A segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból került ki a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat harmadik legtöbb pontot gyűjtött csapata, a Castrum Sex elnevezésű formáció, amelynek tagjai a 300 ezer forintos nyeremény mellett a noszvaji Honfoglaló táborba is elutazhatnak majd.

Fodor Gyöngyi, a segesvári diákokat felkészítő magyar-olasz szakos tanár így mutatta be a Mircea Eliade Főgimnáziumot: „Iskolánk magyar tagozatának erősségei a közösségformáló tevékenységek, a hagyományos kulturális rendezvények és a sokoldalú nevelés, de számos esetben képviseltek bennünket már országos és nemzeti anyanyelvi versenyeken is kiváló diákjaink az évek folyamán (pl. az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát- medencei döntőjén, Sátoraljaújhelyen, illetve a Szép Magyar Beszéd verseny győri döntőjén).”

Az 1960 óta működő magyar tannyelvű iskolában jelenleg száztíz diák tanul. Évtizedes kapcsolat fűzi őket három anyaországi iskolához, melyek célja, hogy a kölcsönös látogatások alkalmával megismertessék a fiatalokkal a közös nemzeti értékeket, erősítsék bennük az összetartozás tudatát. Gyöngyi, aki 1996 óta tanít az iskolában, azt mondta a vetélkedőn résztvevő csapatról, hogy „osztályom, a XI. D létszáma húsz fő. Rendkívül aktív és sokoldalú fiatalok, akik közül többen számos iskolán kívüli, közösségformáló tevékenységben is részt vesznek, sőt szervező alaptagok. Az osztály fele sok éve már aktív tagja a Kikerics Néptáncegyüttesnek (a nagydöntő napján, este a többi korcsoporttal együtt évzáró előadást tartottak), tizenegyen tagjai a segesvári magyar diákok tanácsának, valamint részt vesznek a megyei munkabizottságokban is.”

A Határtalanul versenyére először benevező Castrum Sex tagjai számára cél volt a nagydöntőbe jutás, annak pedig külön örülnek, hogy ott a harmadik legtöbb pontszámot sikerült megszerezniük. „Kalandvágyból neveztünk be, de főleg a magyar kultúra szeretete motivált minket. Földrajz szakos kollégám, Borbély-Kiss László ösztönzése és szakmai segítségnyújtása sokat jelentett számunkra a benevezésben és felkészülésben. Hálásak vagyunk neki a bátorításért. A feladatok nagyon komplexek voltak és furfangosak, bizony próbára tették a gyors felfogást, lényeglátást és reakcióképességet is a tudáson kívül.”

A bemutatkozó kisfilmmel kapcsolatban Fodor tanárnő elmondta, hogy „a forgatókönyvet, a felvételeket és az átdolgozást külső segítség nélkül, az osztály diákjaival készítettük rövid idő alatt (a sokféle elfoglaltság miatt), városunk, iskolánk jellegzetes helyein. A kisfilmben igyekeztünk szigorúan alkalmazkodni az előírt 3 perces terjedelemhez, emiatt minimalizáltuk az információkat csapatunkról. Ezt utólagosan kissé bánjuk – mások példáján okulva, lehetett volna hosszabb, tartalmasabb is. De nem bánkódunk, jövőre már a tapasztalatainkkal felvértezve készülünk.”

Fodor Gyöngyi szerint „a Határtalanul vetélkedősorozata elősegítette a történelmi múlt hatásának tudatosítását. Nemzeti öntudatuk, emberi tartásuk, közösségi érzésük megerősítése céljából különösen fontos, hogy rész vettünk a versenyben. Nagyon készülünk Noszvajra, várjuk az ismerkedéseket és a felejthetetlen élményeket.”

A döntőt itt nézhetitek vissza: