Nagy szeretettel gratulálunk mindazoknak, akik bejutottak a középdöntőbe! 300 csapat jutott be és hamarosan egyesével értesítünk majd benneteket, úgy figyeljétek az elektronikus postafiókotokat – ott láthatjátok majd az üzenetet. Mindenkivel külön-külön felvesszük a kapcsolatot, s külön játsszuk le a középdöntőt.

Lesz majd idő felkészülni, úgyhogy nem kell aggódni – legalább egy hét rendelkezésetekre áll majd és természetesen virtuálisan találkozunk majd! Közvetítés segítségével fogjuk bonyolítani a középdöntőket.

De ha nem jutottatok be a 300 legjobb osztály közé, akkor sem kell aggódni, mert még van vigaszágunk, amivel egy csapat bekerülhet a Nagydöntőbe, ahol megnyerhetitek az 1 millió forintot, s a tanárotoknak pedig a 100.000 forintos jutalmat. Itt mindösszesen annyi a feladat, hogy ki kell tölteni azt az izgalmas, földrajzi-történelmi-néprajzi kérdésekből álló tesztet, amelyet ide kattintva értek el.

A 300 középdöntőbe jutott csapat biztos, hogy fog ajándékot kapni, úgyhogy már nyertetek! Nem csak tudást, hanem sok minden mást is. Kaptok a több mint 1000 ajándék valamelyikéből mindenképpen, de érdemes még – ha korábban nem játszottatok velünk – akkor próbára tenni a tudásotokat! A vigaszág mindenki előtt nyitva áll, még egészen áprilisig.

Nyáron aztán a Honfoglaló táborba invitálunk benneteket, ami az év legfergetegesebb nyári bulizására ad lehetőséget, úgyhogy tartsatok velünk, olvassátok oldalunkat és játszatok folyamatosan!