerbek a magyar szabadságharc ellen, Rajacic szerb pátriárka vezetésével.
„Közép-Európában alig van vidék, amely szelíd éghajlata és kedvező földrajzi fekvése folytán a gyümölcstermelésre annyira predesztinálva volna, mint a Szerémség hegyes része. A szerémségi szőlőknek a rómaiak kora óta világhírük van. Az első szőlőtőkét Probus császár ültette 278-ban Krisztus születése után. A Fruska gora hegyoldalait egykoron pompás szőlőskertek borították. A hírneves szerémi borok a filoxéra pusztítása miatt már a mondák körébe tartoznak. De ha a szőlők fölújítása a mostani igyekezettel halad, a régi szőlőskertek újra fölvirágoznak, s a széltében híres szerémi szüretek régi nagyszerűségükben újra fölélednek.” (Hadzsics Antal: Szerémmegye, 1901)
Történelmi jelentőségét felismerve, a hagyományos helyi fajták megmentésén, a szerémségi bor hírnevének felélesztésén munkálkodó magyar borászok közül érdemes kiemelni Mauer Oszkárt, akinek Karlócánál vannak ültetvényei.
Tarcal-hegység
Merengésre való hely a Tarcal-hegység. Főleg ha hátáról északnak tekintünk: az égen bárányfelhők úsznak, odalent a Duna kanyarog a nagy délvidéki csendben. Itt ér hát véget nagy rónánk, az Alföld, itt lép ki a Duna a Kárpát-medencéből… Ha nem tudnánk, hogy a történelem mennyi sebet ütött ezen a tájon, még azt gondolnánk, hogy amit látunk, mindig is a béke örök szigete volt. Pedig nem is olyan régen még a NATO bombázta ezt a vidéket.
A Tarcal, vagy ahogyan mostanában nevezik, a Fruska Gora 80 kilométer hosszú, nyugati-keleti irányú hegység a Délvidéken, a Bácska és a Szerémség határán. A 15 kilométer szélességű középhegység legmagasabb pontja mindössze 539 méter. A nem túl magas Tarcalt keresztbe-kasul aszfalt utak szelik át, így sok újvidéki és nándorfehérvári kedvenc kirándulóhelye. A könnyen elérhető pihenőhelyeken vendéglők sorakoznak, amelyek rostonsülttel, szerémségi borral várják az arra járót. Talán érdemes külön kiemelni a Ledincei-tavat, melyet a bányászat hívott életre.
Maradék
Van egy apró, sajátos hangulatú falu a Tarcal-hegység délkeleti csücskében, aminek neve egy szóban mindent elmond a szerémségi szórvány helyzetéről: Maradék. Így hívják a települést, ahol mára 500-an maradtak magyarok. A helybéli eredetlegenda szerint a település helyén valamikor réges-régen véres csata dúlt, melynek következtében kő kövön nem maradt – csak egy ház, és annak a tornáca. Ez a ház lett aztán az újjáépítés alapja, köré épült fel a jelenlegi falu. A török hódoltság idején szinte elnéptelenedett Szerémséget szerb és horvát telepesek lakták be.
Aztán a 19. században dunántúli és bácskai magyarok érkeztek, így hamarosan ők váltak Maradék legnépesebb nemzetiségévé. A huszadik század, majd a 21. végül tett arról, hogy alaposan felmorzsolódjon a maradéki magyarság. Tanulságos története van annak is, hogyan lett Maradék a Kárpát-medence egyik legdélibb református szigete. A többségben lévő katolikus magyarság 1898-ban a horvát katolikus püspökhöz folyamodott, magyar nyelvű szentmisét kérve. Az elutasítás hatására a csalódott magyarok úgy döntöttek, áttérnek a református vallásra, így már anyanyelvükön hallgathatták az igét. Templomot is építettek, majd beindult a faluban a magyar nyelvű oktatás.
Satrinca
A Tarcal-hegység déli oldalán több olyan település van, ahol ma is lehet magyar szóval találkozni. Herkóca, Nyekica, Platics, Ireg és Ruma mellett Satrincát érdemes kiemelni. Ide a magyarok a 19. században, Kishegyesről és a Dunántúlról költöztek. 1850-ben római katolikus templomot is építettek maguknak, melyet Szent István királynak szenteltek.
Hitüket minden időben megtartották, ehhez adtak erőt a magyar szentek és királyok, akiknek freskói a templombelsőt díszítik. 2001 óta működik magyar egyesület faluban, ahol tájházat is találunk. A falusi önellátás is működik még Satrincán, sokan tartanak konyhakertet és jószágot, a legnagyobb hagyománya a libatenyésztésnek van.
