Ha nincs az osztályban egy-két hangadó, akkor nehéz ilyen versenyen részt venni, hiszen közösségek versenyeznek egymással. Ez a meglátása egy budapesti szakgimnázium csapatvezetőjének. Második budapesti csapatként a vigaszágról jutott be a Bethlen Gábor Szakgimnázium 10. a. osztálya a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat nagydöntőjébe. Felkészítő tanáruk Nagy Kornélia volt. Az ő történetük példa arra, hogy mit jelent ebben a korban a motiváció egy ilyen vetélkedő során.
Nagyon nehéz megmondani, mi a siker titka – ez egy látszólag banális kijelentés, de mégis alapvető igazságot megragadó vélemény, amelyet a bethlenesek felkészítő tanára képviselt a verseny során. A második budapesti csapatként bejutott gimnazisták a vigaszágról érkeztek a nagydöntőbe. A járvány előtti versenykiírásban még színdarabra készültek, amelyet azonban a kényszerű ok miatt módosítani kellett. Ez érzékelhetően megzavarta őket, a kvízjellegű kérdéssorokat olykor másképpen értékeltek, mint a többiek. A szervezők rugalmasságát nem tudták követni, a szomszédos országok kultúrája, hagyománya alapján feltett kérdések jelentettek gondot nekik. Azt mondják tanácstalanok voltak a felkészüléskor. Ez már csak egy ilyen helyzet, a környező, magyarok által is lakott országokról megszerezhető ismeretek a Határtalanul program egyik kulcseleme.
A nagydöntőre olyan kiadványokkal, alkotásokkal lehetett felkészülni, amely bár adott meg szempontokat, sőt formai elemeket, de a kreativitásra épített, sőt bíztatott. A magyar színek, az országrészek, az együvé tartozás motívumai mind szabadon voltak értelmezhetők. A zsűri díjazta az aprólékos munkát, de az egyediséget vagy a technikai tudást is. Láthattunk valóban már-már művészi rajzokat, a legapróbb részletekig kidolgozott montázsokat, ahogy a szellem szárnyán repülő különleges képeket is. Van, amelyik kimondottan tetszett, másiknál a munkát ismerték el. Elismerést váltott ki, ahol a bírálók érdemben felfedezték a közös gondolkodás, alkotás motívumait. De vissza a nagydöntőbe becsúszó bethlenesekhez.
Nagy Kornélia beszélt arról is, hogy mi volt a legjobb ösztönző erő a gyerekek számára a vetélkedő alatt. Úgy látja a gyerekek számára elsősorban a pedagógus lelkesedése a legnagyobb ösztönző erő. Hiszen neki is meg akarnak felelni és együtt küzdeni, egy csapatként, egy osztályként. Valami maradandót alkotni együtt. Ez egy jó lehetőség volt arra, hogy összehozza az osztályt, mert még a legpasszívabb tanuló is próbált volna valami apró dolgot tenni azért, hogy a produkció sikeres legyen. Természetesen a fődíj magas összege is ösztönző hatással volt a diákokra, időnként beleélték magukat és eljátszottak a gondolattal, hogy mi lenne, ha ők nyernénk meg az összeget. De tudták, hogy azt csak egy osztály nyerheti meg és nagyon szoros lesz a mezőny.
A kérdés már csak, az, hogy mennyire kovácsolta össze a vetélkedő az osztály tanulóit?
A döntőt úgy kellett felfogni, mint egy játék, melyből akár nyertesen is ki lehet jönni – vélte Nagy Kornélia. Igazából az osztályban kell lennie néhány lelkesítő tanulónak, aki megtalálja a hangot az osztály minden egyes tagjával, szót ért velük és teljesítik a kéréseit. Nélkülük lehetetlen küldetés elé néztünk volna.
A bethlenesek végül helyt álltak, a középmezőnyben végeztek, ami dicsérendő, hiszen korábban lélekben már lemondhattak a nagydöntőről.
