Kedves külhoni és anyaországi középiskolások!

Töltsétek ki az izgalmas tesztet, az összetartozás jegyében alkossatok virtuális kapcsolatokat, és próbáljátok meg megnyerni az egymillió forint osztálypénzt a nagydöntőben!

A több fordulós vetélkedősorozat végén a nagydöntőbe jutott osztályok felkészítő tanárait is 100 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazzuk. Ezen kívül a vetélkedő során több mint 1000 egyéb nyereményt is kiosztanak a szervezők a résztvevők között.

Kik játszhatnak?

A vetélkedő valamennyi fordulójában külhoni és anyaországi középiskolai osztályok versenyezhetnek egymással. A verseny résztvevői azok a külhoni és anyaországi középiskolai osztályok lehetnek, amelyek 2020. december 15. és január 31. között, a Határtalanul középiskolai vetélkedő 2020/2021 első fordulójában regisztrálnak, és a tesztet kitöltik. Az osztály képviseletében elég, ha legalább egy fő kitölti a tesztet. A teszt kitöltése során osztálynevet, csapatnevet, emailcímet és a település, valamint az iskola nevét kell megadni. A verseny szervezői az osztályokat, csapatokat az eredmények értékelésekor régiókba (pl. Felvidék, Erdély stb.) csoportosítják.

ELSŐ FORDULÓ: VIRTUÁLIS VERSENY
Az 1. fordulóban az osztályoknak a 2020. december 15. és 2021. január 31. közötti időszakban egy algoritmus által az adott pillanatban véletlenszerűen megjelenő, korábban összeállított, nagy tudásanyagot tartalmazó, sok témakört felölelő kérdéssorból válogatott, legalább 20 kvízkérdést tartalmazó tesztet kell kitölteniük. A tesztet az osztályok a virtuális forduló időtartama alatt bármennyiszer kitölthetik. Minden egyes teszt a random összeállítás miatt más-más kérdésekből áll. A tesztek kitöltésére maximum 20 perc áll rendelkezésre, ugyanakkor fontos az idősorrend, tehát minél gyorsabban kell kitölteni a teszteket.

Az értékelés szempontjai: a helyes válaszok száma, és a teszt kitöltésére fordított idő. Azonos számú helyes választ tartalmazó tesztek között a sorrendet az dönti el, melyik teszt kitöltésére fordítottak kevesebb időt. Ha egy osztály több tesztet is kitölt, az online forduló értékelésébe az osztály legeredményesebb tesztje kerül be.

MÁSODIK FORDULÓ: KÖZÉPDÖNTŐ

2021. február 15. és április 30. között folytatják a versenyt az 1. fordulóból továbbjutott osztályok a 2. fordulóban, azaz a középdöntőben a vírushelyzettől függően rendezvényen vagy virtuális rendezvényen.

HARMADIK FORDULÓ: DÖNTŐ

A döntőbe a középdöntőből jutnak be a csapatok, a régiók legjobbjai, akik játékos vetélkedőben mérik össze tudásukat, erre előzetesen lehet készülni. A döntőbe jutott osztályokat a szervezők előzetesen értesítik. A döntőbe jutott csapatoknak előzetes, kreatív feladatokkal kell készülniük, ezeket a szervezők a döntő időpontja előtt legalább 1 héttel megküldik.

A részletes versenyszabályzatot ide kattintva érhetitek el: Versenyszabályzat

Az 1. forduló lezárult, köszönjük a rengeteg teszt kitöltését! A kiértékelés elkezdődött, hamarosan jelentkezünk a továbbjutott osztályoknál!