Szabács
A Száva jobb partján Isza boszniai pasa 1472-ben építette fel Szabács várát. De innentől adjuk át a szót Heltai Gáspárnak. „Amíg Mátyás király a csehek ellen hadakozott, a törökök felbátorodtak, egyre feljebb vonultak, végre a Száva folyó jobb partján erős várat építettek, és ezt Szabács várának nevezték. 1476-ban Mátyás király erős sereggel indult a török ellen és éjjel-nappal folyvást lövette a várat. Ezután rohamra küldte a sereget: erős harc folyt a falakon, de a török visszaszorította a magyarokat. Ekkor a király elhatározta, hogy maga indul kémszemlére. Csónakba szállt, csak egy inast és egy evezőst vitt magával, és a sötét éjszakában kémlelni kezdte a bástyákat. De egyszerre a törökök észrevették a csónakot, és ráigazítottak egy tarackot. A tarack golyója az inast elsodorta a király mellől, de Mátyás nem ijedt meg, tovább vizsgálódott, és csak akkor tért vissza, amikor mindent szemügyre vett. Az egész magyar tábor csodálkozott a király vakmerőségén. Már hosszú ideje folyt az ostrom, de csak nem volt eredménye. Ekkor a király fortélyt kezdett kigondolni. Egyik éjjel egy nagyobb sereget titkon egy vár mögötti völgybe irányított. Ezután reggeltől napestig szüntelenül ostromolta a várat – a másik sereggel. Amikor besötétedett, elvonult a vár alól. A törökök ezt látván nagyon megörültek, mert azt hitték, Mátyás megunta az ostromot. Nagy lakomát csaptak, egyesek lepihentek, mások a várból kijöttek, és félelem nélkül a szabadban járkáltak: Ekkor hirtelen előbukkant az elrejtett sereg a völgyből, és váratlanul megrohanta a várat. Mire a török észbe kapott, a magyarok minden bástyát elfoglaltak. Azokat pedig, akik kinn rekedtek, mind egy szálig levágták. A király sem késlekedett: a másik sereggel visszafordult. A király jelenlététől a vitézek még keményebben vívtak a török ellen. Sok törököt levágtak, akkor a többi megadta magát. Amikor híre járt, hogy Mátyás király az erős Szabácsot bevette, nagy öröme volt az országnak rajta, és mindnyájan hálát adtak Istennek.”
1492-ben a vár őrsége még megvédte a várat a töröktől, de aztán 1521. július 7-én Ahmed pasa serege a védők hősiessége ellenére bevette Szabácsot. A törökök egészen 1867-ig, a magyar-osztrák kiegyezés évéig itt maradtak a Száva jobb partján.
Zimony
Zimony vára az Árpád-korban még a magyar-bizánci határ legfontosabb városa volt, amely főleg a 12. században élt meg zivataros időket. 1152-ben Mánuel bizánci császár serege foglalta el, 1164-ben III. István serege ostromolta. A várat védő unokatestvére, IV. István 1165. április 11-én meghalt, ezért hívei átadták a várat III. Istvánnak. Mánuel bizánci serege gyorsan visszafoglalta, de 1166-ban már Dienes ispáné. 1167. június 18-án Mánuel serege a vár alatt győzi le Dienes ispán magyar seregét. 1180-ban aztán mikor a bizánci császár meghalt, III. Béla foglalta vissza a várat.
Viszonylag csendes évszázadok után 1521-ben veszi be a török, 1566-ban itt hódol meg János Zsigmond Szulejmán előtt. Várának udvarán állt a millenniumi emlékmű, hármas toronyszerű építményen. A középső torony tetején majd 5 méter szárnytávolságú turul volt, amelyet a bevonuló szerbek döntöttek le. Az első világháború első puskalövése is itt dördült el. A Hunyadiak ősi határvárából nem sok maradt, de áll még a torony, ami ezredéves ittlétünket hirdeti.
Szalánkemén
A Tisza torkolatának őre, a rómaiak Acumincuma, a szerémségi Szalánkemén ősi vára romként áll a Duna melletti löszmagaslaton. A középkori királyi vár a 15. században volt Brankovics Györgyé, Hunyadi Jánosé, Corvin Jánosé majd királyi tulajdon is, mielőtt 1521-ben a török elfoglalta és megpecsételte sorsát.
De nem mindig a töröknek állt a zászló. 1691. augusztus 19-én történt ezen a nevezetes helyen, hogy a keresztény Szent Liga 80 000 főnyi serege súlyos vereséget mért a franciák által támogatott 100 000 főnyi török hadra. A véres csatában 20 000 török hagyta ott a fogát és itt adta az életét a hazáért Zrínyi Miklós egyetlen fia, Zrínyi Ádám is. A csata 200. évfordulóján, 1892-ben avatták fel Szalánkemén mellett a csatára emlékeztető 16 méter magas obeliszket.
