A Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat nagydöntőjébe négy csapat is kvalifikálta magát a Felvidékről. A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia IV. CM. osztályának tanárát a verseny közösségépítő erejéről és a diákok kulturális érdeklődéséről kérdeztük. Baranyai Angélával beszélgettünk. Ő azt mondja, muszáj erősíteni a kollektív nemzettudatot és azt ilyen vetélkedőkkel is el lehet érni.
Volt a programnak, illetve az arra történő felkészülésnek közösségépítő ereje az Ön osztályában?
Baranyai Angéla: Egyértelműen. A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia fontos küldetésének tartja a tehetséggondozást, tanulói különböző tanulmányi versenyekbe való bekapcsolását, s a Határtalanulközépiskolai vetélkedő nagyszerű lehetőségekkel kecsegtetett e téren is. Osztályomat 21 diák alkotja, és a legelejétől kezdve úgy döntöttünk, hogy az egész osztály bekapcsolódik a versenybe, szerettem volna, ha mindenki hozzátesz valamit magából, és szerettem volna azt is, hogy a gyerekek tapasztalják, hogy a közös munkában mekkora erő rejlik.
Mennyire vették komolyan a gyerekek a munkát?
Baranyai Angéla: A középdöntőt nagy izgalommal vártuk, nem maradt el a móka sem. Ekkor már fokozódott a versenyhangulat, és az osztály egyszerre lüktetett, mindannyian a végsőkig versenyben akartak maradni. Nagy örömünkre meghívtak bennünket a Budapesten megrendezendő Nagydöntőbe. El is kezdtük a felkészülést, kis kultúrműsor alkotásával, táncok, dalok betanulásával, de sajnos a koronavírus-járvány meghiúsította az eredeti forgatókönyvet. A szervezőknek újra kellett gondolniuk a döntő megrendezését, így a fináléra egy élő online közvetés keretében került sor, ugyanakkor nekünk is át kellett szerveznünk a végső megmérettetésre való felkészülésünket, stratégiánkat.
Hogyan zajlott ez pontosan?
A döntőre való felkészülés megszervezése rendkívül igényes feladat volt tanár és diák számára egyaránt, ugyanis személyes találkozások híján rengeteg elektronikus úton zajló egyeztetést igényelt. Maga a verseny három komoly kihívás elé állította a tanulókat. Először is egy rövid bemutatkozó anyagot (filmet, prezentációt) kellett összeállítania csapatunknak az élő adásban zajló döntőre. Másodsorban tanulóinknak fel kellett készülniük a döntő legfontosabb eseményére, a tesztekkel mért tudáspróbára. A tesztíróknak komoly ismeretanyagot kellett elsajátítaniuk, többek között tizenkét történelmi, földrajzi, irodalmi, nyelvi, néprajzi, zenei témájú oktatófilmet is meg kellett nézniük, fel kellett dolgozniuk. A döntőbe jutott osztályoknak ezen kívül a kreativitásukat is bizonyítaniuk kellett, mégpedig legalább egy, a nemzeti összetartozás jegyében fogant kreatív alkotással, rajzzal, festménnyel, fotómontázzsal. Osztályunk 16 darab képzőművészeti alkotást küldött el, köztük volt Kucsora Réka „A Remény” című alkotása, amely a megosztott 1. helyen végzett.
Mit gondol, mivel lehetne még mélyíteni a középiskolások érdeklődését a magyarság kulturális gyökerei iránt?
Baranyai Angéla: Azt gondolom, hogy további versenyek, megmérettetések szervezésével, osztálykirándulások, csoportos túrák megvalósításával – melyeknek elsődleges célja, hogy a diákok megismerjék és dokumentálják a magyarországi és külhoni kulturális értékeket, tájegységeket, művészettörténeti, irodalmi, turisztikai, népművészeti, természeti értékeket. A diákoknak tetszik, ha rendszeresen az interneten megjelenő történelmi kérdésekre kell válaszolniuk. Ezeknek a kérdéseknek ki kell terjedniük úgy Magyarország, mint az elcsatolt területrészeken élő magyarság szokásainak kérdéskörére.
A mai modern korra való felkészülésben segített a diákoknak ez a verseny?
Baranyai Angéla: Mindenképpen. Hiszen nagy kihívás számukra az olyan jellegű feladat megoldása, amikor fotódokumentációt, prezentációt, videót kell készíteni a felfedezett helyi értékekről, majd az azokkal kapcsolatos leírásokat összeállítani. Nem áll tőlük messze a tematikus jellegű színjátszás sem. Érdekes lehet a magyar települések kollektív emlékezetének megfilmesítésére történő felhívás, mivel ezekről az emlékekről már csak akkor van lehetőségünk tudomást szerezni, ha megkérdezzük azokat, akik szemtanúi, alanyai voltak a történeteknek. Ezeket az emlékdarabokat nem elég meghallgatni, hanem javasolt megörökíteni, hogy okuljon az utókor. Olyan történeteket kell keresni, kerestetni a diákokkal, amelyekből nekünk felvidéki magyaroknak is okulnunk kell, amelyek hallatán a diák azt fogalmazza meg magának, hogy meg kell maradni magyarnak minden körülmények között, hogy idős korunkban mi is magyarul, emelt fővel mesélhessük unokáinknak, dédunokáinknak, milyen volt az életünk és milyen helyes döntéseket hoztunk, amelyek az ő jövőjüket is megalapozták.
