Huszonegy anyaországi és húsz külhoni csapat alkotta az idei Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat nagydöntős mezőnyét. Budapestről is szép számmal voltak finalisták június 8-án, közülük az egyik, a Bethlen Gábor Technikum diákjai, akik értékes tárgyi nyereményeknek örülhettek a verseny végén.

A főváros XV. kerületében található iskola diákjai rendszeres résztvevői a Határtalanul különböző versenyeinek. Idén a 12aTogether elnevezésű csapat indult, akik az osztály egységességére akarták felhívni a figyelmet, amikor nevet választottak. Az iskolában a diákok részéről már igényként fogalmazódik meg, hogy részt vehessenek a Nemzetpolitikai Államtitkárság által szervezett versenyen. Nagy Kornélia, a diákokat felkészítő tanár elmondta: „A vetélkedőben részt vevő csapat az osztály magja volt, akik a legaktívabbak a közösség építésben és vállalkozó szelleműek. Szimpatikusnak tűnt a vetélkedő, ezért neveztünk a versenyre. Ezen kívül, iskolánk pályázott a Határtalanul! programra, ami a Covid miatt nem valósulhatott meg, csak később más tanulókkal. Kisfilmünkben a közösség erejét szerettük volna bemutatni, nevezetesen, hogy az évek alatt mennyire megszerették egymást.”

A Bethlen Gábor Technikum fő profilja a logisztika, a pénzügy és a kadétképzés, de az iskola nyelvi előkészítős osztályai is sikeresek a tanulásban. Nagy Kornélia elmondta, hogy a vetélkedő így is jelentős erőpróba volt diákjai számára: „A vetélkedőre próbáltunk készségtárgyanként felkészülni, plusz információkkal gyarapodni. A döntőben nagyon nehéz kérdések voltak, hiszen dupla csavar is volt bennük, nem volt egyszerű megoldani őket. Az idő is sürgetett minket, hiszen 30 kérdést kellett megválaszolni 20 perc alatt.”

A Határtalanul nagydöntőjének összes résztvevője kapott valami nyereményt. Ennek kapcsán a tanárnő megemlítette, hogy „a nyeremény is motiváló volt, de mi a kisebb összegnek is nagyon tudunk örülni. Ezek a gyerekek elég hátrányos helyzetű családokból származnak, minden forint számíthat. Ráadásul a Határtalanul! program által szervezett utazást követően nagyon jó kapcsolat alakult ki egy határon túli iskola tanulóival. A tanulók a mai napig kommunikálnak egymással. Nagyon jó hangulatú tud lenni egy ilyen kirándulás.” 

Nagy Kornélia a diákok Trianonnal kapcsolatos ismereteiről és a rájuk váró újabb megmérettetésről is beszélt: „Fontosnak tartom, hogy a diákok megismerjék a külhoni magyarok kultúráját, hiszen ők is magyarok csak máshol élnek, és ezt jó, ha megtapasztalják. Némely tanulót érzékenyen érint a mai napig a Trianon-téma. Időnként a saját Facebook-profiljukban is látok posztokat erről. A vetélkedő összekovácsolta a társaságot, aminek köszönhetően feltöltődve készülünk a ránk váró érettségi feladatokra”

A döntőt itt nézhetitek vissza: