Középiskolai vetélkedő 2019/2020

KÖZÉPISKOLÁSOK, FIGYELEM!

Véget értek a Határtalanul Program középiskolai vetélkedőjének középdöntői! Eldőlt tehát, hogy mely osztályok jutottak be a több ezer Kárpát-medencei középiskolást megmozgató vetélkedősorozat Nagydöntőjébe!

A Nemzetpolitikai Államtitkárság a Határtalanul Programhoz kapcsolódóan hirdette meg a 2019–2020. évi Határtalanul középiskolai vetélkedőt, amelyen külhoni és anyaországi középiskolai osztályok jelentkezhettek. A verseny több fordulós volt, az első fordulóban online tesztet kellett kitölteni a jelentkező osztályoknak, majd a régiók legsikeresebb osztályaihoz ellátogatott  a Határtalanul csapata tinisztárok kíséretében, ajándékokkal felszerelkezve. A középdöntőkben játékos vetélkedőn tették próbára tudásukat az osztályok, valamint a vigaszágat is megnyitotta a szervezőcsapat, a középdöntőbe be nem jutott osztályok részére.

A középdöntők és a vigaszág alapján a következő osztályok jutottak be a Nagydöntőbe (az első helyen holtverseny alakult ki):

HELYEZETTOSZTÁLYTELEPÜLÉS
1.Fifikások – Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző IskolájaGyőr
1.9Nyek2 – Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMIZalaegerszeg
3.IV.G – Márai Sándor GimnáziumKassa
A döntőbe jutottak még:
 8.a – Szürtei KözépiskolaSzürte
10.b – Hám János Római Katolikus Teológiai LíceumSzatmárnémeti
IV.CM – Kereskedelmi Akadémia NagymegyerNagymegyer
 9.b – Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és KollégiumSárospatak
10.b – Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMIZalaegerszeg
EgyEmBTGK – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és KollégiumZenta
11.a – Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és SzakközépiskolaBudapest
IV-3 – Műszaki Iskola AdaAda
8.e – Bocskai István GimnáziumHajdúböszörmény
9.a – Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli SzakgimnáziumGyőr
II.C – Kereskedelmi Akadémia NagymegyerNagymegyer
II-2 CNC technikusok – Műszaki Iskola AdaAda
10.c – Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és GimnáziumNyíregyháza
X.a – Gheorghe Pop de Basesti KözépiskolaSzilágycseh
Máraisokk – Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola KassaKassa
X. Turizmus-intenzív id. – Kájoni János SzakközépiskolaCsíkszereda

A vigaszágról bejutott még:

10.a – Bethlen Gábor SzakgimnáziumBudapest

A Határtalanul Nagydöntő igazi egész napos forgatag lesz, fantasztikus koncerttel, irodalmi, földrajzi, történelmi, néprajzi és tinisztár szekciókkal, TikTok és YouTube szereplőkkel, játékokkal, no meg a pénzdíjakon kívül is rengeteg nyereménnyel. Mindegyik osztály tájékoztatását megkezdtük a részletek és teendők kapcsán.

A Nagydöntőbe jutott osztályoknak további mesés sikereket kívánva még egyszer gratulálunk, hogy a magyar középiskolások tízezrei közül Ti ott lesztek a Nagydöntőben!

A NAGYDÖNTŐ TUDÁSPRÓBÁIT A CÍMLAPON ÉRITEK EL, AMINT ELINDULNAK AZ AKTUÁLIS FORDULÓK!

Határtalanul szervezőbizottság